kálvária

Full text search

kálvária: r. k. lakosságú települések és kegyhelyek egyik kultikus helye. Az ún. keresztútjárás, a keresztúti ájtatosság gyakorlásának egyik színtere. Legtöbbször hosszúkás alakú, gyepes terület, amelynek két hosszanti oldalán 7–7, összesen tehát 14 stáció helyezkedik el, a bejárattal ellentétes végén pedig rendszerint magaslaton Krisztus és a két lator keresztjei állnak. Ritkán előfordul félkör alakú kálvária is, pl. a csallóközi Bacsfán. Van ahol kanyargós utat követnek a stációk, pl. Sopronban. A stációk általában kőoszlopok, esetleg kápolnaszerű kis fülkék, az elmaradhatatlan fakereszttel, valamint Krisztus szenvedéseinek egy-egy jelenetét ábrázoló képpel vagy domborművel. Az egymást követő stációképek elhelyezésének rendje változó. A kálváriákat, ha csak lehetett, igyekeztek hegyoldalra, vagy magasabb fekvésű, fokozatosan emelkedő helyre építeni. Gyakran kapcsolódnak temetőhöz. – A kálváriák elterjedése és használata összefügg azzal a gondolattal, hogy a keresztény ember legalább jelképesen járja végig Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírbatételig. A zarándokok Jeruzsálemben végig is járják az igazi Via Dolorosát (ez a szokás a kereszténység legkorábbi századaiból is ismert), az emberek többsége azonban nem jut el Jeruzsálembe. Ezért a pápák megengedték, hogy másutt is állítsanak fel olyan kereszteket és szobrokat, amelyek Krisztus szenvedéseinek útját felidézik, és ahol a hivők megnyerhetik a keresztúti ájtatosság elvégzéséért járó búcsút. – Jeruzsálemben már a 14. sz.-ban kis kápolnákkal jelölték a szenvedések útjának állomásait. Ennek mintájára a 15. sz. elejétől Európában másutt is állítottak fel kálváriákat. Az elsőt a domonkos rendű Alvarez állította egy córdobai kolostor területén. A stációk száma a 18. sz.-ig változó volt. A 14 stációs forma a 16. sz. végétől terjedt, és fokozatosan a leggyakoribbá vált, de európai viszonylatban nem lett kizárólagos. A kálvária-állítások legfontosabb korszaka Európa-szerte, így Mo.-on is a 18. sz. volt. A kálváriák építését és a keresztúti ájtatosság kultuszformáinak terjesztését főleg a ferencesrendi szerzetesek szorgalmazták. A r. k. vallási gyakorlatban elsősorban a húsvét előtti Nagyhéten van jelentőségük a kálváriáknak. Ezen kívül jelentős a szerepük a kegyhelyek búcsúi idején, mivel ilyenkor minden búcsúscsapat végigjárja a kegyhely kálváriáját. A búcsúsok keresztútjárása, a hozzá kapcsolódó költészet, és a véghezvitt rítusok vonatkozásában egyaránt jó fóruma és alkalma volt a népi vallásosság megnyilvánulásainak. – Irod. Bruckner Jakab: Keresztúti ájtatosság (Kalocsa, 1902); Manga János: A magyar katolikus népélet képekben (Bp., 1948); Rado Polycarpus: Enchiridion Liturgicum (I–II., Romae–Freiburg im Breisgau–Barcelona, 1961); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és középeurópai hagyományvilágából (I–II., Bp., 1977); Bango Jenő F. Wallfahrt in Ungarn (Wien, 1978). – 2. türelemüveg búcsújáróhely, kápolna

Stációk (Budakeszi, Pest m.)
Bárth János

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me