kaláka
kaláka: a legismertebb → társasmunkák egyike, amelynél a közösség tagjai vagy bizonyos csoportjai (lokális, vérségi, vagyoni) tagjuknak (családjának), vagy egy községi intézménynek szívességből vagy kölcsönösségi alapon munkát végeznek, s amelynél a segítők együtt, egyszerre, társaságban, s rendszerint szórakozással (ének, tánc, mese) egybekapcsoltan dolgoznak. A közösség bármelyik tagja akármikor visszahívhatja a megsegítettet, s az a munka visszaadását, a kalákában való részvételt kötelességének tartja. A kalákáknál éppen az önkéntes jelleg miatt kap nagy szerepet a szórakozás (→ kalákatánc). A kaláka elnevezés Erdélyben és a vele határos K-mo.-i részeken ismeretes, s megváltozott, ill. módosult jelentésű román kölcsönszó a magyarban. A Bácskában a móva, a Nagykunságban a koceta szláv eredetű elnevezést használják. Ismert a → segítség elnevezés is. Annak ellenére, hogy a kalákákhoz a munkán kívül még számos funkció tapad (→ munkaszervezet funkciói), a kalákák a legtermelékenyebb munkaszervezeti formák között foglalnak helyet. A közösség ugyanis a rosszul dolgozót, hanyagot megszólja, s ha nem végez jobb munkát, legközelebb nem segítik ki, nem mennek el hozzá dolgozni. Az egyes családok kalákába ezért a legmunkaképesebb, a legkülönb családtagjaikat küldik, hogy a családra ne hozzon szégyent. A kaláka szervezésének módja, a munka lefolyása, s a benne érvényesülő → munkamegosztás a résztvevők feladatköre (→ gazda, → gazdasszony), a különböző hozzátapadó munkán kívüli funkciók a kalákát a legösszetettebb munkaszervezeti fajtává teszik. A kaláka megléte valamely közösségben a közösség egységét, bizonyos fokú homogenitását jelzi. Ezzel magyarázható, hogy a kaláka a nagyobb dunántúli és az alföldi településeken – a házépítést leszámítva – már a múlt században kezd háttérbe szorulni, gazdasági súlyából veszíteni, s legfeljebb bizonyos társadalmi rétegeken belül, azonos vagyoni helyzetűek között van valamelyes jelentősége. Ezzel szemben Erdélyben, É-Mo.-on s a Dunántúl kisebb településein, a nagyobb városoktól távol (Zala, Somogy, Bakony) még századunkban is az egész falura kiterjedt a kalákában résztvevők köre. (→ még: fonó, → kukoricafosztás, → tollfosztó) – Irod. Szendrey Ákos: A népi élet társas összejövetelei (Ethn., 1938); Janó Ákos: A társasmunkák és a kendermunkák társas jellege Szatmárban (Ethn., 1966); Szabó T. Attila: A szó és az ember (Bukarest, 1971).
Szabó László
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
