DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megköszönni ezt a kis történeti áttekintést, amelyben az ellenzéki pártokat részesítette a szavazati jog és a népszavazással kapcsolatos szabályozás tekintetében, és netán az MSZP múltbeli ténykedésére is sikerült némi fényt vetnie, tehát hogy pontosan azok tesznek szemrehányást a jelenlegi szabályozásra (Dr. Varga László: Mi vagyunk a hibásak megint. Végre!), akik a ’94-es szabályozásnál meg sem adták a külföldön tartózkodó magyaroknak azt a jogot, hogy külföldön is élni tudjanak a szavazati jogukkal.
Látható, hogy a mai nap nem egy jogi kérdésről szól, hanem egy tisztán politikai játszmának a része, kísérlet ennek a konkrét népszavazásnak az ellehetetlenítésére. Meg akarják ingatni azt a közbizalmat, ami a választójogi rendszer tekintetében fennáll (Dr. Szakács László: A kopaszokkal. Ja, nem, Mengyivel. - Gőgös Zoltán: A Mengyi azt most megingatta.), és olyan kérdésben szólítanak fel bojkottra, illetve távolmaradásra, amelynek az érdekében látszatra azt akarják elérni, hogy minél többen el tudjanak menni szavazni. Tehát azért ez egy őrült logikai bukfenc, amit azért szerintem nehéz lenne akár a sajtóban, akár az egyszerű embereknek is elmagyarázni.
A másik kérdéskör, amit részletesen nem fejtettem ki az előző hozzászólásomban, és szintén a problémák közé tartozik, és gyakorlati problémáról tudunk beszélni, emlékszünk valamennyien az osztrák elnökválasztás kapcsán a levélszavazatok tárgyában leadott problémakörre. Tehát amikor mi arról beszélünk, hogy a választások tisztaságát veszélyezteti egy ilyen átláthatatlan szabályozás, akkor éppen a szomszédos Ausztriában van rá konkrét példa, ahol a levélszavazatok tekintetében fura mód megfordult a korábbi választási eredmény, rengeteg érvénytelen szavazat született, s az osztrák alkotmánybíróság, ha nem is mondta ki konkrétan azt, hogy elcsalták a választást, de olyan tömegű atipikus eltéréssel számolt, ami alapján kimondta, hogy meg kell ismételni a választást.
Valóban, ez egy sikeres kísérlet lenne, ha bevezetnénk a levélben való szavazás kiterjesztését, itt egy hasonló forgatókönyv keletkezne Magyarországon is, s ezzel valóban el tudnák lehetetleníteni a népszavazást, azonban kérem önöket, hogy néha tekintsenek távolabb, tehát vegyék komolyan a parlament munkáját vagy éppen a választási rendszer tisztaságának a fenntartását… (Derültség, közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban. - Dúró Dóra, körbemutatva: Miért, ti komolyan veszitek? - Az elnök csenget.) Nyilván egy komolytalan kezdeményezéshez egy komoly frakció nem adhatja magát; ezt azért csak zárójelben a bekiabálásokra mondanám. Tehát gyakorlatilag, amikor kialakulna egy olyan helyzet, ahol meg tudnák ingatni a közbizalmat akár a választójogi rendszerben egy ilyen ad hoc felvetéssel, az az önök malmára hajtaná a vizet, ez kétségtelen. Tehát önök valóban profi politikusként járnak el, de nem felelős politikusként, mert pillanatnyi érdek mentén próbálnak zavart kelteni.
Ami Halász János frakcióvezető úr szavaiban is elhangzott, hogy kampány közepén választási eljárási szabályokat módosítani, valóban magunkra húznánk egy olyan problémát, utána elszaladnának Brüsszelbe, Washingtonba, Törökországba netán, akik ott jobban szeretik a kapcsolatokat, hogy a magyar demokráciadeficitről beszéljenek, hogy itt kampány közepén választási eljárásokat módosítanak.
Úgyhogy szerintem tanulmányozzák az elmúlt húszegynéhány év történetét, ahogy frakcióvezető úr felvetette, s nézzék meg, hogy milyen nehéz és milyen sok egyeztetéssel járó folyamat az, amikor sikerül egy koherens és valóban hosszú időn át fenntartható szabályozási rendszert létrehozni, s ne ad hoc, egy-egy népszavazási esemény kapcsán próbáljanak meg improvizálni és ezzel zavart kelteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages