TUDÓSOK

Full text search

TUDÓSOK
A tudós fogalma többrétű a magyar néphitben. Tágabb értelemben így neveztek minden, természetfeletti képességgel, mágikus többlettudással rendelkező hiedelemalakot, valamint a néphit működő specialistáit, akiknek ezt tulajdonították: a táltost, gyógyítót, halottlátót, nézőt. De így nevezték a parasztitól eltérő foglalkozások tudományosait is, a tudós kocsist, tudóspásztort, és ebbe a kategóriába tartozik a szintén gyakran tudósnak nevezett vagy ilyen jelzővel ellátott gyógyító és bába is.
A tágabb értelemben vett tudós, tudományos nem volt önálló, sajátos attribútumokkal rendelkező hiedelemalak, hanem a tulajdonított hiedelmek, mondák szintjén létező összefoglaló, általánosító kategória. Fő jellemvonásai a következők: képességei birtokába különleges születés, rejtezés vagy tanulás révén jut. Az erre vonatkozó adatok mintegy summáját adják a táltos, halottlátó, boszorkány tudományszerzésére vonatkozó hiedelmeknek: foggal, hat ujjal, burokban vagy hetedik gyerekként, esetleg karácsonykor születik, születésekor megszólal; vagy kilenc napig rejtezett, testét feldarabolták, vagy elragadták egy távoli helyre, ahol tudományt szerzett. Egy szamosszegi (Szatmár m.) adat szerint egy asszony három napra „elrejtőzött”, elszállt belőle a lélek. Mikor felébredt, tudománya volt. Több adat vonatkozik a rejtezéskor, vagy attól függetlenül, álomban, éjszaka megjelenő szellemalakokra, akiktől tudását kapja: Szűz Mária, szentek, öreg ember. Egy regéci (Zemplén m.) adat szerint például két napig „rejtőzött” egy férfi, ezalatt egy ősz embertől kapott tanácsokat. Ennek eredményeképpen nem fogja a golyó. Egy nagyhodosi (Szatmár m.) monda szerint ősz öreg ember jött egy állatokkal kint alvó emberhez éjfélkor, és megmutatta neki a kincs helyét; az illető ettől kezdve „látta” a kincset.
A különleges születésre vonatkozó hiedelmek szerepe kettős volt. Amellett, hogy a tudósoknak különleges születést tulajdonítottak, a ténylegesen ilyen módon születetteknek is gyakran tulajdonítottak természetfeletti képességeket. A burokban születettek maguk is szerencsésnek tartották magukat, és valóságos gyakorlat volt a kiszárított magzatburok magukon viselése ruhájukba varrva, puskagolyó hatása ellen, tehát különösen katonáknál. A hetedikként született gyereknek elsősorban a földbe rejtett kincs meglátásának képességét tulajdonították, mint erre számos kincsmonda utal (acéltükör segítségével, vagy mákolajjal megkent ujját, körmét „tükörnek” használva deríti fel a kincs helyét). Emellett gyógyításra is az átlagosnál ügyesebbnek tartották. Hiedelemszerepüket 604maguk a különlegesen születettek is számon tartották. Erre ilyen megjegyzések vallanak: „Az én kezem hasznos, mer’ hetedik gyerek vagyok!” (Kistelek, Csongrád m.); vagy: „Én karácsonykor születtem, aztán sokáig szoptatott anyám. Aztán azt mondta a nép, hogy én rontok a szememmel” (Verpelét, Heves m.; Magyar Néphit Topográfia 12. kérdőíve).
Ami a tudós képességeit és tevékenységét illeti, az adatok részint általános „tudásra” vonatkoznak, részint sajátosak: a tudós gyógyít, látja a földbe rejtett kincset, a távol lévő állatokat, elveszett tárgyakat és személyeket, és a jövőbe lát, vagyis jósol. A tudós alakjának gyakran tulajdonítják szemfényvesztő mutatványok előidézését; a Faust-mondakörbe tartozó – nálunk Hatvani professzor varázslófigurájához kapcsolódó – mondák bűvészmutatványait. Mindezeken kívül a foglalkozásokhoz kötődő tudományosok: tudós kocsis, tudós pásztor tulajdonságai, tettei is kapcsolódhattak az „általános” tudós-alakhoz: például megállítja a lovakat, megveszíti más marháját.
A tudós e hiedelemszerepei mögött nincsen valóságos tevékenység, társadalmi szerep. Ez az „általános” tudós nyilvánvalóan másodlagos, a valamikor működő táltos, gyógyító, halottlátó, néző alakjából elvonatkoztatott, mindnyájuk mondai attribútumaival ellátott hiedelemalak.
Ami a szűkebb értelemben vett tudósokat illeti, ezek hiedelemszerepeit a paraszti közösségben élő, de a normális paraszti földművelő-állattenyésztő munkától különböző foglalkozást űző, vagy az átlagból kiemelkedő szakértelemmel, a mindennapitól eltérő tudással rendelkező egyénekre ruházták. Egy részüknek – mint a gyógyító, a pásztor, a patkányküldő – a falusi társadalomban betöltött szerepéhez hagyományos mágikus módszerek is tartozhattak. A teljesen racionális, mindennapi tevékenységet űző, gyógyítással, állatgyógyászattal, patkányküldéssel foglalkozó személyek is – mint hiedelemalakok – a „tudományosakat” övező hiedelem-attribútumokat vonzhattak magukhoz. Más esetekben kizárólag hiedelemmondai szerepekről, valamilyen sajátos helyzetű, foglalkozású embernek tulajdonított hiedelmekről van szó: a tudós kocsis vagy az ördöngös molnár közösségben betöltött szerepe szerint sohasem volt a mágia specialistája. De eltérő tudásukat természetfeletti eredetűnek tarthatták: a vadász, a méhész, a pásztor, a kocsis, a révész, a molnár és a pap egyaránt szerezhette – a hozzáfűződő hiedelmek szerint – tudását természetfeletti „tudományszerzési”, „beavatási” módszerekkel. Valóságos működésük mögött természetfeletti indítékokat, mágikus többlettudást sejtettek. A nekik tulajdonított mágikus tevékenység általában foglalkozásukra korlátozódik: a tudós vadász „tudománya” a vadászatra, az ördöngös dudásé a zenére, hangszerére, a tudós kocsisnak tulajdonított mágikus cselekedetek a közlekedéssel, lovakkal, istállóval kapcsolatosak. (A tudósról: Szendrey Zs. 1914; Diószegi V. 1956; Ferenczi 1959, 1980–1981; Bihari 1980: 113).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me