A nyelv mint jelrendszer
A nyelv mint jelrendszer
A modern nyelvtudomány egyik legáltalánosabban elfogadott tétele szerint a nyelv – jelrendszer. Nyelvi jelnek minősíthető bármely jelentéses hangsor (szöveg, mondat, szó); a legkisebb nyelvi jel a megkülönböztethető jelentéssel vagy nyelvtani funkcióval rendelkező szóelem, a morféma. A nyelvi jelek felmutatják mindazon tulajdonságokat, amelyek a jelrendszereket általában jellemzik, így a nyelv a szemiotika (jelekkel foglalkozó tudomány) szempontjából is elemezhető. Elmondható róla például, hogy jelei zömmel szimbólumok (talán csak a hangutánzó, hangfestő szavaknak tulajdoníthatunk némi ikonikus, képszerű jelleget), hogy jeleinek szerkesztettsége kétszintű, amennyiben nemcsak az összetett jelek állnak egyszerű jelekből, hanem az egyszerű jelek is nem-jelek (nyelvi funkcióval felruházott hangok, más szóval fonémák) véges készletének elemeit kombinálják stb. A nyelv jelrendszer volta azonban nem értelmezhető úgy, hogy a nyelv pusztán egyike a jelrendszereknek. Először is, minden emberi jelrendszer már eleve minőségileg különbözik a természetiektől. Az állati jelrendszerek sajátossága – egy-egy cselekvésformára és valójában kizárólag indexikus (okozati kapcsolaton alapuló) jelek véges készletére való korlátozottságukon túl –, hogy bennük a jelhasználat (a jelek kibocsátása és a jelekre reagáló viselkedés) vagy biológiailag rögzült, vagy, ha tanult is, meghatározott körülmények fennállása esetén automatikus. Ezzel szemben az embernek mind a jeladás, mind különösen a jelértelmezés és a reagálás módja tekintetében rendelkezésére áll az értékelés, a választás lehetősége; az ember jórészt szabadon jár el jelrendszereinek használatakor. A nyelv azonban még a társadalomban működő jelrendszerek között is kitüntetett jelentőségű. Az emberi nyelv a létező leggazdagabb és legsokoldalúbb, nyitott (korlátlanul bővíthető) jelrendszer, az egyetlen, amelynek segítségével az összes többi értelmezhető, amelyre azok (legalább elvben) „lefordíthatók”; egyszersmind az egyetlen, amelynek segítségével a legkülönbözőbb egyéb jelrendszerek jeleit bevezethetjük, meghatározhatjuk. A nyelv mint jelrendszer kitüntetettségének mélyebb oka, hogy a jelalkotás és jelhasználat leggazdagabb lehetőségeit történetileg is a nyelv bontakoztatta ki, s az emberi társadalom egyéb jelrendszereinek zöme lényegében csak a nyelvi jel létrejöttének köszönhetően, a nyelv mint jelrendszer mintájára alakulhatott ki.
)
Bizonyos értelemben még a szemiotika tudománya is a nyelv tanulmányozásának általánosításából jutott a maga elvont jelrendszer fogalmához, hiszen minden jelrendszer akár egy sajátos (leegyszerűsített) nyelvnek is tekinthető. A nyelv különös tulajdonságait már csak ezért sem vezethetjük le a szemiotika átfogó elveiből, hiszen ez csak másodszori kifejtése lenne ugyanazoknak az összefüggéseknek. A nyelvtudománynak vannak szemiotikai vonatkozásai, de nem része a szemiotikának. (Természetesen a fordított irányú alárendelés, a nyelv fogalmának határtalan kiterjesztése is – legalábbis a nyelvészet mint szaktudomány szempontjából – indokolatlan.)
A jelelmélet alapfogalmai
A jel olyan érzékelhető jelenség, amely észlelője számára többet vagy mást jelent, mint ami felmerülésekor közvetlenül felfogható, másként: amely egy önmagától részben vagy teljes egészében különböző valóságos vagy elképzelt tárgyat szituációt, képzetet, fogalmat képvisel, helyettesít a szóban forgó jelenség értelmezője számára. Amit felidéz, az a jel tárgya vagy jelölete (denotátuma, ha konkrét, egyedi jelenségről van szó, deszignátuma, ha a szóban forgó jelenségek egész osztályáról). A jelforrás (az a tágabb értelemben vett közeg, ahonnan a jel származik) lehet az élettelen és élő természet valamint a társadalom bármely megnyilvánulása; ha a jelként értelmezett jelenség kibocsátása már eleve ezt a célt szolgálja, jeladóról vagy (a postai küldemény analógiájára) feladóról is szokás beszélni. Aki/ami a jelet ilyenként felfogja: a jel értelmezője (interpretátora, szándékos és irányított jelkibocsátás esetén címzettje), válaszreakciója az értelmezés (interpretáció). A jel mindig valamilyen közegben terjed, amelyet szokás csatornának nevezni, a jel azonosítását e csatornában esetlegesen zavaró körülmény a zaj. Ha a jel értelmezése nem automatikus fiziológiai–pszichikai folyamat, hanem egy tanult rendszer segítségével történik, ez utóbbit kódnak nevezik. Az egyes jelek az esetek többségében hasonló jelekkel együtt léteznek, azokkal együtt jelrendszert alkotnak: a jelhasználó számára az értelmezéskor (a jeltárgyon túl) az egyes jelnek a rendszer többi elemétől való eltérése, az azokhoz mért sajátossága (értéke) is irányadó. A jelhasználat összefüggő jelenségegyüttese a szemiózis (jelezés).
A jel olyan érzékelhető jelenség, amely észlelője számára többet vagy mást jelent, mint ami felmerülésekor közvetlenül felfogható, másként: amely egy önmagától részben vagy teljes egészében különböző valóságos vagy elképzelt tárgyat szituációt, képzetet, fogalmat képvisel, helyettesít a szóban forgó jelenség értelmezője számára. Amit felidéz, az a jel tárgya vagy jelölete (denotátuma, ha konkrét, egyedi jelenségről van szó, deszignátuma, ha a szóban forgó jelenségek egész osztályáról). A jelforrás (az a tágabb értelemben vett közeg, ahonnan a jel származik) lehet az élettelen és élő természet valamint a társadalom bármely megnyilvánulása; ha a jelként értelmezett jelenség kibocsátása már eleve ezt a célt szolgálja, jeladóról vagy (a postai küldemény analógiájára) feladóról is szokás beszélni. Aki/ami a jelet ilyenként felfogja: a jel értelmezője (interpretátora, szándékos és irányított jelkibocsátás esetén címzettje), válaszreakciója az értelmezés (interpretáció). A jel mindig valamilyen közegben terjed, amelyet szokás csatornának nevezni, a jel azonosítását e csatornában esetlegesen zavaró körülmény a zaj. Ha a jel értelmezése nem automatikus fiziológiai–pszichikai folyamat, hanem egy tanult rendszer segítségével történik, ez utóbbit kódnak nevezik. Az egyes jelek az esetek többségében hasonló jelekkel együtt léteznek, azokkal együtt jelrendszert alkotnak: a jelhasználó számára az értelmezéskor (a jeltárgyon túl) az egyes jelnek a rendszer többi elemétől való eltérése, az azokhoz mért sajátossága (értéke) is irányadó. A jelhasználat összefüggő jelenségegyüttese a szemiózis (jelezés).
A szemiotika vagy jelelmélet
A szemiózis jelenségeivel, a jelrendszerekkel külön tudományterület foglalkozik, az általános jeltudomány, a szemiotika (szemiológia). Részterületei a szintaktika (a jelrendszerek felépítésével, a jelek szerkezetével és kapcsolódásmódjaival foglalkozó kutatás), a (szemiotikai értelemben vett) szemantika (melynek tárgya a jelek és a jeltárgyak viszonyrendszere; nem azonos a nyelvi jelentéstannal) és a pragmatika (az értelmezésre, az interpretátornak a jelhez való viszonyulására irányuló vizsgálat). Tárgya tekintetében egy-egy sajátos területet képez a bioszemiotika (természetes jelrendszerek), az etnoszemiotika (primitív és fejlett társadalmak jelrendszerei), a nyelvszemiotika (a természetes nyelv mint jelrendszer), az ún. narratív szemiotika (a jog, a vallás, a tudomány és főleg a legkülönbözőbb művészetek területén érvényesülő jelrendszerek) stb.
A szemiózis jelenségeivel, a jelrendszerekkel külön tudományterület foglalkozik, az általános jeltudomány, a szemiotika (szemiológia). Részterületei a szintaktika (a jelrendszerek felépítésével, a jelek szerkezetével és kapcsolódásmódjaival foglalkozó kutatás), a (szemiotikai értelemben vett) szemantika (melynek tárgya a jelek és a jeltárgyak viszonyrendszere; nem azonos a nyelvi jelentéstannal) és a pragmatika (az értelmezésre, az interpretátornak a jelhez való viszonyulására irányuló vizsgálat). Tárgya tekintetében egy-egy sajátos területet képez a bioszemiotika (természetes jelrendszerek), az etnoszemiotika (primitív és fejlett társadalmak jelrendszerei), a nyelvszemiotika (a természetes nyelv mint jelrendszer), az ún. narratív szemiotika (a jog, a vallás, a tudomány és főleg a legkülönbözőbb művészetek területén érvényesülő jelrendszerek) stb.
A jelek osztályozása
A jeleket több szempontból lehet osztályozni. A legismertebb felosztás a jel és a jeltárgy viszonyán alapul. Ha egy jelenség azért funkcionálhat tárgyának felidézőjeként, mert hasonlít rá, ikonról beszélünk (ezen belül kép, ha a jel részletesen tükrözi a jeltárgyat, ábra, ha csak fő vonalaiban – például a légi felvétel kép, a térkép ábra). Ha a jel és a jeltárgy között oksági, következményszerű összefüggés áll fenn, a jel index (például egy betegség tünetei). Amennyiben a jel és a jeltárgy közötti kapcsolat kizárólag konvencionális (kifejezett vagy hallgatólagos megállapodáson, szokáson alapul), szimbólummal van dolgunk.
A jeleket több szempontból lehet osztályozni. A legismertebb felosztás a jel és a jeltárgy viszonyán alapul. Ha egy jelenség azért funkcionálhat tárgyának felidézőjeként, mert hasonlít rá, ikonról beszélünk (ezen belül kép, ha a jel részletesen tükrözi a jeltárgyat, ábra, ha csak fő vonalaiban – például a légi felvétel kép, a térkép ábra). Ha a jel és a jeltárgy között oksági, következményszerű összefüggés áll fenn, a jel index (például egy betegség tünetei). Amennyiben a jel és a jeltárgy közötti kapcsolat kizárólag konvencionális (kifejezett vagy hallgatólagos megállapodáson, szokáson alapul), szimbólummal van dolgunk.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
