AZ ELSŐ KIADÁS ELŐSZAVA.

Full text search

AZ ELSŐ KIADÁS ELŐSZAVA.

Három éve múlt, hogy Emich Gusztáv úr, az Atheaneum igazgatója, azt a tervét közölte velem, hogy irodalmunk történetéről egy nagyobb, illusztrált munkát óhajtana közrebocsátani a mívelt nagy közönség számára. Ilyen könyv hiányát nemcsak irodalmunk érzi, de megérzik az olvasó közönségünkön is, melynek irodalmi míveltsége és ízlése csak egy igen vékony és szakadozó szálakkal van a magyar szellem történeti fejlődésével kapcsolatban. Így egész mívelődésünknek nagy szüksége van arra, a mi az akkor tervezett s immár befejezett vállalatnak célja: irodalmunk ismeretének, szeretetének, ápolásának terjedésére és erősödésére. Még pedig történeti alapon való erősödésére, a melyen állunk s a mely haladásunkat is biztosítja. A magyar szellem története és hősei: nemzeti erősségünk és iskolánk.
A tervezett vállalatnak úgy a magyar iskola, mint egész közmíveltségünk szempontjából való fontosságáról meg levén győződve, szivesen vállalkoztam vezetésére s még 1892. májusában kidolgoztam tervrajzát, mely e két kötettel immár valósulást ért. A könyvet a magyar irodalomtörténet munkásainak egy nagyobb társasága írta, szám szerint 41-en. Így egyfelől minden egyes cikk oly szakember tollából kerűlvén, kinek az illető tárgy sajátlagos tanúlmányai körébe esik, ez a mód megbízhatóság és alaposság tekintetében is biztosítékot nyújt. Más felől, kiváló írók közreműködése által, a munka érdekes és becses emléke irodalomtörténetirásunk jelen állásának. Tisztában voltam a nehézségekkel, melyekkel e terv alapján a vállalatnak meg kell küzdenie, sőt a vele járó bajok kikerülhetetlenségével is. Utólag is látom, hogy az egyes cikkek terjedelmében, sőt némileg a felfogásban is mutatkozik egyenetlenségek, melyeken a szerkesztőségnek segíteni bajos vagy éppen lehetetlen volt. De most is meg vagyok győződve róla, hogy az előnyök, melyeket a munka éppen ilyetén módon készültének köszön, sokkal nagyobbak, hogy sem a méltányos bírálattól némi elnézést ne remélhetnénk addig is, mig módunk lesz talán újabb kiadásokban, hovatovább egyöntetűbbé alakítani.
A munkatársak mindegyike buzgón igyekezett a legjobbat adni, a mit a vállalat céljához képest adhatott. Mély köszönetet kell mondanom mindnyájoknak, de legelső sorban a segédszerkesztőnek, dr. Badics Ferenc úrnak. Ha könyvünk számot tarthat némi elismerésre, úgy ez legelső sorban az ő önzetlen ügyszeretetének, fáradhatatlan buzgalmának és alapos szakkészültségének köszönhető.
És most bocsássuk útjára könyvünket. Hintse a magyar érzés, magyar tudás, magyar ízlés magvait. Vegyen részt ő is, bármily szerény mértékben, a vetésnek abban a nagy munkájában, melynek terméseül a magyar nemzeti míveltséget reméljük.
Budapesten, 1895. október 16.
BEÖTHY ZSOLT.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages