kígyó

Full text search

kígyó: 1. a magyar népi hitvilág természetfölötti erővel felruházott állata. Ambivalens lény: bizonyos esetekben segítő, máskor kifejezetten ártalmas hatású. Mozgása, vedlése következtében való megújulása miatt természetfeletti erőt tulajdonítottak neki. Mágikus tárgyként elsősorban a vedlő, a Szent György-nap előtt fogott állat szerepelt. Kalotaszegen jót jelentett, ha az első kígyót jobbról látták, ha balról, irigyektől szenvedést; Siklóson a kocsiúton keresztül csúszott kígyó nyoma esőt jelzett. Küszöb alá ásva, feje erszényben hordva, halászháló púpjába kötve szerencsét hozott. Puskába fojtott kígyófej biztos lövést adott, szügyelőbe dugva a lovat jó futóvá tette, tyúkvályúba téve a kánya nem vitte el a csibéket. Igába dugott nyelve védte a tehenet a rontás ellen. Ha a legény olyan pálcával érintett meg egy lányt, amellyel Szent György-nap előtt kígyót ütött agyon, a lány nem maradhatott el tőle. Aki ezen a napon fogott és megszárított kígyó porát italban megitta, minden nyelven értett. Aki e nap előtt levágta a kígyó fejét, majd fokhagymát dugva bele abból kinövesztette, majd a fokhagymaágat kalapjába tűzve elment a templomba, felismerhette, hogy melyik asszony boszorkány. – Szerepet játszott a gyógyításban is. Általános hiedelem szerint egész évben egészséges maradt, aki Szent György-nap előtt eleven kígyót látott. A beteg közelében mutatkozó kígyó lassú felépülést jelentett. A csúzos testrészt kígyó bőrével füstölték Rábagyarmaton. A kalap belsejébe varrt kígyóbőr megóvott a fejfájástól, szatmári hit szerint bőre és zsírja a köszvényes betegnek volt jó orvosság, hája egy 18. sz.-i feljegyzés szerint jó látást biztosított. A szucsaki hit úgy tudta, hogy ha annak a kútnak a vizével, amelyből újholdkor ezüst kígyó járt ki, mosta szemét a vak, újra látott. – A kígyó a kígyómaráson kívül is ártalmas volt a néphit szerint. Terhes asszonynak köpnie kellett, ha meglátta, különben későn és nehezen tanult volna meg járni a gyereke, a gyermeknek pedig be kellett fognia a száját, mert kihullott volna a foga. Baranyában úgy tudták, hogy a kígyócsontba lépőnek elszárad a lába, délvidéki hiedelem szerint szerencsétlen lett, akinek beletették az ágyába. Általános hit szerint leginkább úgy ártott, hogy belebújt az emberbe. Aki félt ettől, szentelt tormát kellett ennie, vagy pálinkát kellett innia nagypénteken. Így ha elaludt is a szabadban, nem mászhatott a szájába. Akibe belement, azt tej fölé kellett függeszteni, annak szagára kijött. A régi források egyebet ajánlottak: 17. sz.-i szöveg ráolvasást, de főleg italokat; más 17. sz.-i kézirat megtört pápafű levét, 18. sz.-i feljegyzés rókavért borral, 18–19. sz.-i írás megtört körisfahéj levét borral. Általános hit volt, hogy megszopta a tehenet, éppen csípése miatt lett véres a tej. Halála nem mindennapi: ha agyonütötték, még darabokra vágva is csak akkor múlt ki, amikor a nap lenyugodott, ( még: garabonciás, házikígyó, kígyókő, kincs) – Irod. Ipolyi Arnold: Magyar mythológia (Pest, 1854); Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925). – 2. A kígyó a népművészetben széles körben alkalmazott motívum, Mo.-on az egyik leggyakoribb állatábrázolás. Legáltalánosabb a kígyó a dunántúli domború faragású pásztorbotokon, a bot szárára tekerődzve, sok esetben a szájában békát tartva. Jellemző velejárója a kígyó az alföldi miskakancsónak is, többnyire elöl középen elhelyezve. Hajdú-Bihar megyében az utcai kiskapuk ormát díszíti deszkából kifűrészelt kígyó (kígyós kapu). Több vidéken is megtalálható a kígyó fogasokon, a vasból kovácsoltaknál és a fából faragott kisebb példányoknál ez alkotja a fogas testét, az asztalos készítésűeken a polc előtti korlátot. Sík díszítményeken ritkább a kígyó, néhol azonban a kígyóalakban futó indát is kígyónak értelmezik, és esetleg kígyófejjel is ellátják (pl. torockói hímzések), az ilyen tendencia korai példája Károlyi Kata 1595. évi hozományleltárában a „kígyós hímmel varrott” recebetétes lepedő. – Kígyóábrázolások nagyrészt az Eurázsiában általános kígyótiszteletre vezethetők vissza; a kapun, esetleg a berendezési tárgyakon levő kígyó eredetileg a szerencsét hozó házikígyó megjelenítése lehet. A botra tekerődző kígyó, mely egészen Franciao.-ig ismert, és talán a miskakancsón levő is a kígyó gyógyerejében való hittel magyarázható. – Irod. Erdész Sándor: Fehér kígyó a magyar néphagyományban (A nyíregyházi Jósa András Múz. Évkve, 1972). – 3. Kígyó a népies műtáncok egyik jellegzetes motívuma, amelynek folklorizált változata a paraszttáncokban is gyakori. – Irod. Róka Pál: A táncművészet tankönyve (Bp., 1900); Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Pesovár Ferenc: Táncmesterek a szatmári falvakban (Tánctud. Tanulm., 1959–60; Bp., 1960).4. játékvégző
Diószegi VilmosK. Csilléry KláraPesovár Ferenc

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages