AZ INTELLEKTUÁLIS VERSHAGYOMÁNY MEGÚJÍTÓI (Munkaközösség)
952AZ INTELLEKTUÁLIS VERSHAGYOMÁNY MEGÚJÍTÓI
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Míg a "Hetek" legtöbb költőjét az élmények általánosításának törekvése vezeti lírai tevékenységében, a hatvanas években egy olyan költőcsoport is elkezdte pályáját, mely szokatlan erővel fejezte ki az ember magányát és a létbe való kivetettségét. Az ő ösztönzőjük nem Illyés Gyula, Juhász Ferenc és Nagy László voltak, hanem sokkal inkább Pilinszky János és az Újhold lírikusai, de megtermékenyítették szemléletmódjukat a világirodalom nagy magányosai is, akik nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a második világháború szörnyűségei után a lírának új formanyelvet kell találnia, hogy teljesíthesse küldetését és emberi tartalmak kifejezője lehessen. E költőcsoport tagjai szerves világirodalmi kultúrával rendelkeznek, legtöbben kitűnő műfordítók, s a világlírával való rendszeres találkozásaik termékenyítően hatnak saját költészetükre is.
A kivetettség és a magány érzését erősíti egyéni sorsuk is: többen gyermekfejjel ugyan, de szembesültek a második világháború szenvedéseivel, némelyiküket traumák és tragédiák érték, melyeknek emlékeitől nem tudnak és nem is akarnak szabadulni, inkább maradandó figyelmeztetésként élik újra különböző alakváltozatokban a háború drámai eseményeit. Költészetükben erős, olykor meghatározó a gyermeki princípium, de ez tragikus gyermekség, melybe belejátszik a szenvedésre való megérés fájdalmas tudata és kikerülhetetlen realitása. A 20. századi magyar lírában gyakran jelenik meg a boldog-boldogtalan és titokzatos gyermekkor elveszítésének nosztalgiája. E költők nagyon ritkán boldogok, és hol öntudatlanul, hol öntudatosan hangsúlyozzák sorsuk stigmatizált voltát, mely élesen megkülönbözteti őket az előző korok költői törekvéseitől.
Verseiknek egyik kulcsszava a "lét", mellyel józan, objektív kapcsolatot teremtenek. A teljességre törekedve élményeiket, eszményeiket elsősorban az intellektualitás síkján fejezik ki, fogalmazzák meg, s nagyrészt érvényes versformálásuk mikéntjére az a megfogalmazás, melyet Saint-John Perse adott a költészet egyik lehetséges modelljéről: "A homály, amit szemére vetnek, nem természetéből következik, hiszen természete éppen az, hogy megvilágítson, hanem az éjszakából, amelyben kutat: egyrészt a lélek, másrészt az emberi létezést körülvevő rejtelem éjszakájáé… Így, teljes ragaszkodásban mindahhoz, ami van, a költő kapcsolatot teremt számunkra a Lét egységével és állandóságával…" (Poésie, 1961).
E költőcsoport legtehetségesebb tagjaira az is jellemző, hogy anyagukkal, a verssel is tudatos kapcsolatot alakítottak ki, amely nemcsak tragikus hangoltságukból ered, hanem abból is, hogy ismerik az újabb nyelvfilozófiai törekvéseket, s magát a kifejezést is etikai állásfoglalásnak tekintik. Felismerték: a modern líra egyik paradoxona abban rejlik, hogy eszközét, a nyelvet nem minden vonatkozásban tekinti a valósággal adekvátnak, ugyanakkor mégis használnia kell. Egyik fő törekvésük, hogy az elszegényített jelrendszert új összefüggésekbe állítva, kialakítsanak egy olyan kommunikációs folyamatot, mely váratlanságával és a konvenciók tagadásával hat és teremt új minőséget. Hagyományos megnevezéssel élve 953"kísérletező költő"-nek is nevezhetjük némelyiküket, de e kísérlet egyben a mai magyar líra megújításának lehetőségeit is sejteti.
ORBÁN OTTÓ (1936)
TANDORI DEZSŐ (1938)
SZÉKELY MAGDA (1936)
TÓTH JUDIT (1936)
STETKA ÉVA (1931)
GERGELY ÁGNES (1933)
BENEY ZSUZSA (1930)
TÓTH ÉVA (1939)
HORGAS BÉLA (1937)
PARANCS JÁNOS (1937)
MARSALL LÁSZLÓ (1933)
CZIGÁNY GYÖRGY (1931)
ALBERT ZSUZSA (1932)
PAPP ÁRPÁD (1937)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
