Események 1942 őszétől 1944. április 3-ig

Full text search

Események 1942 őszétől 1944. április 3-ig
A szövetséges amerikai–brit légierők hadműveleti bombázásainak összehangolása 1941. december 22-én Washingtonban megkezdett, úgynevezett „Arcádia konferencia” keretében történt. Az ott kidolgozott „Győzelmi program” fogadta el a hadászati légierők közös alkalmazását, és határozta meg a támadások stratégiai céljait. Ezt követően az amerikai–brit egyesített vezérkar hadműveleti csoportja vette át a tervezőmunkát. A Németország elleni bombatámadások céljait az „AWPD–42” fedőnevű hadműveleti tervben rögzítették. E terv a támadások fő céljait az alábbi sorrendben határozta meg:
1. repülőgép-összeszerelő gyárak;
2. repülőgépmotor-gyárak;
3. tengeralattjáró-támaszpontok és tengeralattjárókat készítő hajógyárak;
4. a vasúti, közlekedési hálózat;
5. kőolaj-, valamint alumínium- és gumiipari létesítmények.
A célok – ha fontossági sorrendjük a későbbiekben változott is – a háború végéig nem módosultak lényegesen.
A szövetséges légierők háború alatti tevékenysége, hadászati bombázásai öt nagyobb szakaszba sorolható.
Az 1. szakasz 1942. december 11-ig tartott. Ekkor alakult meg és vonult fel a 8. USA légi hadsereg (8. AAF) a Németország elleni bombázások fő irányába. A 2. szakasz 1942. december 12-től az első amerikai bombatámadástól, 1943. június 24-ig – fő jellemzője, hogy a légitámadásokat nagyrészt a Brit-szigetekről kiindulva, a 8. USA légi hadsereg és a brit hadászati bombázóerők hajtották végre. A 3. szakasz 1943. július 25-től 1944. február 19-ig a „Big Week”-ig tartott. Az úgynevezett légi második front megnyitása jellemezte. Először Észak-Afrikából a 9. USA légi hadsereggel, majd Dél-Olaszországból az e célra létrehozott 15. USA légi hadsereggel tevékenykedtek. A 4. szakasz 1944. február 20-szal a „Big Weekkel” kezdődött és 1944. június 20-án fejeződött be. Kezdetben a német repülőgépipar, a golyóscsapágygyártás és a Luftwaffe megsemmisítése, majd a kőolajipar, a vasúti közlekedés szétzúzása, a normandiai partraszállás előkészítése volt a fő feladat. Az 5. szakasz 1944. június 21-től Németország feltétel nélküli fegyverletételéig tartott. Az egyre erősödő támadások célja a német (és magyar) üzemanyaggyártás, valamint vasúti, közúti közlekedés rombolása volt. A hazánk elleni bombatámadások a 4. szakaszban kezdődtek meg. A továbbiakban a fenti időbeosztás szerint tekintjük át a szövetséges légierők Magyarország elleni támadásainak előkészítését és végrehajtását.196
196 Johann Ulrich: Der Luftkrieg über Österreich 1939–1945. Militär historische Schriftenreihe. Heft 5/b, Wien. 1967. 5. old.
1943. január 14–26. között a marokkói Casablancában F. D. Roosewelt, az Egyesült Államok elnöke és W. Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke konferenciát tartott a haderőnemek vezérkari főnökei és katonai tanácsadóik bevonásával, amelynek keretében megvizsgálták a háború általános helyzetét, és meghatározták a tengelyhatalmak elleni további hadműveleteket. A konferencia a „Trident” fedőnevet kapta. Az értekezlet több fontos politikai és katonai döntés mellett határozatot hozott az amerikai és brit légierők összehangolt, tervszerű alkalmazására, Németország bombázásának fokozására, és tervbe vették, hogy 1943-ban, amikor ennek a feltételei biztosítva lesznek, a Földközi-tenger térségéből egy új légi hadműveleti irányt hoznak létre Dél-Európa ellen. „Legközelebbi szándékunk az, hogy megtisztítsuk Észak-Afrikát a tengelyhatalmak erőitől, tengerészeti és légi támaszpontokat hozzunk létre, s ilyenformán: megkezdjük a tengelyhatalmak fontos dél-európai objektumainak erőteljes bombázását.”197
197 Sztálin üzenetváltása az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőivel 1941–1945. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1958. Első kötet, 103. old.
A szándék végrehatása az 1942 közepétől kezdődően Egyiptomba irányított hadászati bombázókötelékekre és az észak-afrikai partraszállás repülőerőre épült.
Az első amerikai nehézbombázó Liberator-kötelék huszonhárom géppel 1942 júniusában a dél-atlanti légi szállítási útvonalon: Florida, Natal, Accra, Khartoum érintésével, több közbenső leszállással érkezett Egyiptomba. Eredeti elgondolások szerint kínai támaszpontokra indultak volna, hogy onnan japán célpontokat bombázzanak. A délkelet-ázsiai japán előnyomulás ezt a tervet meghiúsította.198 A repülőgépek rövid ideig Khartoumban állomásoztak, majd az egyiptomi Fayid repülőtérre települtek át. Innen felszállva, június 12-re virradó éjszaka 13 db B–24-es bombázta Ploeşti egyik (Astra 85Romana) olajfinomítóját. A kedvezőtlen időjárás miatt az eredmény csekély volt. Visszatérés közben négy B–24-es Törökországban kényszerleszállást végzett, a semleges török kormány a gépeket lefoglalta, személyzetüket internálta. A többi bombázógép szíriai és iraki repülőtereken szállt le.
198 Craven, Wesley Frank and Cate, James Lea: The Army Air Forces in World War II. University of Chicago Press. Chichago, 1958. II. kötet, 9–10. old. A továbbiakban AAF. II. kötet.
A szétszóródott Liberatorok összegyűjtésüket követően a brit közép-keleti légierőhöz csatlakozva, végleg ezen a hadszíntéren maradtak. 1942. augusztus elején érkezett meg az amerikai 98. Bomber Group (továbbiakban: BG). Az időközben átrepült Liberatorokból Lyddában (Lud) megszervezték a 376. BG-t.199 Az Egyiptomban és Palesztinában lévő amerikai repülőerők, valamint az Indiából átirányított tíz B–17 nehézbombázó összevonásával, továbbá Brereton tábornok – az Indiában felállítás alatt lévő 10. légi hadsereg parancsnokának – áthelyezésével sebtében megalakították az Amerikai Szárazföldi Haderő Légiereje Közép-keleti Parancsnokságát, amelyet november 12-én 9. amerikai légi hadsereggé (9. AAF, AAF = Army Air Force, a Szárazföldi Haderő Légiereje) szerveztek át.200
199 Maurer, Combat Squadrons of the Air Force World War II. USAF Historical Division Air University Department of the Air Force. Washington, 1969. A repülőszázadok történetéből összeállította R. L.
200 AAF II. kötet 13. old.
Brereton tábornok repülőinek három feladatot kellett megoldaniuk: bénítani Rommel csapatainak tengeri és szárazföldi utánpótlási útvonalait; hozzájárulni a légi fölény kivívásához a Földközi-tenger térségében, s végül felkészülni az Olaszország elleni folyamatos légi offenzívára. Távolabbi célkitűzések között szerepelt – a német–olasz csapatok visszaverése után – a hadászati bombázókötelékek Cirenaicába vagy Ciprusra telepítése, ahonnan rendszeres légitámadásokat intézhetnek dél-európai célpontok ellen, egészen Budapestig.201 Budapest tehát mint lehetséges célpont, már 1942 nyarán a hadműveleti szintű tervezésben is felmerült. A feladatok végrehajtására októberben 56 db P–40-es vadászrepülőgép, 46 db B–25-ös közepes bombázó, 10 db B–17-es és 53 db B–24-es nehézbombázó állt rendelkezésükre.202 Az egyiptomi és palesztinai repülőbázisokról kezdődtek a közös bevetések, az 1941 októberében a Szuezi-csatorna melletti repülőtéren szervezett brit 205. Bomber Group Wellingtonjaival. Az egymást kiegészítő nappali amerikai és éjszakai brit bevetések az észak-afrikai hadműveleteket követően a háború végéig tartottak.
201 AAF II. kötet 22–23. old.
202 AAF II. kötet 36. old.
Nagy-Britanniában, 1942 áprilisa óta az észak-afrikai eseményeket megelőzve, illetve azzal párhuzamosan folytak az előkészületek a 8. amerikai légi hadsereg (8. AAF) szervezésére, de az észak-atlanti légi szállítási útvonalon csak július 1-jén kezdődött meg a bombázók és vadászrepülőgépek áttelepítése,203 s valamivel korábban a személyi állomány áthajózása.
203 Carter, Kit C.-Mueller, Robert: The Army Air Force in World War II. Combat Chronology 1941–1945. Albert F. Simpson Historical Research Center Air University and Office of Air Force History Headquarters USAF. Washington, 1973. 24. old.
1942. augusztus 17-e határkő az európai légi háború történetében. 12 db B–17-es e napon bombázta a rouen-sattaville-i vasúti pályudvart204 és ezzel megkezdődtek az amerikai nehézbombázók Brit-szigetekről kiinduló légitámadásai az európai célpontok ellen. Erre két hónappal később került sor, mint az Egyiptomból kiinduló Ploeşti elleni első bombatámadásra.
204 Uo. 33. old.
A kisebb amerikai kötelékek bevetései egészen 1942. szeptember közepéig tartottak. Ekkor kezdődtek meg az északnyugat-afrikai partraszállás – a Torch – előkészületei. A rendelkezésre álló repülőerők egy részét ehhez a hadművelethez csoportosították át. A Brit-szigeteken tovább folytatták az amerikai 12. légi hadseregnek még a tengerentúl megkezdett szervezését és feltöltését.205
205 HQ Albert F. Simpson Historical Research Center, Maxwell AFB Alabama, USA. History of the 82nd Fighter Group. A továbbiakban Simpson HRC.
Az amerikai és brit légierők vezérkara a már említett casablancai konferencián – eltérő elgondolásaik miatt, hosszas vita után – kölcsönös engedményeket téve megállapodtak a szövetséges légierők alkalmazásában, a bombázandó célpontok kiválasztásában, valamint a fontossági sorrendben. Ennek a megállapodásnak értelmében hat célcsoportban 76 célpontot jelöltek ki, amelyeket az amerikai hadászati bombázók nappal, a RAF Bomber Command (RAF Bombázó Parancsnokság) pedig éjszaka bombáz.206 A megállapodás alapján a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága részletes tervet készített, amelyet májusban – az 1944-re halasztott második front megnyitása feltételeinek megfelelően – módosítottak, és azzal hagytak jóvá, hogy Ploeşti olajfinomítóit a Földközi-tenger térségéből mielőbb bombázni kell.
206 Webster, Charles–Frankland, Noble: The Strategic Air Offensive against Germany 1939–1945. Edited: James Butler, London, 1961. IV. kötet, 273. old.
A hadászati bombatámadások elfogadott és jóváhagyott tervét Casablancai Direktívának, fedőnevén „Pointblank”-nak, de leggyakrabban, mivel köznapi fogalommá vált, a „Combined Bomber Offensive” rövidítéseként CBO-nak nevezték.
A CBO-terv az amerikai bombázóerők fejlesztését négy szakaszban irányozta elő úgy, hogy a bombázó repülőgépek száma a nyugat-európai partraszállás kezdetére, 1944 tavaszára, érje el a maximumot.
Az első szakasz június 30-ával fejeződött be. Úgy tervezték, hogy ennek keretében a közelebbi célpontokat bombázzák, köztük a tengeralattjáró-gyártó üzemeket, kikötőket, a repülőipart és repülőtereket. Két nagy távolságú bevetést is előírt az első szakasz hadműveleti terve: Ploeşti olajfinomítói és a schweinfurti golyóscsapágygyár ellen. Az első szakasz végére a repülőerőket 944 nehéz- és 200 közepes bombázóra kellett felfejleszteni.
A második szakasz 1943. július 1.–szeptember 30-ig tartott.
A légitámadások mélységét 640 km-re növelték. A rendelkezésre álló bombázóerő 75%-át újabb célpontok, főleg a német vadászrepülő-erők bázisai bombázására kellett bevetni. A fennmaradt 25%-ot pedig a korábbi célpontok ismételt támadására tartották 86fenn. A második szakasz végére 1192 nehéz- és 400 közepes bombázó volt előirányozva.
A harmadik szakaszban 1943. október 1.–december 31. között tovább kellett növelni a támadások mélységét. A fő feladat az volt, hogy kimerítsék a német honi vadászvédelmet. A harmadik szakasz végére 1746 nehéz- és 600 közepesbombázó-létszám elérését irányozták elő.
A negyedik szakaszban 1944. január 1.–március 31-ig a kontinensre való behatolás légi előkészítését kellett kivitelezni. Március végére 2702 nehéz- és 800 közepes bombázó volt a tervezett gépszám.207
207 Uo. 279–282. old.
A CBO-terv 1943. június 10-én lépett érvénybe, mint a háború végéig érvényes hadászati légitámadások terve, és a szövetséges hadászati légierők rendszeres és folyamatos feladata. A fő feladatot így fogalmazták meg: „Semmisítse meg, vagy kényszerítse áttelepülésre a német hadiipart, zúzza szét Németország 87gazdasági rendszerét, ássa alá a német nép erkölcsi állapotát, úgy, hogy az képtelen legyen a fegyveres ellenállásra.”208
208 Uo. 273. old.

A MAC erői és alárendeltségi viszonyai 1943. VII. 10-én
A CBO-tervet az idők során többször módosították – lényeges és lényegtelen változtatásokkal –, az adott időszak éppen legsürgősebb feladatainak megfelelően, de alapelvei a háború végéig érvényben maradtak.
A casablancai konferencia után néhány héttel átszervezték a Földközi-tenger térségében harcoló szövetséges légierők irányítását, megalakították a Földközi-tengeri Repülő Parancsnokságot (MAC).209 Ezzel a tunéziai és a líbiai hadszíntér, valamint a térségben lévő brit és amerikai szövetséges repülőerők a brit Arthur Tedder repülőfőmarsall irányítása alá kerültek. Ugyanekkor a „Torch” repülőerőiből az amerikai Carl Spaatz tábornok parancsnoksága alatt megalakult az Északnyugat-afrikai Légierő (NAAF) Parancsnokság, amelynek harcászati kötelékei mellett létrehozták hadászati bombázóerejét is Északnyugat-afrikai Hadászati Légierő (NASAF) elnevezéssel.210
209 Richards, Denis-Saunders, Hilary St. George: Royal Air Force 1939–1945. London, 1960. II. kötet 260. old.
210 Uo.
Észak-Afrikában 1943. május 12-én a német–olasz erők fegyverletételével befejeződtek a harcok. A NAAF kötelékei és a 9. AAF harcászati erői – a két B–24-es BG kivételével (98. és 376), amelyek továbbra is Bengaziban maradtak – a tunéziai és algériai támaszpontokra települtek. Május végén a RAF 205. Group Wellingtonjai Algériából a tunéziai támaszpontokra repültek, és ott csatlakoztak a NAAF hadászati kötelékéhez. A NASAF négy B–17-es köteléke (a 2., 97., 99., 301. BG) tunéziai támaszpontokra diszlokált.
Ploeşti bombázásának – „Tidalwave” fedőnevű hadművelet – előkészítése már márciusban megkezdődött. Nagy-Britanniában a 44. és 93. BG-ekből megalakították a 201. ideiglenes harci bombázówinget, amelynek szervezésével Edward J. Timberlake ezredest – a 93. BG volt parancsnokát – bízták meg. Június közepén csatlakozott a különítményhez a tengerentúlról akkor beérkezett 389. BG. Nyomban megkezdték az új repülőgépeiket a feladat végrehajtására átalakítani; a bombatárakba pótüzemanyag-tartályokat építettek be. A három BG néhány kis magasságú gyakorlórepülést végzett, amiből a repülőgépek személyzete arra következtetett, hogy a norvég fjordokban rejtőzködő német hajók támadása lesz a feladatuk.
Június végén befejezték Bengazi és Benina repülőtereinek bővítését, és néhány sivatagi leszállóhely építését. Ezt követően az ideiglenes wing 124 Liberator gépe június 26-án megkezdte az áttelepülést a líbiai repülőterekre.211 Az utolsó kötelék július 3-án szállt le Bengaziban. 212Az ideiglenes winghez a 9. AAF két köteléke, a 98. és a 376. BG is itt csatlakozott. Az így összevont kétszáz Liberator képezte a Ploeşti elleni támadás fő erejét. Néhány Szicília és Olaszország elleni támadás után – szigorúan elkülönítve más alakulatoktól – kezdték begyakorolni Ploeşti 50–100 méter magasságból történő bombázását a sivatagban épített gyakorlópályákon. Nyolc napon keresztül folytak a gyakorlóbevetések, és július 29-én a főpróbával zárultak.213
211 Freeman, Roger A.: The Mighty Eight. A History of the US 8th Army Air Force. Macdonald, London, 1970. 86–88. old.
212 Mauer: I. m. A repülőszázadok történetéből összeállította R. L.
213 Douglas, Sholto: Years of Command. A Personal Story of the Second War in the Air. London, 1963. 205. old.
Augusztus 1-jén hajnalban 194 Liberator állt készen a bevetésre a Bengazi környéki repülőtereken. Hét óra után néhány perccel indult az első bombázógép, rövid időközökkel követte a többi. Benina közelében fekete füstoszlop jelezte egy bombázó lezuhanását. A Földközi-tenger felett időnként kivált a kötelékből egy-egy műszaki hibás repülőgép, és visszafordult.
A cél fölé eljutó 177 Liberator szinte a földet súrolva támadta Ploeşti hat és Campina egy olajfinomítóját.214 A célpont megközelítésekor két kötelék (a 93. és a 376. BG) Bukarest külvárosa fölé tévedt, s ezzel riasztotta a körzet egész légvédelmi rendszerét, kizárva a meglepetésszerű támadást.215 Ploeşti környékén a légvédelmi tüzérség készenlétben, csaknem vízszintesre állított lövegcsövekkel várta az alacsonyan repülő kötelékeket. A környező repülőterekről felszálltak a német Me–109-es és a román IAR–80-as vadászrepülőgépek.216 A riadóztatott katonai és rendőralakulatok kézi fegyvereikkel lőtték az alig ötven méter magasságban elhúzó bombázókat. A hatalmas erejű légvédelmi tűzben 41 Liberator zuhant a lángoló olajfinomítókra vagy közelükbe. Összességében 54 bombázót lőttek le, három kényszerleszállást végzett a Földközi-tengeren, hét Törökországban szállt le, ezek személyzetét internálták, 23 gép brit támaszpontokra (Szicíliába, Ciprusra és Máltára) repült, s a leszállásnál részben összetört. 88 tért vissza kiindulási pontjára, közöttük 55 sérülten, fedélzetükön 130 sebesülttel.217 Itt meg kell jegyeznünk – a későbbi összehasonlítások kedvéért –, hogy Ploeşti fontosságával a német hadvezetés mindig is nagyon tisztában volt. Az itt kitermelt kőolaj tette lehetővé a nagyszámú repülőgéppel és harckocsival végrehajtott hadműveleteket. Ezért Bukarest és Ploeşti körzetében a német és román légvédelem jól szervezett tűzrendszerbe mintegy 1000 légvédelmi ágyút és gépágyút vont össze, és ezt 1944-re 2000 csőre növelte.
214 Gurney, Gene: Great Air Battles. Franklin Watts, Inc. New York, 1963. 125. old.
215 AAF II. kötet 481. old.
216 Freeman, R.: I. m. 88. old.
217 Douglas, S.: I. m. 206. old.
A katasztrofális repülőgép-veszteségek ellenére az amerikai és brit vezetés által sikeresnek minősített támadás után néhány hónappal az olajfinomítók csaknem eredeti kapacitásuknak megfelelően termeltek. Az egyik pilóta, aki súlyosan sérült gépével vergődött vissza támaszpontjára, keserűen jegyezte meg: „nem láttam egyetlen táviratot, amelyben köszönetet mondtak volna”.218 A nagy távolság és veszteségek miatt az amerikai légierő a következő év (1944) április 5-ig nem bombázta Ploeştit.
218 Sunderman, James F.: World War II. in the Air. Europe. Franklin Watts, Inc. New York, 1963. 199. old.
A következő terv a „Juggler-hadművelet” egyidejű bombatámadást tartalmazott két német repülőgépgyár 90ellen. A Brit-szigetekről a 8. légi hadsereg B–17-es kötelékei a regensburgi, Észak-Afrikából a 201. ideiglenes wing a Wiener Neustadt-i Messerschmitt Műveket bombázta. A koordinált támadás eredeti időpontját augusztus 7-re tűzték ki. Ekkor azonban Nyugat-Európában a bombázáshoz kedvezőtlen volt az időjárás. Újabb időpontnak augusztus 9-ét határozták meg. Ekkor viszont Bengazi környékén homokvihar dúlt. A bizonytalan időjárási körülmények és a két kiindulóbázis nagy távolsága miatt az együttes támadás tervét elvetették. A hadművelet vezetői úgy döntöttek, hogy amelyik kötelék részére az időjárás megfelelő, kezdje meg önállóan a bevetést.219
219 AAF II. kötet 683–684. old.
A Ploeşti bombázásánál könnyebben sérült repülőgépek javítása éjjel-nappal folyt. A brit támaszpontokról is visszatértek az üzemképes repülőgépek. A támadást eredetileg 120 nehézbombázóval tervezték. A bevetés kezdetére azonban csak 83 bevethető Liberator állt készen a startra, a 44. BG-ből 26 db, a 93-asból 20 db, a 389-esből 23 db, a 9. légi hadsereg két kötelékéből a 98. és 376. BG-ből összesen 14 db. A felkészített bombázókból „A” és „B” csoportosítással két köteléket szerveztek. Névlegesen mind az öt BG részt vett a bevetésben. Az „A” kötelék a 389. és a 44. BG 49 gépéből állt, a „B” köteléket a 93. és 98. és a 376. BG 34 gépe alkotta.220 12-én érkezett a bevetési parancs: az időjárás megfelelő az „Operation Juggler” végrehajtására.
220 Rauchensteiner, Manfried: Der Luftangriff auf Wiener Neustadt am 13. august 1943. Österreichisther Bundesverlag, Wien, 1983.
Augusztus 13-án reggel 07 óra 15 perckor emelkedett fel az első Liberator a sivatagi repülőtérről, rövid időközökkel követte a többi. Bengazi és Benina felett hosszas körözéssel gyülekeztek, majd az Ottrantói-szoros irányába fordulva indultak el az amerikai légierő történetének addigi leghosszabb távolsági bevetésére, a legnagyobb mélységbe berepülve az ellenség területe fölé. A kötelékek repülőgépei saját tűzfegyvereiken kívül semmi segítségre nem számíthattak. Ilyen távolságra nem voltak képesek vadászgépeik kísérni őket. Rövid idő múlva kivált a kötelékből az első Liberator, fordulóban oldotta bombáit a tengerbe, hamarosan követte a második, majd a harmadik. Motorhiba, olajszivárgás, hibás géppuskák és egyéb műszaki hibák voltak a korai hazatérések okai. Egy, a Földközi-tenger közepén lemaradó repülőgép Málta irányába fordult, ott hajtott végre kényszerleszállást. Az Ottrantói-szoros felett a kötelékek elérték a 3000 méter magasságot. Az elhasznált üzemanyagtól könnyebb repülőgépek most már gyorsabban emelkedtek. A „B” kötelékből ismét kivált egy Liberator, enyhe jobb fordulóval süllyedt és az albán partok közelében az Adriába zuhant. Nem jelenthette mi a baj, a kötelék parancsnoka sem kérdezhetett, szigorú rádiótilalom volt. 61 Liberator érte el a jugoszláv partokat, a Cattarói-öböl bejáratánál, az Ostra-foknál 38 az „A”, 23 a „B” kötelékből. 21 visszafordult, egy az Adriába zuhant. A kötelék további útvonala Zenica és Brod felett vezetett, majd 13 órakor az „A” kötelék Magyarország délnyugati határához érkezett. A „B” kötelék nyugati irányba távolodva, kissé lemaradva követte.
A budapesti légvédelmi központba (Szikla) az első jelentés 13 órakor futott be. A németek adták a tájékoztatást: „12 óra 21 perc észlelési idővel körülbelül 25 db négymotoros gép Magyarország felé közeledik.” Zombor repülőteréről kilenc német vadászgép szállt fel, de az amerikai kötelékeket nem találták meg. Rövidesen megkapták a légvédelmi központban az első figyelőőrs jelentését is. „13 óra 03 perckor Sellyénél 30–35 gép nagy magasságban átlépte a magyar határt, a Balaton felé tart.” Hamarosan Barcsnál jelentettek egy újabb köteléket, becslés szerint 20 gépet.221 A kötelékek útvonalán az ország nyugati megyéiben – Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Sopron, Moson – légiriadót rendeltek el.
221 HLT. VKF. 5646/eln. 1. 1943. Ellenséges berepüléssel kapcsolatos jelentés.
Az „A” kötelék Keszthely – az utolsó fordulópont – felé tartott, ez volt a legjobb tájékozódási pont a jugoszláv tengerpart után. 6500 méter magasan repültek, az előttük tornyosuló gomolyfelhő teteje magasabb volt, ezért jobbra kitértek, és a Balaton déli partja mentén haladva Tihanynál fordultak újra a célpont irányába. Újabb felhő zárta el útjukat, ezt már nem lehetett kikerülni. Az átrepülés során a kötelék gépei, hogy elkerüljék az összeütközést a parancsnoki géptől jobbra, balra legyezőszerűen eltávolodtak, majd kisebb csoportokban újra felvették az eredeti repülési irányt, s a felhőből kijutva zárkóztak újra zárt harcrendbe.
A budapesti légvédelmi parancsnokságon teljes volt a bizonytalanság, elképzelni sem tudták, hogy az amerikai négymotoros bombázók milyen cél irányába repülhetnek az ország felett. A figyelőőrsök jelentései alapján követték a kötelékek útját, és amikor a Balatonnál – a felhőzet miatt – a főváros felé fordult az első csoport, Budapesten elrendelték a légiriadót. Időpont: 13 óra 35 perc. Bevetési parancsot kapott Mátyásföldön a 2/1. honi légvédelmi vadászrepülő-század. Négy Héja–M emelkedett a levegőbe.222 A fővárostól délre a Csepel-sziget felett rótták a köröket 5000 méter magasságban, majd nyugati irányba repülve keresték a bombázókötelékeket. Pápa légterében visszafordultak, és egy óra tízperces eseménytelen repülés után leszálltak Mátyásföldön.223 14 órakor újabb jelentés érkezett a németektől: „közeledik a harmadik hullám kb. kilencven géppel”, de érről a kötelékről több jelentés nem érkezett, a figyelőőrsök sem jelentettek újabb köteléket, vaklárma volt.
222 Uo.
223 Faludi, Charles K.: Repülőleírás. (USA) 1943. augusztus 13-ai bejegyzés. (A Repülőleírás a hajózószemélyzet hivatalos személyi okmánya.)
Az amerikaiaknak a célpontra repülés kezdőpontjául Magyarfalvát és Mörbisht határozták meg, a balatoni kitérő miatt azonban a két kötelék keresztezte egymást, a támadás sorrendje felborult. 13 óra 52 91perckor (magyar idő szerint) az első bombák mégis robbantak a Wiener Neustadt-i repülőgépgyár területén. A gyár két készültségi vadászrepülőgépe éppenhogy fel tudott szállni. Bad Vöslau repülőteréről pedig a német JG–108 alakulat vadászgépei emelkedtek a levegőbe.224
224 Rauchensteiner, M.: I. m.
Az első Liberator-köteléket sem légvédelmi tüzérségi tűz, sem vadászrepülőgépek nem zavarták a bombázásban. A másodiknak érkező köteléket már heves tüzérségi tűz fogadta, és néhány német vadászgép is megjelent. A 93. BG egyik repülőgépét légvédelmi találat érte, délnyugati irányba fordult, és szerencsés kényszerleszállást végzett Svájcban, Wil város közelében. A személyzet nem volt bizonyos abban, hogy svájci területen vannak, ezért a gépüket felgyújtották.225 A visszatérés során 14 óra 04 perckor mintegy tíz Liberatorból álló kötelék Pozsonytól délre ismét magyar terület fölé repült, Győr közelében déli, majd délnyugati irányba fordulva 14 óra 37 perckor Lentinél hagyta el az ország légiterét. A jelzett 90 bombázóról nem érkezett újabb jelentés, ezért 14 óra 56 perckor Budapesten – majd később Nyugat-Magyarországon is – a légiriadót feloldották.226
225 Piekalkiewitz, J.: Schweiz 1939–1945. Krieg in einem neutralen Land. Motorbuch Verlag, Stuttgart, 1979.
226 Mint a 221. sz. jegyzet.
A hatvan gépre fogyatkozott kötelék különböző útvonalakon Olaszország irányába fordult, Anconától délre érték el az olasz partokat. A 44-es BG-t ekkor egy századnyi német vadászgép támadta meg, de az elcsigázott személyzet visszaverte a támadásokat. A késő délutáni órákban 58 Liberator szállt le El-Bathan, Massicault és Djedeida tunéziai bázisokra. Egy B–24-es Szicíliában, Palermo közelében, egy másik Máltán végzett kényszerleszállást.227
227 Rauchensteiner, M.: I. m.
A Wiener Neustadt-i repülőgépgyárat sok bombatalálat érte, és súlyos károk keletkeztek. A termelés jelentősen visszaesett, s a júliusi 270 db Me–109-es gyártása helyett augusztusban csak 184 repülőgép készült el.228
228 AAF II. kötet 684. old.
A regensburgi támadásra csak négy nappal később került sor, amikor az időjárás Nyugat-Európa felett kedvezőre fordult. Augusztus 17-én angliai támaszpontokról felszállva, 167 db B–17-es bombázta a repülőgépgyárat, a veszteség 36 db B–17-es volt, a kötelék többi gépe Algériában szállt le.229
229 Gurney, G.: I. m. 137. old. A 8. AF összvesztesége ezen a napon 60 négymotoros bombázó volt – 36 db B–17 és 24 db B–24.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages