Események a földön

Full text search

Események a földön
Alig hallgattak el délben a légiriadó lefújását jelző szirénák hangjai, máris lázas munka kezdődött: a bombák okozta károk felmérése, az élők kimentése, ellátása, a sérültek elsősegélyben részesítése, a halottak összeírása. Dolgozott a főváros, Kispest, Pestszenterzsébet, Soroksár és Csepel légoltalma. A legsúlyosabb helyzet a főváros IX. kerületében, Ferencvárosban volt. A Ferencvárosi rendező pályaudvar volt a támadás fő célpontja, a pontatlan, kapkodó célzás miatt azonban hatalmas kiterjedésű kárterület alakult ki. A Mária Valéria-teleptől egészen a Duna-ágig, illetve a Vágóhídtól – keresztül Pestszenterzsébeten – Kispest középső területéig hullottak a bombák. Mindenütt romok, tüzek, halottak, sebesültek, elhullott állatok… pusztulás és hatalmas hangzavar. Hasonló – bár kisebb méretű – kép fogadta Csepelen és a Horthy-ligeti repülőgépgyár környékén is a mentést, kárfelszámolást azonnal megkezdő légoltalmi, tűzoltó erőket, a mentősöket és a rövid idő múlva a helyszínre érkező katonai, munkaszolgálatos alakulatokat.
Az április 3-ai nappali amerikai, majd a rá néhány óra múlva bekövetkezett brit éjszakai bombatámadás – amelynek fő csapása a Fantó Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt.-t érte – a döbbenet erejével hatott. A Sztójay-kormány másnap – 4-én – hozta nyilvánosságra a bombázás tényét. Az első híradás mindössze ennyiből állott: „Az MTI jelenti: angolszász repülőgépek április 3-án, a déli órákban Közép-Magyarország több helyén, így a főváros ellen is terrortámadást intéztek. A bombázás emberáldozatokat is követelt. Eddig hat ellenséges repülőgép lelövését állapították meg biztosan.”330 Az MTI jelentéséhez tudni kell a következőket! A VKF. 1/o. Hírnapló adatai naponta 22.00-ig rögzítették az eseményeket. Akkor zárták le, a további események már átmentek a másnapi jelentésbe. A sajtó részére kiadott jelentés szövege a VKF. Hírnaplóból összeállított jelentés alapján készült idézet volt. 1944. IV. hónaptól VIII. 31-ig – bizonyos kihagyásokkal – azonos volt a vezérkarfőnöki jelentéssel. A titoktartás érdekében kihagyták a károkról, helynevekről, katonai alakulatokról szóló részt, pontosabban, nem adták ki közlésre. Így az MTI-jelentések csak részben rögzítették a tényeket.
330 Riadó. 1944. 8. szám.
A Ferencvárosi rendező pályaudvaron nagyon súlyos volt a helyzet. Bár részletes magyar jelentések nem állnak rendelkezésünkre, az amerikai távolfelderítő repülőgépek által 1944. április 12-én készített „kiértékelő” légi fényképről jól megfigyelhető, hogy mind a pályaudvar központi épületeit, raktárait, mind vágányhálózatát pontos találatok, súlyos károk érték. A légi fényképről mintegy kétszáz db 500 fontos rombolóbomba-találat (illetve 157-kráter) elemezhető ki. A korabeli adatok szerint a pályaudvaron és környékén pusztult el a legtöbb ember, kb. 600 halott volt ebben a térségben.
A Ferencvárosi pályaudvar helyzetéről Sajtár Endre, a „Görgey Arthur” 101. vasútépítő ezred 112. századának volt tagja adott pontos információkat. A 112. VÉP század április 3-án 12 óra és 14 óra között érkezett Óbudáról a pályaudvarra, ahol azonnal megkezdték a mentést és a helyreállítást. Egész éjszaka dolgoztak, együttműködve a 106. VÉP századdal és egy utász-árkász századdal. Éjszaka megvilágították a kárterületet. Az éjszakai bombatámadás alatt még néhány bomba hullott a pályaudvarra. Negyedikén még egy-egy nemzetiségi és munkaszolgálatos századdal megerősítették őket. 5-ére elkészült az első átmenővágány, 6-ára a második, majd tovább folytatták a helyreállítást. Mivel az ezredet mindig a pályaudvarok helyreállítására vetették be, egész nyáron dolgoztak az ország különböző állomásain, együttműködve a munkaszolgálatos alakulatokkal és a vasúti, valamint a postás helyreállító egységekkel.
A nagy erejű – két Wing, kilenc BG – bombatámadás tehát nem érte el a célját, a nyugat–keleti irányú vasúti közlekedés legfontosabb magyarországi – némi túlzással egyik legfontosabb közép-európai rendező pályaudvarát nem tudták tartósan megbénítani. Egyébként „bénításról” azért sem lehetett szó, mert a német szállítások egy része elkerülte Ferencvárost, Bajánál ment át a Dunán, egy másik része pedig Zimonynál Belgrád irányába, a balkáni fővonalon Szófia felé. Gyakorlatilag a támadást követően két nap múlva – ha korlátozottan is – a vasúti szállítások folyamatosságát helyreállították. Április 5-én a személyszállító vonatok a kunszentmiklós-tassi vonalon Pestszenterzsébet megállóhelyig közlekedtek. Kerülővonalon, Pestszenterzsébetig, a HÉV-en lehetett eljutni. A villamosok a Boráros és Nagyvárad terekig jártak csak, innen a Soroksári úti HÉV fejállomást csak gyalogszerrel lehetett megközelíteni.331
331 Pesti Hírlap 1944. április 5. 1. old. MTI-hír.
Az Üllői út melletti Mária Valéria-telepre – a főváros akkori egyik nyomortelepére – a jelentések szerint harminc bomba hullott, és több barakkot megsemmisített. A Nagyvárad tér melletti Szent László Kórházat is harminc bomba találta el. Az első bombabecsapódások a Soroksári út mentén, a Boráros tértől délre, a malmok környékén kezdődtek, és déli irányban haladva mind több kráter volt látható. Csak a Soroksári út mentén 108 bomba robbant. A pályaudvar körül szinte egyetlen olyan kisebb-nagyobb üzem sem volt, amely ne szenvedett volna súlyos károkat.332
332 A bombázás veszteség- és káradatait a Vezérkari Főnökség napi jelentései alapján állítottuk össze minden esetben. Ahol ettől eltérő, vagy részletezett adatokra is bukkantunk, ott külön feltüntettük. Az egyes üzemek adatait a Hadtörténeti Intézet és Levéltár (továbbiakban: HIL), a Hadiipari Bombakárügyi Bizottság (továbbiakban: HABOB) nyilvántartásai alapján közöljük.
Feljegyzések a Dunai Repülőgépgyár Rt. kárairól, szám nélküli anyag; továbbá Kováts Lajos: A Dunai Repülőgépgyár Rt. története. Budapest, 1985. Üz. Tört. Füzetek 22. sz.
Már a nappali támadásnál megrongálódott, majd az éjszakai támadásnál súlyos károk érték a Fantó Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt. Soroksári úti üzemét. A termelést mintegy másfél hónapra kénytelen volt beszüntetni. Figyelembe véve részesedését az ország üzemanyag-ellátásából, huzamosabb kiesése mindenképpen jelentős veszteség volt.333 Szinte teljesen elpusztult a IX. kerületi Timót utcai m. kir. Tüzérségi Szertár. Egy légiakna (brit) és 50 db 500 fontos rombolóbomba-találat érte. Az emberveszteség – a kiépített óvóhelyek védelmének köszönhetően – jelentéktelen (1 halott, 3 sebesült). Az épületek azonban majdnem teljesen elpusztultak, ezért nem állítják helyre, hanem kitelepítik Ercsibe, Turára és Kecskemétre.334 Több más üzem, köztük a Magyar Bőripari Nyersanyagbeszerző és Elosztó Rt. Soroksári úti telepe is hasonló sorsra jutott.335 Súlyosan megrongálódott a Hungária Vegyi és Kohóművek mindkét, Illatos úti és Kén utcai gyára.336 Ez utóbbi kénsavüzemét több telitalálat érte, és a támadás másodlagos hatásaként kialakuló gázfelhő egészen a Népligetig terjedt, több súlyos mérgezést okozva. Nagyon nehéz helyzetbe került a Magyar Posztógyár, a Sertésvágóhíd, továbbá a Lóhúsüzem is. A Soroksári út Ferencváros felé eső oldala szenvedte meg legjobban a bombázást.
333 HL, HABOB 11/1944. szám.
334 HL, HABOB 25/1944. szám.
335 HL, HABOB 24/1944. szám.
336 HL, HABOB 11/1944. szám.
Súlyosan megrongálódott – nyolc rombolóbomba telitalálata érte, és emiatt kapacitása 70%-osan csökkent – a Kispesti Hungária Jaquard Szövőgyár is.337 Hasonló mértékben rombolódott az Erzsébetfalvai Harisnyagyár Rt. Ugyanígy vagy kisebb mértékben rombolódott a rendező pályaudvart övező összes többi kisebb üzem.338
337 HL, HABOB 2/1944. szám.
338 HL, HABOB 30/1944. szám.
Az április 3-ai nappali és 4-ei éjszakai légitámadás másik fő céljának a magyarországi repülőgépgyártás főváros környéki ipartelepeinek lerombolását határozták meg. A támadás, az akkorra már teljes gyártási kapacitást megközelítő termelési szintre felfutott Dunai Repülőgépgyár Rt., továbbá a csepeli Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár Rt., azaz a repülőgépgyártás főváros környéki központjai ellen irányult. A legsúlyosabb kár a Dunai Repülőgépgyár Rt.-t érte, ahol magyar–német közös vállalkozásban Messerschmitt Me–210-es gyorsbombázókat gyártottak. A bombázás során a gyár 185 dolgozója meghalt, 208-an megsérültek, 15-en eltűntek. Az összes üzemrész megrongálódott, közülük a VI. üzem – a sárkányjavító műhely – kigyulladt, az V. üzem – a végszerelde – megrongálódott. A repülőtér déli része a bombatölcsérektől használhatatlanná vált. Több – főleg a javítás alatt álló Junkers Ju–86-os típusúak – repülőgép megrongálódott.
A felkutatott magyar forrásanyagok elsősorban a termelésben bekövetkezett károkat értékelték. Ennek megfelelően, a gyár sárkányrészlegénél, az összesített bombázások kárösszege 81 238 773,20 P volt. Ebből csak a kész és félkész repülőgépek 34 482 287 P, a repülőmotorok pedig 14 300 000 pengővel részesedtek.
158A többi összeg az épületekben, a szerszámgépekben és a nyersanyagokban keletkezett károkat jelentette.
Az első összesítés a gyárat ért károkról két, az április 3-ai és 13-ai bombatámadást követően készült. A teljes kárösszeállítást a Hadiipari Bombakárügyi Bizottság utólag, 1945 nyarán készítette el. Ezért az idézett számadatokat csak alapjaiban lehet az április 3-ai bombázás jellemzőjeként elfogadni. Figyelembe véve azonban az Iparügyi Minisztérium adatait, valamint az USA-légierő kiértékelő légi fényképeit, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a légitámadások során a gyárban helyrehozhatatlan károk keletkeztek, amelyeket a későbbi támadások csak súlyosbítottak.339,340
339 Berend T. Iván–Ránki György: I. m. 538–540. old.
340 Dombrády Loránd: A magyar gazdaság és a hadfelszerelés 1938–1944. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 131–133. old.
E megállapításunkat a Dunai Repülőgépgyár Rt., illetve a WM Repülőgép és Motorgyár Rt. termelési adatai, statisztikái is bizonyítják. A Dunai Repülőgépgyár Rt. a bombázások kezdetéig 178 db, 1944. októberéig pedig összesen 272 Messerschmitt Me–210 Ca–1 típusú gyorsbombázót gyártott.341
341 William Green: The Warplanes The Third Reich. London, 1979.
A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy Magyarországon ezen kívül több más repülőgéptípust, Me–109 G–6-os, majd G–10-es vadászgépeket, továbbá „Héját” és Junkers Ju–52/3-as szállítógépeket és több motortípust is gyártottak.342 Az 1944. április 3-án bombázott két üzemen kívül a magyarországi repülőgépgyártásban kiemelt szerepet játszott még a Győri Magyar Állami Waggon- és Gépgyár Rt., a budapesti Horthy István Magyar Állami Vagon- és Gépgyár Rt., valamint a Pestszentlőrinci Ipartelepek Rt., a PIRT – ma: Lőrinci Fonó – és még több kisebb-nagyobb üzem. Az április 3-ai bombázások után a repülőgépgyárak ismételt céltáblái lettek a szövetségesek bombázásainak, és bár a termelés helyreállítására, felfuttatására az akkori magyar kormányzat minden erőfeszítést megtett – többek között megkezdték az üzemek áttelepítését a kőbányai pincékbe, és széttelepítését különböző kisüzemekbe –, az eredetileg kitűzött termelési célokat többé sohasem tudták teljesíteni.343
342 Elke C. Weal: Combat Aircraft of World War Two. Arm and Armono Press. London, 1977. Az adatok az egyes géptípusoknál szerepelnek. Pontosítva a Repülésben közölt adatok alapján.
343 Csanádi–Nagyváradi–Winkler: A magyar repülés története. Budapest, 1974. 264–266. old. Dombrády Loránd: I. m. 131–133. old. Kováts Lajos: A Dunai Repülőgépgyár Rt. története. Budapest, 1985.
Az április 3-ai bombázások során súlyos károk érték a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt.-t és a Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár Rt.-t is, amelyeket 260 rombolóbomba- és sok száz gyújtóbomba-találat ért. Bár a két gyárban dolgozó 18 000 főhöz viszonyítva az emberveszteség elenyészően csekély (halott egyáltalán nem, csak négy súlyos és öt könnyű sebesült), az anyagi károk annál jelentősebbek voltak. A támadást követően nyolc napig állt a termelés. Folyt a helyreállítás. A kár értéke épületben 12,6 millió P, szerszámgépekben 17,85 millió P, nyersanyagban, félkész- és késztermékekben 21,85 millió P volt. A kormány azonnal elrendelte mindkét gyár gyors helyreállítását, és ehhez a rendelkezésre álló lehetőségeinek megfelelően igyekezett a feltételeket is biztosítani. A helyreállítást mindenütt a gyárak vezetői (igazgatói és katonai parancsnokai) irányították. A légoltalom országos vezetése is minden lehetőséget és módszert alkalmazott az újbóli termelés biztonságának fokozására. A korabeli okmányokban ekkor jelentkezik egy addig nem használt fogalom, az „üzem helyreállítása a romkép megtartása mellett”. Az üzemet oly módon állították helyre, a termelést úgy szervezték meg, hogy a felderítőgépek által készített légi fényképeken ne lehessen felismerni a gyár helyreállítását és a termelés ismételt beindítását.344 Meg kell jegyeznünk, hogy minden valószínűség szerint (ezt a megállapításunkat azonban csak közvetve és áttételesen tudjuk bizonyítani, mivel erről írásos anyagra nem bukkantunk) a szövetségesek nemcsak légi felderítésre támaszkodhattak, mert a legfontosabb pl. a már említett repülőgép-ipari, illetve a későbbiekben kőolajfinomító üzemek megismétlődő bombázásai meglepően megegyeznek a gyár helyreállításának és a termelés ismételt beindításának időpontjaival. Példának a Dunai Repülőgépgyár Rt.-t, a WM Repülőgép és Motorgyár Rt.-t, majd a későbbi időből a Győri Magyar Waggon- és Gépgyárat említhetjük. Ezeknél az üzemeknél a Bombakárügyi Kormánybizottságnak jelentett és az országos vezetés által elfogadott helyreállítási időszükségletek, a meghatározott határidők és az ismételt bombázások időpontjai majdnem egybeestek. E megállapításunkat az is bizonyítja, hogy amikor döntés született egy-egy gyár eredeti üzemében (pl. Fantó) a termelés megszüntetésére, az üzem végleges kitelepítésére, akkor az adott gyártelep elleni további bombatámadások is megszűntek.
344 HL, HABOB 85/1944. sz. pontos írása: 85. szám/HABOB 1944. (egyes okmányokon nagybetűkkel, másokon: HABOB–írással).
A káradatok értékelésénél azt is figyelembe kell venni, hogy több, főleg az ország hadiipara szempontjából kiemelkedő fontosságú gyár esetében a bombázások korabeli értékelésében, jelentéseiben az egymást gyors ütemben követő bombatámadások adatait többnyire összevonták. Így például a két WM-gyár esetében az előzőekben említett adatok négy (az április 3-ai, a június 14-i és 26-ai, és a július 2-ai) támadás összegzett veszteségeit tartalmazták. A rendelkezésre álló többi forrás viszonylag gyér és ellentmondásos. Egy részük szemtanúk visszaemlékezésein alapszik. A Dunai Repülőgépgyár Rt. és a csepeli Weiss Manfréd-gyárak I. légoltalmi csoportba sorolt üzemek voltak. Nem a községi (Csepel, Horthy-liget) rendőrkapitányának, légoltalmi parancsnokának jelentettek – őket csak tájékoztatták, ha szükségesnek látták –, hanem közvetlenül a Honvédelmi, valamint Iparügyi Minisztériumnak. A HM 35. osztály levéltári anyagainak többsége megsemmisült, a meglévők is hiányosak. Az Iparügyi Minisztériumot pedig e kérdés elsősorban a gyárak termelése szempontjából érdekelte, ezért a károkra csak áttételesen és összevontan figyelt, a légoltalomra 159vonatkozóan pedig szinte semmilyen adattal nem szolgáltak. Ez a legtöbb bombázott nagyüzem esetében a későbbiekben is hasonlóképpen volt.
A Hadiipari Bombakárügyi Bizottság jelentései viszont pontosak és megalapozottak. Sokszor üzemre, üzemrészre, szerszámgépre stb. lebontottak. Értékelésük során problémát elsősorban az okoz – mint a WM-gyárak esetében is –, hogy esetenként több légitámadás, bombázás kárait összevonták, és hol tételesen felsorolva, máskor pedig csak végösszegben, pengőben határozták meg.
A főváros viszonylag nagy emberveszteségét az idézte elő, hogy a pályaudvaron a légiriadó elrendelésekor egy személyvonat állt bent, és az utasokat a szükségóvóhelyekre irányították, amelyek több rombolóbomba-telitalálatot kaptak. Az árokóvóhelyeket, szükségóvóhelyeket – a korabeli előírásoknak megfelelően – többnyire a pályaudvarokhoz közel (vagy az épületben, vagy az előtte lévő nagyobb tereken) építették fel, egyrészt mert a magyarországi pályaudvar-, vasútállomás-építési szokásoknak megfelelően ott volt szabad térség, másrészt pedig, hogy a légiriadó elhangzása után a pályaudvaron tartózkodók rövid időn – 10–15 percen – belül el tudják foglalni az óvóhelyeket. Ezek az előírások helytelennek bizonyultak, mivel nem számoltak a pályaudvarok nagy erejű szőnyegbombázásával. A téves helyzetmegítélés miatt 1944 nyarán a bombázások legsúlyosabb emberveszteségei a pályaudvarok elleni támadások során (lásd Debrecenben, Szolnokon, Hatvanban, Nyíregyházán, Nagyváradon, Kolozsváron) keletkeztek. Ezért a későbbiekben egyre gyakrabban és eredményesebben úgy oldották meg az utasok védelmét, hogy a légoltalmi jelzések (légiveszély, légiriadó) elhangzása után azonnal kihúzták az állomásokról a nyílt pályára a szerelvényeket, és az utasok ott kerestek menedéket.
Már az április 3-ai, Ferencvárosi rendező pályaudvar elleni pusztító erejű légitámadás is jelzett egy „magyar sajátosságot”. A legnagyobb károk nem is annyira a viszonylag könnyebben és gyorsabban helyreállítható vasúti csomópontokat, mint a közvetlen közelükben telepített élelmiszer-, fa- és könnyűipari és egyéb üzemeket érték. Ennek okát a XIX. század második fele gyors ütemű magyarországi vasútépítésében és ipartelepítésében lehet megtalálni. 1867 és 1890 között Magyarországon és Horvátországban 9000 (!) km vasutat építettek. A vasúti pályaudvarok közelébe települtek a nagy szállítótér-kapacitást igénylő malmok, vágóhidak, húsüzemek, cukorgyárak, fafeldolgozó üzemek stb. A századfordulóra Budapest a világ legnagyobb malomipari központja! Ez a magyarázata a Soroksári út környéki ipari gócpont kialakulásának is. Két olcsó szállítási lehetőség: a Duna és a közelébe telepített vasúti teherpályaudvarok (Ferencvárosi és Duna-parti) öntötték a malmokba és a vágóhidakra az olcsó bánáti, bácskai, balkáni, szerbiai búzát, sertést stb.345 Később ugyanerre a közlekedési tengelyre települtek rá a fővárosban és környékén kiépülő kőolajfeldolgozó üzemek is. Mindenekelőtt a romániai kőolajat feldolgozó Shell, Steaua, a Standard Oil (Csepel-sziget északi részén) és Fantó (Ferencvárosi rendező pályaudvar délnyugati részén, a Soroksári úton).
345 Magyarország története 1848–1890. II. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 976–1036. old.
Másik jelentős, hosszú távú, máig ható tapasztalata az első bombatámadásnak, hogy a magyarországi óvóhelytelepítés nem volt eléggé átgondolt. Elég összevetni a WM-gyárak, a Tüzérségi Szertár viszonylag csekély számú emberveszteségét a Ferencvárosi pályaudvar és a környékén lévő földszintes lakótelepek aránytalanul nagy veszteségeivel. Amíg a haditermelés szempontjából kiemelkedően fontos gyáraknál BBGGS típusú – tehát a legkorszerűbb, nagy és fokozottan megerősített védőképességű, jelentős részükben még ma is használatban lévő – óvóhelyeket építettek, amelyek a háború tapasztalatai szerint több, gyakran három-négy, 500–1000 kilogrammos rombolóbomba-telitalálatot is kibírtak, addig a lakóterületeken, a pályaudvarokon legjobb esetben TGS-t, többnyire azonban csak árokóvóhelyeket építettek. Bár ezek védelmi értéke is jelentős volt, telitalálat esetén azonban megsemmisültek. A pályaudvarok – így a Ferencvárosi rendező is – nagy területen fekszenek, az amerikai hadászati légierő minden esetben szőnyegbombázással igyekezett azokat megsemmisíteni vagy megrongálni. Ez azt jelentette, hogy nagyszámú bombát vetettek e célra, és ez egy BG esetében általában 1-2 mérföld (1,6–3,2 km) szórást jelentett. Ennek megfelelően a hadiipari objektumoktól távolabb létrehozott árokóvóhelyeknél is sok találattal lehetett számolni.
Már ennél az első támadásnál észre lehetett venni, hogy Magyarországon az amerikai hadászati bombázóerők csak katonai, hadiipari közlekedési célokat támadtak, köztük a repülőgépgyárakat, a repülőgépgyártáshoz szükséges alkatrész-, műszergyárakat, repülőtereket, fegyver- és alkatrészgyárakat, kőolajfinomítókat, vasúti csomópontokat, rendező pályaudvarokat, vasúti hidakat.
Mivel azonban ezek közelében épültek ki a magyar élelmiszeripari, textil- és bőrgyárak, ezek is súlyos károkat szenvedtek. Többnyire súlyosabbakat, mint a hadiipari létesítmények, mert épületszerkezeti elemeikben jóval több fa, továbbá raktáraikban nyersanyag, késztermék stb. volt, amelyek gyúlékonyabbak voltak, mint pl. a repülőgépgyáraké. A légoltalmi előírások is alacsonyabb szintű védelmi követelményeket írtak elő. A szőnyegbombázás okozta nagy szórásra ismételten fel kell hívnunk a figyelmet. Az is igaz, hogy a könnyűipari üzemek szintén a hadseregnek termeltek, így hadiipari létesítménynek 160minősíthetők. Például az április 3-án bombázottak közül a Hungária Jaquard Szövőgyár nyolcvan százalékban egyenruhaszövetet, az Erzsébetfalvi Harisnyagyár Rt. száz százalékban honvédségi téli harisnyákat és kötszereket, a Magyar Bőripari Rt. pedig jelentős mértékben honvédségi megrendelésre gyártott.346
346 Lásd: 333–338, 344. számok alatt jelzett jegyzőkönyveket.
Szembetűnő, hogy amíg a legtöbb gyárnál kevés volt az emberveszteség, a Dunai Repülőgépgyár Rt. üzemeiben aránytalanul sok volt a halott és a sebesült, mert a dolgozók egyáltalán nem, vagy csak késve mentek az óvóhelyre. A legtöbb áldozat elsősorban a váratlanságból adódott. A lakosság többsége nem hitte, hogy az országot bombatámadás érheti, és ezért nem ment óvóhelyre, a kormányzat pedig nem rendelte el előzően a lakosság kitelepítését, bár a szovjet légierő Helsinki elleni bombatámadásának tapasztalatait jól ismerte. A veszélyeztetett területeken élők kitelepítése nem történt meg, és április 3-án a hadiipari üzemek körül még ott élt a teljes lakosság. Nagyon sok áldozat közülük került ki. A 15. AAF bevetési parancsaiban egyértelműen meghatározott katonai célok bombázása ellenére a lakosság nagy veszteségeket szenvedett.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages