A BOMBATÁMADÁSOK ANATÓMIÁJA

Full text search

203A BOMBATÁMADÁSOK ANATÓMIÁJA
Az április 3-i és 13-i magyarországi, illetve az azt megelőző, majd követő ausztriai bombatámadásokat a szövetségesek ugyanúgy hajtották végre, mint a német, osztrák, olasz, szlovák, horvát, román, bolgár, valamint a megszállt területeken lévő – jugoszláv stb. – városok, ipartelepek rombolását. A háború befejezéséig az alkalmazott repülőgépek, a felhasznált bombák típusában, a támadások végrehajtásában lényeges változás nem történt. E fejezetben leírtak a összes többi bombatámadás „koreográfiájaként”, levezetési, végrehajtási sémájaként is felfoghatók. Kivételt csak a szovjet harcászati bombázók 1944 szeptemberétől kezdődő támadásai képeztek, amelyeket külön jelezzük.
Az amerikai nappali támadások harcrendjének, harceljárásának a bázisát a nagy tűzerejű hadműveleti nehézbombázók képezték.
Az USA 8. és 15. légi hadsereg – AAF – nehézbombázó repülőgépei az erős védőfegyverzettel ellátott Boeing B–17 E, F, G Flying Fortress (Repülő Erőd) és a Consolidated B–24H, J Liberator (Felszabadító) típusok voltak.
Mindkét bombázótípus fő tűzerejét a repülőgép orr-részében, a hátsó vezérsíkjai között, valamint az alul és felül gondolában elhelyezett iker-, illetve a 12,7 mm űrméretű nehézgéppuskák tüze jelentette. Leghatásosabb lőtávolságuk 1200 méteren belül volt (ez több, mint az Me–109-eseké). A tűzerő legcélszerűbb kihasználására úgynevezett zárt és lépcsőzött harcrendet, Bomberpulk Combat Boxot alakítottak ki. Egy Combat Boxban általában két század repült. A repülőgépek az előírt tér- és távközökben igyekeztek helyüket a kötelékben a bevetés során végig megtartani. A jól összezárkózott és magasságban is az előírásoknak megfelelően – 250 méter – lépcsőzve repülő Combat Box előre 70-80, hátra 30-40, föl és le szintén 30-40 géppuska együttes tüzével tudta magát védeni. A kötelék zárótüzét áttörő vadászgépeket a repülőgépek oldalablakaiban elhelyezett géppuskákkal lehetett tűz alá venni. A magyar és német vadászrepülőgépek többnyire a Combat Box szárnyain repülő vagy lemaradó repülőgépeket támadták meg a leggyakrabban. Ilyenkor a vadászok esélyei voltak a jobbak, mert csak egy-egy gép géppuskáival kerültek szembe. A bombázók ellen a legnagyobb sikert akkor tudták elérni, amikor a légvédelmi tüzérségnek sikerült az egységet megbontani.
A Combat Boxokból állt össze a Combat Wing. A feladattól függően 2–5 Bomber Groupból tevődött össze. A wing zárt köteléke – jó vadászvédelem mellett – nagy erejű bombatámadás, szőnyegbombázás végrehajtását tette lehetővé. Egy-egy wing harcrendjének magassági lépcsőzése 800–1000 méter volt. Mindig a bombázott cél nagysága, fontossága határozta meg, hogy milyen kötelékkel támadják. Az április 3-ai támadásnál részletesen bemutattuk három wing harcrendjét. A Horthy-ligetet és Csepelt támadó 5. Wing harcrendjébe négy BG tartozott, a Ferencvárosi pályaudvart két lépcsőben támadó 47. és 304. Wing öt, illetve négy BG-ből állt.
A bombázás során a szövetséges hadászati légierő kötelékei Magyarországon is a német, olasz és a többi városok, ipartelepek többsége ellen végrehajtott támadásokhoz hasonlóan a bombavetés leggyakoribb módszereként az egyesvetést, a sorozatvetést és a bombaszőnyeget alkalmazták. Mit takarnak a fogalmak? Egyesvetésnél csak egy bombát juttattak a célra. Általában úgynevezett pontcélok ellen (például hidak) alkalmazták, leggyakrabban közepes vagy nagy tömegű rombolóbombát, esetleg légiaknát használtak. Összbombavetést csak külső bombafelfüggesztéssel lehetett végrehajtani. A repülőgép bombavető automatája, vagy a pilóta a meghatározott pillanatban az összes bombát egyszerre oldotta ki. A bombák azonban nem egyidejűleg és egy helyen csapódtak le, hanem a repülőgép mozgása, a légellenállás stb. következtében egy szórásterületen, amelynek a nagysága a gép sebességétől, a bombakioldás magasságától, a légellenállástól, az időjárási viszonyoktól függően változott. Összbombavetést B–17-esről, B–24-esről nem lehetett végrehajtani, mivel a bombákat a gép törzsében, bombatárakban helyezték el.
Sorozatvetésnél a bombakioldó automatáján a bombavetés időközeit 0,1 s és 2,5 s között állították be. Egy 350–400 km/h sebességgel repülő gépnél a 0,1 s-es sorozat időközei átlag 12,5–15 méteres elméleti becsapódási távolságnak feleltek meg. Az előzőekben tárgyalt tényezők természetesen itt is 204befolyásolták a bombák röppályáját és az egyes bombák becsapódási távolsága ennek megfelelően jelentősen nőhetett vagy csökkenhetett. Ezt a két bombavetési módot önállóan általában csak akkor alkalmazták, ha kis – például egy raj, 6-7 gép – kötelék támadott kisebb célokat (például hidak, légvédelmi ütegállások, lokátorállomások, kisebb vasútállomások stb.). Leggyakrabban azonban több BG-ből, wingből álló közepes vagy nagy kötelékben támadtak, és akkor a bombaszőnyegen belül határozták meg az egyes gépek számára is a bombavetés módját és ez szinte kivétel nélkül sorozatvetés volt. A nagyobb városokat, pályaudvarokat, gyárakat stb. elsősorban az úgynevezett bombaszőnyeggel rombolták. A sajtó innen vette át és vált általánossá a szőnyegbombázás kifejezés. A zárt kötelékben repülő bombázógépek a célterület fölé érve, meghatározott jelre vagy parancsra egyszerre hajtották végre a sorozatvetést. Az első becsapódást követték megfelelő idő- és térközben a többi bombák. A bombák becsapódása szinte egy letekeredő szőnyeghez hasonlítva terítette be a célt. E módszer alkalmazása esetén nagyon fontos volt a célkijelölés, és az, hogy a bombavetés idejének meghatározása másodpercre pontos legyen, mert különben a kidobott bombák jelentős része elkerülte a célt, mint ahogyan ezt az április 3-ai Ferencvárosi rendező pályaudvar és április 13-ai győri bombázás leírásánál már említettük. Ki kell emelnünk, hogy a közhiedelemmel ellentétben Budapest körzetében és felett az amerikai és brit légi kötelékek viszonylag erős légvédelmi tűzzel találkoztak. Bevetéseik gyakran komoly áldozatokkal, érzékeny veszteségekkel jártak. Ezért gyakran előfordult, hogy eléggé pontatlanul oldották ki bombáikat és a bombaszőnyegek gyakran tévesztettek célt. Különösen jellemző volt a pontatlan célzás a brit, majd a szovjet éjszakai támadásokra, amikor a szórás gyakran az egész fővárosra kiterjedt. A pontos éjszakai bombavetést a háború ideje alatt nem sikerült megoldani. A támadások során a kényszervetés is sűrűn előfordult. Ha egy-egy bombázó meghibásodott vagy megsérült és tartani akarta a repülési magasságot, sebességet, nehogy a magyar–német vadászok zsákmányává váljon, a bombákat vészkioldó segítségével gyakran élesítés nélkül oldotta ki. A hatékony légvédelmi tűz után többször találtak élesítés nélkül ledobott és befulladt bombákat. A tűzszerészek jelentéseikben azonban csak fel nem robbant bombák számát közölték, az okok felsorolása nélkül. Így például július 27-én közel 200 különböző bomba és gyújtóeszköz nem robbant fel a főváros területén.408
408 M. kir. Belügyminisztérium 149.440 (44. június 30). A M. Kir. Rendőrség budapesti főkapitánya, mint a Székesfőváros légoltalmi parancsnoka. Összefoglaló jelentés az 1944. évi június 27-én lezajlott nappali légitámadásról. A továbbiakban: M. Kir. B. M. …szám. Összefoglaló jelentés. (A birtokában volt jelentéseket a szerző átadta a HIL-nek.)
A legtöbb esetben a kisebb falvakat kényszervetés miatt bombázták. Így válik érthetővé, hogy például július 2-án miért hullottak a bombák – többek között – Bácskeresztúr, Bácstopolya, Bácstóváros, Dunaradvány, Jászberény, Mélykút, Kunbaja és még számtalan, semmilyen katonai, ipari stb. célponttal nem rendelkező községre, akkor, amikor a 15. AAF – a gyakori céltévesztést és egy-két elkerülhetetlen magánakciót nem számítva – az általuk nagyon is szigorúan vett és az ártatlan lakosság élete védelmét célnak tekintő amerikai előírásoknak megfelelően, hazánkban elsősorban katonai vagy honvédelmi, ipari fontosságú célpontokat támadott és bombázott. Az 1944. szeptemberi, jelentős károkat okozó sorozatos támadásoknál, a 15. AAF nappali támadásainál pontosan meghatározhatók a katonai célok – az északi és déli összekötő vasúti hidak – ugyanez már nem mondható el a brit 205. BG, vagy a szovjet hadászati légierők éjjeli támadásairól.
A viszonylag jól működő légvédelem miatt mind a nappali, mind az éjszakai légitámadásokat 5400–7400 méter közötti magasságból hajtották végre. Ez a magasság eleve szinte lehetetlenné tette a célzott bombavetést. A nagy repülési távolság miatt a pontos egyesvetésre képes zuhanóbombázókat nem lehetett bevetni. Egyesvetést ezért többnyire csak néhány nagy tömegű légiakna – vagy irányított bomba (Szolnok) – célba juttatására alkalmaztak.
A magyar–német vadászvédelem miatt az amerikaiak a nappali bevetések során a támadó bombázókötelékeket a nehézbombázók hatalmas tűzereje ellenére kénytelenek voltak erős vadászkísérettel biztosítani. Az első időszakban többnyire a Lockheed P–38J Lightning és a Republic P–47D Thunderbolt típusú távolsági vadászok kísérték a bombázókat. A könnyen felismerhető, kéttörzsű, hosszúkás, karcsú alakú Lightning 1939 elején repült először. Alacsonytámadásnál hatékony repülőgép volt, de a Me–109-es mozgékonyabbnak bizonyult és gyakrabban került ki győztesen a légi harcból.
A robusztus felépítésű Thunderbolt az Egyesült Államokban a háború éveiben legnagyobb számban gyártott vadászrepülőgép volt, 15 634 készült belőle, de légi harcra csak nagy magasságban volt jó.409
409 Az egyes géptípusok ismertetésénél Weal, C–Barker, F: Combat Aircraft of World War Two, Arms and Amor Press. London, valamint a Yenne, Bill: The History of the US Air Force; Hamlin, A Bieson Book, London 1984. adatait használtuk fel. Az egyes típusok a háború után is szolgálatban maradtak a P–51-es legtovább, egészen 1958-ig.
Az amerikai légierő legsikeresebb vadászrepülőgépe az eredetileg angol tervezésű motorral épült aerodinamikailag tökéletes North American P–51 Mustang volt. Minden tekintetben jobbnak bizonyult a közép-európai térségben tevékenykedő szövetséges, illetve német és magyar gyártmányú vadászrepülőgépeknél. Nagyobb mennyiségben 1944 nyarától jelent meg hazánk légterében.
Az amerikai vadászrepülőgépeket általában FG-kötelékben vetették be. A légi harcok során nagy számuk hadműveleti, harcászati szempontból célratörő irányításuk, harcvezetésük következményeként többnyire képesek voltak feladatuknak eleget tenni, és a bombázókötelékeket hatékonyan védelmezni.
Jóval nagyobb utazósebességük miatt általában később indultak a bombázókötelékeknél és a magyar–német 205honi vadászvédelem alsó határánál a Dráva–Mura vonala körzetében zárkóztak fel a bombázókhoz.
Egy-egy légitámadást széles körű előkészületek előztek meg. A célterületet folyamatosan figyelték, ellenőrizték, fényképezték. A felderítést a brit De Hawilland D. H. 98. Mosquitókkal, vagy az amerikai F–4, F–5-ös típusú gépekkel, a P–38 Lightning felderítőváltozatával végezték. A támadást megelőző napokban általában folyamatosan figyelték a célokat. Természetesen egy-egy célterület légi felderítése esetén eltérő jelleggel egyidejűleg, több irányban is hajtottak végre légi felderítést. A kijelölt célpont terjedelme és a megkívánt hatás alapján határozták meg a támadó bombázókötelék nagyságrendjét. A 15. AAF nappali támadásai esetén a főváros ellen általában 3–600 db B–17-es, vagy B–24-es bombázó, Győr ellen kb. 80–120, míg a többi vidéki városok ellen a helyzettől függően, 30–80 repülőgép indult bevetésre. Az egyes célokat általában szabad kötelékben bombázták.
A 15 AAF. gépparancsnokait vagy a támadást megelőző nap esti, vagy közvetlenül a támadás előtti órákban igazították el, pontosan meghatározták feladataikat.
Mielőtt folytatnánk egy támadás lefolyásának bemutatását, néhány gondolat erejéig visszatérünk a célok kiválasztására. A különböző leírásokból kitűnik, hogy mennyire pontosan és mindenre kiterjedő figyelemmel szerveztek meg egy-egy támadást. Azonban olyan példák is adódnak, amikor viszont feltűnően nagyvonalúak voltak. A félreértések elkerülése érdekében leszögezzük, hogy nem felületességről írunk, hanem inkább a „formák elvetéséről”. Íme egy példa: 1944. február végén Spaatz tábornok háromnapos látogatást tett Casertában, a MAAF főhadiszállásán. Itt egy hosszú pókerparti keretében beszélték meg az 1944. áprilisi programot, közte Budapest első bombázását. A pókercsatában – többek között – részt vett Elliott Roosevelt ezredes Nagy-Britanniából, Cyrus Schulzberger, a N. Y. Times haditudósítója, Kennedy elnök későbbi munkatársa, Spaatz tábornok és több más tábornok. A visszaemlékezés megemlíti, hogy a pókercsata legfontosabb eseménye: E. Roosevelt 3000 dollárt vesztett. Budapest bombázásának kérdését a pókercsata leírásában, mint kevésbé érdekes eseményt, csak mellékesen érintik.410
410 Parton, James: Air Force Spoken Here. General Ira Eaker 8. the. Cormmand of the Air.
Adler Publishers im Bethesda USA. 1986. 21 fejezet.
E kis kitérő után térjünk vissza a légi hadműveletekhez. A pontos feladatmeghatározást követően a több repülőtérről fölszálló BG-k az Adria felett átrepülve indultak a cél irányába.
Az első támadó BG előtt néhány perc (max. 5–10) repülőidővel úgynevezett célmegjelölő gépek (Lightning vagy Mosquito) repültek. Fő feladatuk a célterület pontos meghatározása és a bombakioldás – a szőnyegbombázás kezdeti vonala – határának megjelölése (speciális világító fény, vagy füstbombák segítségével) volt. A köteléket a BG, illetve a wing parancsnoka vezérbombázójából irányította. A harcrendben általában úgy helyezkedett el, hogy az egész köteléket megfigyelhette és irányíthatta.
A bombázás befejezése után a zárt Combat Wingek legtöbbször az ország déli területeit elhagyva, lazább harcrendben repültek vissza. A kísérővadászok ekkor váltak le tőlük. Egy, a főváros elleni bombatámadás átlagos időtartama a fölszállástól a visszaérkezésig 6–7 órát vett igénybe.
A 205. brit BG az éjszakai támadásokat 100-150 repülőgéppel hajtotta végre. A britek többnyire egyesével, 3-5 perces időközökben, vadászkíséret nélkül támadták a célokat. A már szerepelt Liberator mellett a brit gyártmányú Vickers–Armstrong MK-I. A. Wellington típusú kétmotoros bombázókat használták. Ezeket a gyengébb fegyverzetű repülőgépeket éjszakai bombázásra és aknatelepítésre alakították ki. Bár éjjeli bombacélzó készülékkel is ellátták, ezek a típusok meglehetősen pontatlanul, nagy szórással bombáztak.
A főváros ellen 1944. szeptembertől kezdődő szovjet éjjeli bombatámadásokat a korabeli magyar légoltalmi jelentések szerint általában 200, Debrecen ellen 80-100 repülőgéppel, míg más városok ellen kisebb kötelékekkel hajtották végre. A távolsági bombázóerők Il–4-es; DB–3F gépei egy-két tonna; Boston–III. típusú gépei egy tonna, Pe–2 gépei 0,8 tonna bombaterhet tudtak a célterület fölé juttatni (lényegesen kevesebbet, mint az amerikai–angol nehézbombázók).
Az éjszakai bombázások során a brit és a szovjet támadókötelékek különböző speciális világítóbombákkal a támadás előtt 4-5 perccel megjelölték, a támadás időtartamára megvilágították a célokat. Az éjszakai célzást a fővárost védő légvédelmi tüzérség fényszóró ütegei is nehezítették, amelyek többnyire sikeresen vakították a támadókat.
Néhány szó a bombákról.
Mind a nappali, mind az éjszakai támadásoknál alkalmazott bombák típusát, méretét, a különböző bombák arányát a célterület jellemzői határozták meg. Például: vasútállomások, nehézipari telepek (Csepel, WM, MÁVAG, Dunai Repgépgyár Rt. stb.) támadásánál a nagy hatóerejű rombolóbombák (500 fontos), a kőolajfinomítók bombázásánál pedig a gyújtóbombák mennyisége volt túlsúlyban.411 Repülőterek bombázásakor a felszállópályákat romboló típusok mellett a repülőgépeket nagyobb hatásfokkal pusztító repeszbombák alkották a többséget.
411 A bombatámadások megszervezésének, lefolytatásának elveit, módszereit a Riadó, Légoltalmi Közlemények 1943–44-es évfolyamai, továbbá a Groehler idézett műve, és a felsorolt források leírásainak elemzése alapján állítottuk össze.
Az amerikai és a brit bombaanyag bizonyos azonosságot mutat. Több amerikai bombatípus (pl. az amerikai INC 4–LB elektrontermit bombafajta, valamint a TM 250 LB célkitűző és az úgynevezett telihold bomba) megegyezett a hasonló brit bombával. 206A két légierő szükség esetén kölcsönösen használta egymás bombáit. Mind az amerikai, mind a brit bombavető táblázatok tartalmazták a másik ország bombaanyagának adatait.
A bombák tömegét fontban határozták meg, és a bombára felírták az adataikat, libs (libra = font) rövidítéssel. (Megjegyzés: 1 libs = 453,6 gramm. Tehát egy 500 fontos bomba súlya = 500 × 0,4536 kg = 226,8 kg megközelítő számítással megfelel egy kb. 250 kg-os bombának). A felírás = 500 LB (= 500 libs., = 500 font). A továbbiakban betűkkel jelölték a bomba típusát; DEMO = romboló, FRAG = repesz, INC (incendian) = gyújtó, TM (Target-Market) = célkitűző stb.
Tehát egy DEMO 500 LB felirat azt jelentette, hogy 500 fontos (gyakorlatilag mintegy 250 kg-os) rombolóbomba. A feliratokat a bombatest színétől eltérő színnel festették fel.
A rombolóbombák hengeres alakú acéltestek voltak, amelyeket jellegzetes vezetőszárnyakkal láttak el.
Bombatöltetként trinitrotoluol (röviden: tri) és ammónium-nitrát keveréket használtak. Az ammónium-nitrát, mint oxigént adó anyag, a tri tökéletesebb robbanását idézte elő. Legtöbb bomba esetében 40% tri és 60% ammónium-nitrát keverési aránnyal készült, de a 20% : 80%-os arány is előfordult.
A rombolóbombáknál pillanathatású vagy késleltetésű fej- és fenékgyújtókat és esetenként oldalgyújtókat használtak. Mindig a cél jellemzői határozták meg, hogy milyen gyújtót szereljenek be. Nagyobb tömegű (500-1000 fontos) rombolóbombáknál például többnyire a fejgyújtót kombinálták a 0,01–0,3 s késleltetésű fenékgyújtóval (MK VII. M. I. vagy M–103 fejgyújtók + MK VM I. vagy M. 100 fenékgyújtók), hogy a bomba a célba minél mélyebben tudjon roncsolódás nélkül befúródni. Ez egy többemeletes, hagyományos építésű (tégla és fa födémszerkezet) épület esetében azt jelentette, hogy a bomba a tetőt és 2-3 emeletet átütve robbant fel. Vasbeton gerendázatban azonban elakadt, és ott rombolt. A hosszú késleltetésű gyújtók (M. 124. vegyi) a becsapódás után legalább 30 perccel robbantak, de többórás késleltetésre is be lehetett őket állítani.
Az úgynevezett aknahatású bombák voltak a legnagyobb tömegűek. Hazánkban általában 1000-2000 fontos aknabombákat használtak, és csak néhány 4000 fontosról van tudomásunk. E típusok henger alakúak voltak, ovális vagy kúpos fejrésszel. Céljuk, minél több robbanóanyagot a célba juttatva, ott pillanatgyújtóval robbantva, lehetőleg minél nagyobb pusztító hatást fejtsenek ki az épületekben. Például egy 2000 fontos aknahatású bomba a közvetlen környezetében lévő házak falait lerombolta, a házsoron átáramló lökőhullám a következő utcasoron pusztított ismét jelentősen. Repeszhatása elenyésző volt.
A repeszbombákat elsősorban élőerők, repülőterek berendezései, repülőgépek és légvédelmi rendszerek ellen vetették be. Viszonylag kis tömegű (5–10 kg között), a becsapódás pillanatában robbanó bombák voltak. Az amerikai kötelékek általában 20-30 fontos repesz, 100, 250, 300, 500, 1000, 2000 fontos rombolóbombákat, gyújtóhasábokat és négyfontos gyújtóbombákat használtak.
A brit légierő 20, 40 fontos repesz-, 250, 500, 1000, 2000 fontos rombolóbombákat és 2000, 4000 fontos, aknahatású bombákat, illetve gyújtóhasábokat, 4, 25, 30, 250 fontos gyújtóbombákat alkalmazott.
A szükségnek megfelelően használtak különböző célmegjelölő, világító stb. bombákat is.412
412 Az USA és brit hadászati bombázóerők bombavetési eljárásait, a hazánk területén alkalmazott bombák jellemző adatait egyrészt a Riadó és a Légoltalmi Közlemények 1943–1944. évfolyamaiban megjelent cikkek, továbbá a „Légoltalmi Tűzszerész Szolgálat” (Belügyminisztérium kiadása. 1953.) USA és angol bombaanyaga, valamint a BM LOT VI/111. alakulat tűzszerészei, Dolánszki Ottó őrnagy és a szerzők tapasztalatai alapján állítottuk össze.
Minden esetben a célterület, célpont jellemzői határozták meg a különböző bombák arányát. Hazánk bombázásakor többnyire a 250, 500, 1000 fontos rombolóbombák alkották a többséget. A városrészek, ipartelepek támadásakor néhány tucat aknahatású bombával és a célnak megfelelő mennyiségű gyújtóhasábbal, gyújtóbombával egészítették ki.413 Kivételt képezett a kőolajipari létesítmények bombázása, ahol növelték a gyújtóeszközök mennyiségét.
413 A szerző elemzése a BM LOT VI/111. – majd MN 3101. sz. alakulat tűzszerész alegysége és saját tapasztalatai alapján.
A brit és a szovjet éjjeli bombázásoknál néhány esetben 30–40%-ot is elért a gyújtóeszközök aránya. E számok jelentősen eltérnek a német városok elleni támadások hasonló adataitól, ahol jelentősen nagyobb volt a gyújtóeszközök száma. Ezért hazánkban, a német városokhoz viszonyítva, jóval kevesebb és kisebb terjedelmű területi tűz keletkezett, az adott várost teljesen elpusztító tűzvihar pedig nem alakulhatott ki. Meg kell jegyeznünk, hogy a feltételek ehhez, a főváros kivételével, nem is voltak adottak. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a tűzoltók, a katonai mentőerők, a munkaszolgálatos századok és a légoltalom többnyire gyorsan, hatékonyan dolgozott. Időben beavatkozva, a legtöbb esetben meg tudták akadályozni a tüzek tovaterjedését, és lokalizálni tudták a tűzfészkeket, területi tüzeket. Ez nagyon jelentős volt, annak ellenére, hogy néhány ipari létesítmény kiégését – így a Fantót – nem tudták megakadályozni. A tűzoltóság és a légoltalom jól felkészült és hatékonyan tevékenykedett, annak ellenére, hogy a korabeli magyar tűzoltóság a főváros egy-két alegységét leszámítva, egyáltalán nem rendelkezett az akkori legkorszerűbb tűzoltóeszközökkel, -felszereléssel.414
414 A m. kir. haditudósító század filmoperatőrei a szövetségesek bombázásait követően a legtöbb esetben a helyszínen filmezték a károkat. A korabeli operatőrök szerint tényanyagnak a háborút követő béketárgyalásokhoz. (A közlés Glósz Róbert alezredes, filmrendezőtől származik.) A szerző által is megtekintett többórás filmanyag hallatlan dokumentáris értékkel bír. Nagyon pontosan mutatja be a főváros egyes létesítményeinek akkori állapotát. (pl. Keleti pu., a Soroksári úti ipartelepek, Boráros tér és környéke, Szolnok, Miskolc stb. pályaudvarai.) Az anyag jelentős része a mai napig feltáratlan. Elsőrendű forrásanyag! Részletes elemzése a korabeli magyar fotóanyaggal együtt még további feltárást és elemzést igényel.

207A Dunai aknarakás első két áldozata. A MFTR ERZSÉBET KIRÁLYNÉ termesgőzös, 1944. április 15-én Apostagnál (1570 fkm) aknára futott (fenn). A „GRÓF SZAPÁRY” MFTR vontatógőzös 1944. április 14-én Bátánál (1466 fkm) aknára futott és legénységének a felével elsüllyedt (lenn). (KV)

2081944. június 30-án éjjel a brit 178 Sg. egy B–24D Liberator bombázógépe a Budapest XI. ker. Róka utcában egy házra zuhant (HMF)

1944. május 4–5. éjjel lelőtt RAF Wellington roncsai a Budapest nyugati részén lévő domboldalon (KV)

209Egy német Me–109G6/R2 nehéz vadászrepülőgép készültségben. A szárnyak alatt két W.G.–21 típusú levegő-levegő rakéta látható

Vát repülőtere, 1944 áprilisában, a IV/JG–27 osztály vadászrepülőgépeivel (fenn). Az ezred egy része Fels am Wagram repülőterén (lenn) (JG–27)

210Vátról felszálló Me–109G6 vadászrepülőgép a IV/JG–27-től 1944 április–májusában (JG–27)

A 21 cm-es W.G.–21 rakéta betöltése egy Fw–190A6/R6 vadászgépbe

211A rakétaindító tubus felerősítése az Fw-190A6/R6 repülőgépre

A JG–27 ezred egy Me–109G6 vadászgépe Váton, 1944 április–május (JG–27)

212A 101/3. század felszállási vonalán készültségben álló Me–109G6 vadászgépek, hátul a V8+06, Veszprém, 1944. június (C. K. Faludi gyűjteményéből)

2131944. május 4–5. éjjeli RAF-bombázás két hatástalanított bombája Budán (KV)

Benkő Lajos hadnagy bevetés után, a Me–109G6 típusú repülőgépe előtt. Áprilisi vagy májusi kép, a színjelzés még mindhárom vezérsíkon megvan. (Benkő Lajos gyűjteményéből, Veszprém)

214A börgöndi német vadászátképző iskola német tulajdonú és jelzésű Me–109E átképző repülőgépe

Kényszerleszállt Me–109E típusú repülőgép a pilótával. A repülőgép bal futója kitört

215A 82. FG. P–38 Linghtning típusú repülőgépei bevetésen, 1944 nyara (15. AAF)

Ira. C. Eaker dandártábornok, a 8. AAF élén 1943-ban

Balról: Jacob L. Devers altábornagy és Ira. C. Eaker vezérőrnagy, a 8 AAF parancsnoka, az Egyesült Államokban a „Memphis Belle” nevű, B–17F típusú repülőgép előtt (Flying Fortress)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages