Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport

Full text search

Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport: az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának tudományos intézete. Székhelye Bp. Többszöri kezdeményezés után 1963-ban jött létre mint a bp.-i ELTE folklór tanszéke mellett működő kutatócsoport. Megszervezését a tudományszak fejlődésének üteme, az intézeti kutatómunka korszerű követelménye tette szükségessé, továbbá az a tény, hogy a múzeumokban a korábban domináns tudományos kutatás mellett a népművelő munka is erős hangsúlyt kapott. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport 1967. jan. 1-én különvált az egy.-i tanszéktől, az önálló akadémiai intézménnyé vált. Feladata az országban folyó néprajzi alapkutatások területi és tematikus összefogása; a néprajz és a folklór történeti és recens anyagának gyűjtése, rendszerezése, feldolgozása; a kutatási eredmények közzététele tematikus és lokális monográfiákban, folyóiratokban; a nemzetközi munkamegosztásban folyó kutatásokban való részvétel, a néprajztudomány nemzetközi szervezeteiben a szak hazai képviseletének biztosítása. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport élén az igazgató áll. Osztályai: a) anyagi kultúra osztály; b) folklór osztály; c) társadalomnéprajzi osztály; d) adattári osztály. 1973-ig K-európai osztálya is működött (Debrecen), ez akkor akadémiai tanszéki kutatócsoporttá alakult át. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport adattára magába foglalja a kézirattárat, a dokumentációt (fordítások gyűjteménye); a fényképgyűjteményt, a mikrofilmgyűjteményt, a diapozitív-gyűjteményt, a rajz- és térképtárat és a hangfelvételek gyűjteményét (magnetofonszalagok). A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport évkönyve a Népi Kultúra – Népi Társadalom. Kiadványai a Documentatio Ethnographica, Folklór Archívum, Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény, a magyar néprajztudomány bibliográfiája, néprajzi monográfiák (sorozatok).
Kósa László

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages