79. JUSTH ZSIGMOND (1863–1894) (DIÓSZEGI ANDRÁS)

Full text search

79. JUSTH ZSIGMOND (1863–1894)
(DIÓSZEGI ANDRÁS)
Alig tucatnyi novellát, naplót, útirajzokat és egy töredékben maradt regényciklust írt. Terveit, a magyar fin de siècle-en oly gyakori "kora halál" miatt nem valósíthatta meg. Így is egyike a legérdekesebb kezdeményezőknek; műve pedig töredékességében is figyelemre méltó. A necpáli Justh család, amelyből 1863-ban születik, a fertály-mágnás famíliák közé számítódik. A vagyon már megcsappant, de a "nexus" még a régi, s a fiatal Justh is törzsökös arisztokrata – Csáky, Szapáry, Teleki, Zichy, Széchenyi-ivadékokkal barátkozik. Ezekben az arisztokrata körökben, mindenekelőtt hagyományból, hiszen fiaikat politikai pályákon szeretnék látni, még a hatvanas, hetvenes években is megvan a törekvés az európai viszonyok teljesebb ismeretére. Justh is Pest után Zürich, Kiel egyetemein tanul; még húsz éves sincs, amikor 1882 őszén Párisba kerül, s az ifjú Tisza István társaságában megkezdi hamar feltűnést keltő karrierjét.
A családi birtokon testvérével, Gyulával osztozik: ez Makón, ő pedig szülőhelyén, a békési Szabad-Szent-Tornyán, más néven Kopogón kapja ki birtokát. A kastély s a birtok nem nagy, ahhoz azonban bőven elég, hogy függetlenséget biztosítson neki. Párizsi utazásait évente megismétli. Majd amidőn a korai, túlfeszített élettempó következtében tüdőbeteg lesz, alig huszonkét éves korában, gyógykezeltetni magát a mediterrán vidékre is elkalandozik. Itália, Dél-Franciaország, Korzika, Algír és Egyiptom várja télen. A nyarat odahaza tölti, mindinkább belemerülve a tájba s kedvenc parasztjaival való foglalatosságaiba. E két végpont között a magyar főváros, Pest csak átmenet. Ha megszáll a Múzeum mögötti palotájában, Párizst szeretné maga köré varázsolni. Irodalmi szalonja, bármennyi barát és ismerős 849veszi körül – Ambrus szerint neki volt a magyar irodalomban a legtöbb ismerőse –, mégis kényszeredett. Parasztszínházában azonban, lent Szent-Tornyán, hangulat van, ott jól érzi magát, s arra az igazi írók is inkább kíváncsiak: Reviczky, Ambrus, Gozsdu, Bródy, Pékár, Malonyay, Czóbel Minka.
Justh, mint osztályos társai, jogásznak, politikusnak, reformernek készült. Mindjárt első párizsi útja után, hasonszőrű arisztokratákkal Foto-Clubot, majd egy vita-klubot, "Debating Society"-t alapít. A társadalmi, politikai reformra azonban – még az olyan konzervatív szociálreformerek, mint Le Play, Albert de Mun eszméi szerint – sincs mód. Ambíciózusabb barátait a tehetetlenség elsorvasztja, öngyilkosságba kergeti, zsákutcába viszi, mint Széchenyi Lajost, Batthyány Gézát, Keglevich Imrét. Justh az irodalomba, a művészetbe, betegségébe és utazásaiba menekül. De íróként sem tagadja meg önmagát, azt, hogy érez magában valami nemes elhivatottságot. Műveiből ilyenformán ritkán hiányzik a társadalomreformeri szenvedély és program.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages