Petőfi Sándor: NE BÁNTSON AZ MEG...
Ha arcom néha elsötétedik;
Nem lehetek én, bármiként kivánom,
Még előtted sem folyton-folyva vig.
A bánatot nem te hozád vala...
Hogyan szereznél bánatot nekem te,
A földnek égnek legjobb angyala?
Kisértetes halványság színe fed;
Én egy szellemnek vagyok martaléka,
Mely meg-meglátogatni nem feled.
Hogy hagyjon el, hagyjon magamra már;
Kérlelhetetlen, siket ő! nem enged,
Talán örökké vissza-visszajár.
Érinti már-már szomjas ajkamat,
Megjelenik... kezem megáll ijedve
És földre ejti a telt poharat.
A legvadabb, legborzasztóbb alak,
Mit egy pokoli bor hevétül égve
A sors viszályi kigondoltanak.
Fel-feltör hozzám sírja mélyibül,
S míg súgja rémes ígéit fülembe,
Lelkem lelketlen sziklává kövül.
Édes hangod sem hatna szívemig;
Várd el békében, míg a jelenésnek
Irtóztató órája eltelik.
S miatta mégis mennyi a kinom!
Álom csupán... de mit használ? amig tart,
Eszembe nem jut, hogy csak álmodom.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me