madár

Full text search

madár: a népművészetben Európa-szerte elterjedt motívum. Mo.-on is minden díszítő műfajban megtalálható, az állatábrázolások közt a legáltalánosabb. Leggyakoribb a síkdíszítményeken, kötött kompozícióban, általában szabadrajzú növényi ornamentikához kapcsolódva, ritkábban főleg szőtteseken mértanias díszítés közé iktatva. Bizonyos szerepkörökben önálló madárfigurák is előfordulnak. A népi madárábrázolások általános jellemzője, hogy néhány, túlnyomórészt kései kivételtől eltekintve, nem közvetlen természetmegfigyelésen alapszanak, hanem, mint a népi ornamentika növényi és állati motívumai általában, különböző eredetű előképek, hagyományossá vált stilizálások újrafogalmazásai. – 1. Síkdíszítményeken a fajilag meghatározatlan, oldalnézetes madár a motívum legfontosabb megjelenési formája. Gyakran a madártest a puszta körvonalára leegyszerűsített, melyen belül csupán a szem és a szárny jelölt. Az előre néző mellett nem ritka a fejét hátrafordító madár. Az ilyen, fajilag semleges madárábrának a neve általában egyszerűen madár, (a vele alkotott minta: madaras), esetleg galamb, egyéb madárkénti (pl. csóka, szajkó) értelmezése kivételes. A madárfigura leginkább másodmagával, rendszerint egymással szembefordulva áll (páros madár, páros galamb), többnyire virágtő két oldalán. A páros madár gyakori a szerelmi ajándékokon, elvétve előfordul menyasszonyi ládán, nászajándékba készült tárgyon is, az ifjú pár szimbólumaként értékelve. Kerülhetett azonban más, díszesnek szánt tárgyra is a páros madár, így szőttesre vagy akár kályhacsempére. A magánosan mutatott madár többnyire virágos ágat tart a csőrében, az ilyen madár is főként ajándéktárgyakra jellemző. Míg a páronként vagy egymást követően ábrázolt madár előfordulhat sormintaként, ritkább a fa lombja közt, esetleg minden ágán ülő madár. – Az oldalnézetben álló madárfigura egyrészt a madár alakban elképzelt emberi léleknek korai, ókori megjelenítésére vezethető vissza – ezeket némely egyiptomi ábrázolás a sír melletti fákon ülve mutatja –, másrészt istenségek madárként való szerepeltetésére. Az előrenéző madár mellett az elő-ázsiai mitológiai jeleneteken már az i. e. 3. évezredben ott volt a hátranéző madár ősformája is. Itt formálódott ki a termékenység fája két oldalára állított varázsmadár pár kompozíciója is, mint azt az i.e. 9. sz.-i asszír palota-domborművek mutatják. Az így kialakult madárábrázolások Európában való elterjedésének fontos állomása az ókeresztény művészet, ahol a galambként értelmezett, oldalnézetes, álló madárral a jó lelket jelképezték, a kétfülű edényből ivó, ill. szőlőtő termését csipegető madárral vagy madárpárral pl. az üdvözült lelkek mennyei élvezetére utalnak. A madár-, ill. a páros madárábrázolás közkeletűvé tételéhez jelentősen hozzájárultak a későbbiekben az iparcikkek, különösen a bizánci selymek, kerámiák, majd az ezek mintakincsét magukévá tevő további készítőközpontok termékei, főként az olasz selyemszövetek, az azok hatására keletkezett takácsszőttesek, akárcsak az olasz tálak, kancsók. Ezek a már tisztán díszítő célú madárábrázolások az erősen dekoratív, stilizált formaváltozatokat, ill. szimmetrikus kompozíciókba ágyazott madarakat népszerűsítették. A madárábrához korábban fűződő vallási tartalom a kereskedelmi terjesztéssel elmaradt, majd a népművészet története során helyébe többnyire szerelmi értelmezés lépett. Gyakran azonban újabb jelentés nem állapítható meg, sőt van, ahol az ábra madár volta is feledésbe ment (pl. sárközi kiskutya). – Mo.-on korán, már a román kori művészeti és iparművészeti emlékeken megjelennek a madaras kompozíciók. Paraszti tárgyakon a 17. sz.-tól, a virágozás térhódításával egyidejűleg mutathatók ki, eleinte kézműves készítményeken (cserépedény), majd a 18. sz. második felében paraszti alkotóknál is, így fafaragáson, hímzéseken. A szövött madárminták terjesztői a kék pamutmintás vászonneműre specializálódott, ún. barhentszövő takácsok voltak. A kassai céh 15. sz.-i irataiból tudjuk, hogy a mintákat tilalmak védték, a madarast is csak céhbeliek szőhették. Mégis a következő századokra eljutott a madaras minta a falusi takácsokhoz, majd helyenként a szövő parasztasszonyokhoz is. – 2. Megkülönböztető faji jegyekkel ellátott madarak a népművészetben általában meglehetősen ritkák és eltérő eredetűek. A síkdíszítményeken ezek is többnyire szigorúan oldalnézetesek. Közülük Mo.-on a leggyakoribb a rendszerint párosan megjelenő páva; ezt levéltári adat úri lepedőhímzésként már 1595-ből említi. Népi textíliákon a 18. sz.-tól ismert, valószínűleg ezekről került a dunántúli pásztorfaragásokra a 19. sz. második felében. A pelikán is főleg úrihímzések nyomán terjedt szélesebb körben. A kakas erősen stilizált változata már a 18. sz.-ban előfordult selyemhímzésű, áttört lepedőszéleken. Nagyobb természethűségre törekvő kakasábrázolások a 19. sz.-ban jelentkeztek, így alföldi cserépedényen, tálon, tányéron, butellán, majd főként szőtteseken, néha tyúkos mintával egyetemben. Az oldalnézetes, fejével szembeforduló bagoly a 19. sz. második felében a dunántúli pásztorfaragásban lépett fel és lett népszerűvé. – 3. Szembenézetes madarat a mo.-i népművészetben egyedül a kétfejű sas mutat. Ez a végső soron ókori eredetű képzeletbeli lány Mo.-on osztrák címerállatként terjedt el. Leginkább a Dunántúlon illesztették a hagyományos elemek közé, nemritkán magyar címerrel a hasán. Nem egy esetben a népi alkotók nem is ismerték az ábra eredeti értelmét, így Csíkmadarason, ahol „bogaras” a helyi neve. – 4. Az önálló madárábrázolások közt legáltalánosabb a madár alakú játék cserépsíp. Értelmezhetik más állatnak is, ilyen a siklósi gyüdi bika, mely a gyüdi búcsúra készült. – 5. A szentlélek-madarat vagy fából faragták, egyetlen darabból vékony lemezekre hasogatott farokkal és szárnyakkal vagy kifújt tojásból készítették, papírból hajtogatott szárnyakkal. Noha a szentsarokba, az asztal fölé volt szokás függeszteni, eredeti jelentése – mint másutt is Európában – már alig ismert, úgyszintén a neve sem, mely lehet pl. páva, babuka (búbos banka). – 6. A tésztamadár, galamb, tubu, pipiske általában a lakodalmi kalács dísze. Rövid, csomóra kötött tésztasodratból van bevagdosott farokrésszel. – Irod. Spiess, K.: Der Vogel (Klagenfurt, 1969).

Bölcső, festett madaras díszítéssel. Magyarvalkó (v. Kolozs m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Tál, Rajczy Mihály műve. Felirata: „Madár ez” (1843, Mezőcsát, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Miskolc, Herman Ottó Múzeum

Tékalap széldíszítménye (1848, Homoródalmás, v. Udvarhely m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Ovális butella. Rajczy Mihály műve (1848, Mezőcsát, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Díszlepedő részlete (18. sz., Rábaköz) Bp. Néprajzi Múzeum
K. Csilléry Klára

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages