A lengyel hadjárat, az erdélyi feszültség ideje

Full text search

A lengyel hadjárat, az erdélyi feszültség ideje
1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot. A lengyel háború időszakában Magyarország a hagyományos magyar–lengyel barátsághoz híven semleges volt. Szeptember közepétől a lengyel hadsereg katasztrófáját követően egyre nagyobb számban érkeztek lengyel menekültek az országba. A lengyel hadsereg kapitulációja előtt a légierők megmaradt repülőgépei külföldre, elsősorban a semleges Román Királyságba távoztak. A kormány és hadsereg-főparancsnokság személyi állományának nagy része is ezeken utazott. Magyarországon három gép szállt le, egy PZL–11-es és két RWD–8 típusú. Ezek pilótáit a jó lengyel–magyar viszony szellemében a hatóságok támogatásával később Franciaországba juttatták. A PZL–11-es gép G–191-es, az egyik RWD–8-as gép G–190-es szám alatt a légierőkhöz került, majd 1942-től átadták a sportrepülőknek vontatási és gyakorló célokra,51 a többi repülőgép sorsa ismeretlen. Három PZL–37-es Loś típusú repülőgép pedig szovjet területre szállt le.
51 HLT. Repülőesemény-jelentés 1939. Szám nélkül.
A lengyel repülőgépek nagy része 1939. szeptember végén Romániába repült és a román légierők gépanyagát gyarapította. Összesen 165 lengyel repülőgép került Romániába, ezek között 30 db PZL–23 Karas, 19 db PZL–37 Los, 10 db PZL P–7-es, 28 db PZL P–11-es, 17 db Lublin R–XIII-as többfeladatú, 11 db RDW–14-es bombázó és 30 db RDW–8. A lengyel repülőgépek, ha nem is tartoztak a legkorszerűbb típusok közé, megközelítően egyenértékűek voltak a Magyar Királyi Légierő géptípusaival. Miután a román hatóságok lefegyverezték a lengyel menekülteket, a repülőgépeket a Román Királyi Légierő vette birtokába, és állította hadrendbe. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy 1939-ben román olajszállitások ellenértékeként még további 12 brit gyártmányú Hawker Hurricane I., 24 db Heinkel He–112 B német vadászgép és 12 brit Bristol Blemheim típusú bombázógép került a román légierő birtokába,52 akkor megállapíthatjuk, hogy mind a repülőgépek számát, mind minőségét tekintve – legalábbis a Hurricane I és a He–112 B gépek viszonylatában – jelentős fölénybe kerültek a Magyar Királyi Légierővel szemben. Pedig 1939 tavaszától a magyar politika első számú céljává az erdélyi területi revízió vált, és így a fő ellenfél a Román Királyság lett.
52 Air Enthusiast 1971/6. sz. 25–35. old. Oil Well Top Cover, illetve Aircraft Profile Publication No. 258, PZL–37/Los.
Különösen a vadászrepülőgépek terén volt nyomasztó a román minőségi fölény. A Magyar Királyi Légierő nem rendelkezett a Hurricane I-gyel vagy a 34He–112 B-vel összehasonlítható minőségű repülőgéppel. A Magyar Királyi Légierők gyors ütemű fejlesztését gátló tényezők közül a legfontosabb az volt, hogy mivel az országban ekkor még nagyon korlátozott volt a hadirepülőgép-gyártás, külföldi beszerzésekre, vásárlásokra kényszerült. Az eladó német – és részben olasz – fél pedig egyértelműen a vásárló magyar fél presszionálására használta fel a repülőgép-eladásait. Ennek egyenes következménye volt, hogy a magyar légierő állományába 1940-ben (és még a következő két-három évben is) a szükségesnél kevesebb és rosszabb minőségű repülőgép tartozott. 1940 nyarán például a vadász- és könnyűbombázó századok gépállománya 9 + 3 db FIAT CR–32, vagy CR–42-es vadász- és Caproni Ca–310-es könnyű, Caproni Ca–135 bis, a közepes, a nehézbombázó századoké pedig 6 + 2 db Junkers Ju–86 K–2 típusú repülőgép volt. A közelfelderítő századokban 6 + 2 WM–21 Sólyom, illetve Heinkel He–46-os repülőgép üzemelt.
1939 őszén a légoltalmat is továbbfejlesztették. A lokális védelem elvéből kiindulva, a légoltalom rendszabályainak, rendeleteinek előkészítése és megszervezése, fenntartása mindenütt a városok és községek polgári vezetésére hárult, és három nagy területre tagozódott:
A hatósági légoltalomra, azaz a közterületek légoltalmára, amely egy-egy város, község területén keletkezett károk elhárítását és a mentését tartalmazta. Az üzemi vagy korabeli terminológiával élve: „az I. és II. légoltalmi csoportba sorolt” vagyontárgyak (építmények és ipartelepek) légoltalmára. És végül az önvédelemre, a II. csoportba tartozó lakóházak, házcsoportok légoltalmára.
E hármas tagozódás kisebb, az ország közigazgatására, gazdaságára jellemző sajátosságokra visszavezethető eltérésektől eltekintve fő vonalaiban azonos volt az akkori legkorszerűbb légoltalmat kiépítő országok (pl. Németország, Szovjetunió) légoltalma tagozódásával, és mint keret lehetővé tette az ország légoltalma célszerű továbbfejlesztését.
Tekintsük át az egyes területeket kissé részletesebben.
A hatósági légoltalom végrehajtó szervezeteinek felosztása a következő volt.
A) – Megelőző szolgálatok
Feladatuk a légitámadás előtt, illetve alatt a várható ellenséges légitámadásról figyelmeztetni és tájékoztatni a lakosságot, megtenni a szükséges megelőző intézkedéseket.
E feladatokat a helyi légvédelmi figyelő- és jelzőszolgálat, a riasztó-, az elsötétítő- és a kárfigyelő szolgálat hajtotta végre.
A helyi légvédelmi figyelő- és jelzőszolgálat a honi légvédelmi rendszert egészítette ki.
A riasztószolgálat az ellenséges repülőgépek várható támadását, illetve távozását jelezte, szirénák, harangok stb. útján. A hatósági riasztás riasztóközpontokból történt, ahonnan a kezelőszemélyzet a központi vezérlésű szirénákat, riasztórendszereket működtette a városi légoltalmi parancsnok utasítására.
Az elsötétítőszolgálat a közterületek és az építmények fényálcázását, elsötétítését végezte. Az elsötétítésnek két fokozata volt, a csökkentett közvilágítás és a teljes elsötétítés.
Megjegyezzük, hogy a lakóházak, köz- és magánépületek, üzletek stb. teljes elsötétítése már a közvilágítás csökkentésekor életbe lépett. Gyakorlatilag 1941 júniusában – Magyarország hadba lépését követően –, rövid időn belül elrendelték, és a háború egész időtartama alatt érvényben volt.
B) A kárelhárító és mentőszolgálatokhoz a tűzvédelmi, az egészségügyi és mentő-, a gázvédelmi, a helyreállító és a romeltakarító szolgálatok tartoztak.
C) A segédszolgálatoknak a segédrendőri szolgálatot, a légoltalmi hírrendszert (távbeszélő és központ, illetve rádióállomás-kezelő és hírvivők – akkori nevükön: jelentőfutók –, valamint a különböző légoltalmi parancsnokságok irodai személyzetét (törzskiegészítő és kiszolgálóállomány) nevezték.
A szolgálatok feladataikat a honi légvédelmi készültség elrendelésekor három fokozatban látták el.
A ,,szigorú készültség” elrendelése után az összes hatósági légoltalmi szervezet úgynevezett rendelkezési egysége (osztag, őrs, járőr, segélyhely stb.) alaplétszámával vette fel a szolgálatot. Alaplétszám alatt egy-egy szervezeti egység egyszeri teljes létszámát értették. De mivel a hatósági légoltalmi szervezetekbe beosztottaknak háború alatt termelni, dolgozni is kellett, minden egységnek egy úgynevezett szolgálati létszáma is volt, ami az alaplétszám háromszorosát tette ki. Ha pl. egy helyreállító osztag alaplétszáma húsz fő volt, egy légitámadás után ennyit vetettek be mentésre, helyreállításra. A szolgálati létszámába ekkor hatvan fő tartozott. Ebből például az első váltás (húsz fő) dolgozott, a második váltás (húsz fő) pihent, a harmadik váltás pedig készenléti szolgálatot teljesített, illetve a légitámadás után mentett, helyreállításon dolgozott stb.53 Az 1939-ben életbe léptetett szervezési elvek teljes mértékben megfeleltek a várható háborús alkalmazási, felhasználási igényeknek. Lényeges változtatást – bizonyos részkorrekciókat leszámítva – az egész háború alatt nem kellett végezni rajta. Annyira időtállónak bizonyultak, hogy a Magyar Népköztársaság légoltalma még az ötvenes években is megközelítően hasonló elvek szerint épült ki. (E megállapításunk az egész 1939. évi légoltalmi szervezésre vonatkozik.)
53 A vázolt szervezési alapelvekkel, elemekkel, normákkal több rendelet és könyv részletesen foglalkozik. A legfontosabbak:
– 88 000/eln. lgv. 1939. HM a légoltalom megszervezéséről. Budapesti Közlöny=BK. 1938. 142. old.
– 82 200/eln. lgv. 1940. HM a 88 000=eln. lgv. 1939. HM sz. rendelet kiegészítése. BK. 1940. 122. old.
– 88 001/eln. lgv. 1939. HM a légoltalmi riasztószolgálat megszervezése tárgyában. BK. 1939. 172. old.
– 88 002/eln. lgv. 1939. HM a légoltalmi elsötétítő szolgálat megszervezése tárgyában. BK. 1939. 172. old. stb.
– A különböző légoltalmi szakutasításokban, amelyekben az összes szolgálat szervezésére, feladataira, működésére intézkednek.
– Dr. Séday Gyula m. kir. rendőrfőtanácsos: Légoltalmi rendfenntartó szolgálat. Budapest, 1941. c. tankönyve 161–166. oldalain az összes 1938–1941. között kiadott és a légoltalom megszervezésére vonatkozó általános és részletkérdéseket szabályozó rendeletet, utasítást ismerteti a szerző.
– Ipar-felügyelői Könyvtár VI. kötet. Budapest, 1940. 315–453. oldalait figyelembe venni, ahol a sorolt üzemekre (vagyontárgyakra) vonatkozó összes jogszabályt eredeti szövegben adják közre a szerzők.
– Budapesti Közlöny 1935–41. közötti számai.
A „honi légvédelmi készültség” elrendelésekor az adott város összes légoltalmi szervezetei felett a vezetést a városi (községi) légvédelmi parancsnok vette át. Guernica, Varsó, majd később, 1940-ben 35Rotterdam, London, Coventry, illetve Köln bombázásának tapasztalatai azt bizonyították, hogy ha a légitámadást nagy kötelékkel – több száz bombázógép, több hullámban történő bevetése – hajtották végre, a bombakárokat nem lehetett egy-egy üzemre vagy körzetre leszűkíteni. Az így kialakult, nagy kiterjedésű kárterületen pedig a mentést csak akkor lehet gyorsan és eredményesen megszervezni, ha a városi parancsnok képes az egész város területét átfogni, a mentést, helyreállítást egyidejűleg mindenütt irányítani, illetve ha szükséges, a fontossági sorrendet meghatározni, továbbá ha a mentést közvetlenül irányító parancsnokok közel vannak a kárterülethez és személyesen képesek irányítani. Ezért egy-egy város légoltalmi vezetését lépcsőzték.
A magyar városok légoltalmi irányítása a következőképpen épült fel háború („honi légvédelmi készültség” elrendelése esetén).54
54 Dr. Sédey: I. m. 14–54. old.
Megjegyzés:
Főkörzet pk.-ot a m. kir. rendőrség főkapitánya nevezi ki egy magas rangú rendőrtiszt személyében.
– A légoltalmi körzet megegyezik egy-egy fővárosi kerülettel.
Pk.-a a kerületi rendőrkapitány.
A fővárost összesen 14 körzetre osztották.
– A fővárosban 57 alkörzet van, a rendőrőrszobák hálózatának megfelelően. Több őrszoba területe alkot egy alkörzetet. Számozása: pl. 132. alkörzet =XIII. körzet (kerület) 2. alkörzete.
– A rendelkezési egységek számozása:
4000 = a fővárosi parancsnoknak közvetlen alárendelt hatósági egység;
1000 = budai főkörzet hatósági egység;
2000 = Pest északi főkörzet hatósági egység;
3000 = Pest déli főkörzet hatósági egység.
36Ha egy-egy parancsnokság alá több hasonló egység tartozott, akkor a fenti számokat és a, b, c stb. betűket használtak pl.:
10/a számú helyreállító osztag
= I. sz. légoltalmi körzetparancsnokság (I. ker.) első helyreállító osztaga.
110. sz. gázmentesítő osztag
= XI. sz. légoltalmi körzetparancsnokság (XI. ker.) gázmentesítő osztaga.
124/b sz. segédrendőrosztag
= 124. sz. alkörzet második segédrendőrosztag.
4000/b segélyhely
= főváros közvetlen második segélyhely.
Az alkörzet a legkisebb szervezési egység volt, kb. 800–1200 lakóházat foglalt magába (természetesen a lakóház nagysága jelentősen befolyásolta a házak számát).
Az alkörzet légoltalmi szervezetébe két-három mentőállomás, a szükséges mentőjárőrökkel, minimum két tűzoltóosztag, két gázfelderítő járőr, és több (szükségesnek megfelelő) segédrendőrosztag tartozott.
Az alkörzet kapcsolatot tartott az önvédelemmel, az azonnali beavatkozást igénylő mentőmunkák végrehajtását, területi szintű irányítását, segítését, a lakosság tevékenységének vezetését végezte.
A körzet több alkörzetet fogott össze. Tartalék szervezetei (egészségügyi, tűzoltó, helyreállító) a legfontosabb helyeken avatkoztak be. Kisebb városokban nem szerveztek körzeteket, csak alkörzeteket, ezek tevékenységét a városi parancsnok fogta össze és irányította.
A városi parancsnok a légoltalmi központból törzse útján vezette a mentést. A törzsében a parancsnok segédtisztje, szakértők, szakemberek (városi főmérnök, főorvos tiszti orvos, főállatorvos stb.), az egyes szolgálati ágak városi vezetői, a közüzemek (elektromos, víz, gáz, csatorna, posta, helyi közlekedés, MÁV, MÁVAUT, autótaxi stb.), a Légoltalmi Liga, a Magyar Vöröskereszt szakemberei (összekötői) és a szükséges híradó- és irodai személyzet stb. tartozott.55
55 88 004/eln. lgv. 1939. HM. A községek légoltalmának megszervezéséről. BK. 1939. 281. old.
Figyelemreméltó gyorsaságra utal, hogy a spanyol és az első lengyelországi tapasztalatok alapján azonnal megszervezték, illetve meggyorsították a községek légoltalmi kiépítését. Két csoportba osztották őket. A nagyobb 8–10 000 vagy annál több lelket számoló (A, B sorolású) községekbe, ahol egyszerűbb formában kellett egy-egy kisebb város légoltalmának megfelelő szervezetet felállítani, és a kisebb községekbe (C, D sorolású), ahol figyelő- és riasztószolgálatot, körzetenként tűzoltószolgálatot és elsősegélynyújtást is ellátó mentőszolgálatot kellett létrehozni. Ez a szervezeti forma is bevált. Életrevalóságát a későbbi, 1944. évi bombázások tapasztalatai igazolták.
Az I. és II. légoltalmi csoportba sorolt közületek légoltalmát is továbbfejlesztették.
I. légoltalmi csoportba sorolták az országgyűlés mindkét házát; a minisztériumokat és az összes országos főhatóságot; a rendőrség budapesti és vidéki fő-, illetve kapitányságait; a Magyar Nemzeti Bankot; a MÁV, posta, magánvasutak létesítményeit; a Magyar Tudományos Akadémiát, egyetemeket, Magyar Nemzeti Múzeumot és a hozzá tartozó múzeumokat; a honvédelmi és iparügyi miniszterek által e kategóriába sorolt ipartelepeket, valamint a honvédség és a csendőrség létesítményeit. A II. csoportba sorolt hivatalok, üzemek, mozik, színházak, cirkuszok, áruházak, vásárcsarnokok, raktárak stb. légoltalmát a város polgármestere (község jegyzője stb.) vezette.
Mindkét csoportnál olyan hatékony légoltalmat kellett kiépíteni, hogy az képes legyen az ott dolgozók életét a lehetőségekhez mérten megvédeni, és egy légitámadást követően a mentést, helyreállítást, önerőből, megszervezni és végrehajtani, vagy a mentésben eredményesen közreműködni.
A III. csoportba sorolt építményekben, lakóházakban, lakóházcsoportokban az önvédelmet kellett megszervezni. Az önvédelem felkészítéséért és működtetéséért a Légoltalmi Liga felelt.
A győri programhoz kapcsolódva megkezdődött az óvóhelyépítés. Az építkezéseket – a korlátozott anyagi lehetőségeknek megfelelően – fontossági sorrendben csoportosították. A fő erőkifejtést a TGS-óvóhelyek és a lakóházi óvóhelyek építésére összpontosították. Nagy védőképességű bomba, gáz, szilánk ellen védelmet nyújtó óvóhelyeket (TGS) az elsősorban veszélyeztetettnek minősített nagyüzemekben (mint pl. a csepeli Weiss Manfréd Művekben, a budapesti, győri, diósgyőri MÁVAG-művekben, a budapesti GANZ-gyárban, a debreceni Vagongyárban stb.) építettek. A győri program beindítása háborús konjuktúrát eredményezett, és felpezsdítette az egész magyar ipart „…a háborús konjuktúra más iparágakra is kiterjedt,” – köztük 1938 második felétől az építőiparra is. A fellendülést elsősorban a honvédelmi beruházások, óvóhely-létesítése és a hadiüzemek bővítése eredményezte.56 Az óvóhely-építkezések más iparágak részére is biztosítottak rendeléseket, így a kiegészítő gyártmányok, különböző biztosító-, szellőzőberendezések, műszerek stb., másrészt a légoltalmi felszerelések gyártására a legkülönbözőbb iparágaknak juttattak jelentős megrendeléseket.57 Ezt a folyamatot 1939 szeptemberében a második világháború kirobbanása jelentősen felgyorsította.
56 GYOSZ. XXXVIII. évi jelentése. 2181. old.
57 Berend–Ránki: I. m. 302. old.
A hadiipar gyors fejlődése új, megoldásra váró légoltalmi problémák egész sorát vetette fel. Első és legfontosabb a hadiiparban dolgozó szakképzett munkások, illetve a lakosság védelmének megoldása volt. Az addigi háborús tapasztalatok azt bizonyították, 37hogy leghatékonyabb az óvóhelyvédelem. Egyúttal azonban a legköltségesebb módszer is ez volt. Az olcsó és mégis a korlátain belül (telitalálat ellen nem véd) a legjobbnak a lakóházi óvóhelyeket tartották. A polgári lakosság életvédelmét gyakorlatilag a lakó- vagy irodaépületen belül kellett megoldani úgy, hogy a pincéket a külvilágtól szilánkmentesen elzárták, és a födémet aládúcolással úgy erősítették meg, hogy találat esetén a felette lévő, leomló épületrészeket képes legyen felfogni. Ez a módszer egyébként Európa-szerte a legkülönbözőbb országok légoltalmában, az egész második világháború alatt elfogadott volt.58 Ahol nem volt pince, illetve a körülmények nem tették lehetővé, vagy szükségessé óvóhely építését, ott mindenütt árokóvóhelyeket, szükségóvóhelyeket készítettek. Az egész országban a lakóháztulajdonosokat kötelezték, hogy 1940. október 1-jéig a húsz lakón felüli és pincével rendelkező házakban lakóházi szükségóvóhelyeket készítsenek. A végleges óvóhelyek kiépítését 1941–1942-ben kellett megoldani.59
58 Borsányi Julián: I. m. 12. old.
59 Krompecker László: Az óvóhelykérdés mai állása. Légoltalmi Közlemények, 1940. május 31. 145–153. old.
A honvédelmi miniszter 1940. szeptember 12-én szabályozta a III. légoltalmi csoportba sorolt épületek (lakóházak) óvóhely-építési ütemét. Ennek értelmében 1940 nyarán minden lakóház-tulajdonost határozatban kellett kötelezni az óvóhely építésére.
1940. október 1-jéig minden lakóházban be kellett fejezni a szükségóvóhely építését és egészségügyi, tűzoltó, műszaki szerszámokkal, felszereléssel való ellátását.
1940. október 1-jéig, és vidéken 1941. május 1-jéig klórmeszet kellett beszerezni. 1940. szeptember 15-én az Országos Légvédelmi Parancsnokság közleményben hozta a lakosság tudomására, hogy a klórmész biztosítása kivételével „az összes határidő halasztást szenved”,60 és kijelölték az új határidőt: 1941. június 1. Erre az időpontra kellett volna elkészülni minden munkának.
60 Légoltalmi Közlemények, 1940. szeptember 15. 257–258. old.
A háztulajdonosokat a polgármester (falvakban a jegyző) határozatában kötelezte a lakóházi óvóhelyek, szükségóvóhelyek berendezésére. A munkák tényleges menetére azonban megbízható és konkrét adat csak kevés akad.
A levéltári anyagok jelentős része a háború során megsemmisült, elkallódott. A korabeli légoltalmi szaksajtóban csak általánosságokban és esetenként írnak lemaradásokról. A munkák üteméről általában megelégedett hangon szólnak. Ugyanakkor vidéken korántsem volt mindenütt a fővároshoz, Győrhöz, illetve Diósgyőrhöz hasonló ütemű az óvóhelyépítés. Veszprémben és Szegeden a városi nyilvános óvóhelyeket csak 1944 tavaszán, az első angol–amerikai bombatámadásokat követően kezdték el építeni.61 Hasonló volt a helyzet 1944 tavaszán Nyíregyházán és Kolozsváron is. Úgy tűnik, a kevésbé veszélyeztetett városok vezetése feleslegesnek ítélte az óvóhelyépítést, mivel a költségek a városokat terhelték, így ameddig csak lehetett, húzták, halasztották az óvóhelyépítést. A hamis biztonság tudatához az a tény is hozzájárult, hogy az angol–amerikai hadászati bombázók 1944 tavaszáig nem támadták az országot.
61 Veress D. Csaba: Veszprém megye és a szövetséges hatalmak stratégiai légitámadásai a második világháborúban. Veszprém, 1980. A Veszprém Megyei Múzeumok közleményei.
– Kampó Ferenc: Szeged és Dél-Alföld felszabadítása. Kandidátusi disszertáció. Kézirat. Szeged, 1987. 74–76. old.
A fővárosban kielégítően haladt az óvóhelyépítés. Erre utal, hogy az 1940-ben, a honvédelmi miniszter által kinevezett fővárosi óvóhely-építési kormánybiztos, dr. Kazinczy Gábor, székesfővárosi műszaki főtanácsos, ez irányú tevékenységét 1942 márciusában a miniszter megszüntette, megállapítva, hogy bár az eredetileg kitűzött határidőt (1941. december 13.) építőanyag-hiány miatt nem tudták tartani, 1942. március végére „a kitűzött célt általában elértnek látjuk”. Tehát a lakóházi szükségóvóhelyek többsége elkészült. Ugyanakkor a miniszter megjegyezte, hogy a közeljövőben a II. csoportba sorolt építmények óvóhelyeit is meg kell építeni.62 A lemaradások ellenére az óvóhelyépítés üteme kielégítő volt és jelentős mennyiségű óvóhely épült. A fővárosban 1942 utolsó negyedévében, a pince nélküli lakóházak óvóhely-építési programjának keretében hat kilométer (18 000 fő részére elegendő, a szükséglet 50 000 fő), TGS-fokozatú, körboltozatos tégla és fa árokóvóhelyet építettek.63 Az 1943-as év első félévének végén pedig az egész tervet teljesítették. Mintegy 12 kilométer hosszúságú 800 óvóhely épült. Néhány vidéki város is jelentkezett a fővárosi tervek átvételére. Az építési program további ütemezésének megfelelően, néhány forgalmasabb BSZKRT-vonal csomópontján és a piacokon is hozzáfogtak a árokóvóhelyek építéséhez.64
62 Légoltalmi Közlemények. 1942. 5. szám. 96. old.
63 Riadó, 1943. 2. sz. 29. old.
64 Riadó, 1943. 14. sz. 212. old.
Az olcsó és gyorsan felépíthető árokóvóhelyek mellett már 1940-ben a nagyobb védőképességű nyilvános óvóhelyek építkezéseibe kezdtek. 1943 második félévére 32 ilyen típusú óvóhelyet adtak át, és 15 a befejezése előtt állt. 1944 elejére 47 utcai óvóhely állt a fővárosiak rendelkezésére. Pontosabban; Margit körút 1., Szent István krt. 2., Baross tér, Teréz körút 17., Berlin tér 8–9., Batthyányi tér, Vámház, Rákóczi tér, Horthy Miklós körtér, Hidegkúti út, Váci út, Jókai utca, Boráros tér, Lónyai utca, Kálvin tér, Kecskeméti utca, Apponyi tér, Piarista utca stb. Némelyik utcában, például a Rákóczi úton, több is volt.65 A nyilvános és nagyobb védőképességű óvóhelyeket elsősorban a belső, sűrűn lakott kerületekben építették. Árokóvóhelyeket pedig a külső, nagyrészt földszintes lakóházakkal beépített úgynevezett munkáskerületekben, illetve a főváros akkori peremvárosaiban (pl. Újpesten, Kispesten, Rákospalotán, Pestszenterzsébeten, Budafokon és Csepelen) tervezték. Figyelembe véve az üzemekben folyó óvóhelyépítéseket, megállapítható, hogy 1944 elejére a főváros és környéke, ha nem is elegendő, de jelentős 38mennyiségű és a kor általános színvonalának megfelelő minőségű óvóhellyel rendelkezett. Meg kell jegyezni, hogy elegendő óvóhely a második világháború idején Európa egyetlen városában sem volt. A fővárosnak az ország akkori teherbíró képességéhez mérve, viszonylag jó és hatékony óvóhely-ellátottsága döntő szerepet játszott abban, hogy az 1944-ben megkezdődött angol–amerikai bombázások az európai nagyvárosokhoz és a magyar vidéki városokhoz viszonyítva jelentősen kevesebb áldozatot követelnek.
65 Riadó, 1943. 16. sz. 244. old.
Az óvóhely-építkezések anyagi-pénzügyi kihatásait részben az állam, részben a főváros – illetve a vidéki városok elöljáróságai vállalták magukra, részben áthárították a gyár-, vállalat-, lakóház-tulajdonosokra. Természetesen ennek áttételes kihatásai azonnal jelentkeztek a lakbérek, árak stb. emelkedésében. Az óvóhely-építkezések meggyorsítására a kormány jelentős adókedvezményeket engedélyezett.66 1941–1942-ben komoly problémát okozott az építőanyaghiány, és ezért a határidőket többször kellett módosítani. Az országban egyidejűleg sok, az építőipar lehetőségeit meghaladó katonai vagy honvédelmi célú beruházás folyt, és ez felemésztette a készleteket. Ez a helyzet a háború egész időtartama alatt fennmaradt, ezért a rendelkezésre álló készleteket kormányzati szinten kellett elosztani. Az óvóhely-építkezés, ha nem is mindenekfeletti elsőséget, de az egyéb építkezésekhez viszonyítva előnyt kapott. Az óvóhely-építkezés ütemét tekintve 1940 nyarától néhány évvel előre szaladtunk.
66 – 140 000/1940. PM. az épületátalakítással kapcsolatban engedélyezhető adókedvezmények tárgyában. BK. 1941. 125. old.
– 114 500/1941. PM. a légoltalmi szükségóvóhelyek létesítésével kapcsolatban engedélyezhető adókedvezmények tárgyában. BK. 1941. 125. old.
– 35 393/1941. X. Ldb. Hirdetmény. A tatarozási kölcsönakciónak légoltalmi szükségóvóhelyek létesítésére való kiterjesztése.
A katonapolitikai események időrendiségét tekintve, 1940 nyarán a magyar–román politikai és katonai feszültség növekedése, majd Észak-Erdély visszacsatolása következett.
Az erdélyi feszültség miatt a Magyar Királyi Légierőt 1940. június 27-én riasztották, miután Románia egy ultimátum nyomán beleegyezett, hogy Besszarábiát és Észak-Bukovinát visszaadja a Szovjetuniónak. Ekkor a magyar kormány is határozott lépésre szánta el magát. A börgöndi 2/II. vadászosztály századait Hajdúböszörménybe telepítették át. A 2/3. vadászszázad tíz CR–32-es vadászrepülőgéppel és két Stösser Fw–56-os gyakorlógéppel szállt fel Börgöndről. Pongrácz százados a 2/2. vadászszázaddal tüntető repülést végzett Nagyvárad felett. Az esetet román részről diplomáciai tiltakozás, majd a kapcsolatok felfüggesztése követte.
1940. július 2-án az 1. repülődandár egységei megkezdték kitelepülésüket a kijelölt, a román határhoz közelebb lévő hadirepülőterekre. A földi részlegek 5-én érkeztek új helyeikre. A légi részlegek 6-án települtek át. A 2/II. vadászosztály Hajdúböszörménybe, a 3/III. közepesbombázó-osztály Rakamazra, a 4/IV. nehézbombázó osztály Sajóörsre, a 4/II. nehézbombázó osztály pedig Miskolcra. Mivel az eredetileg kijelölt tiszalöki és egyeki hadirepülőtér vizes volt, a 2/I. vadászrepülő-osztály (Nyíregyháza), és a 3/I. bombázóosztály (Börgönd) további intézkedésig eredeti békerepülőtéren maradt. A Fővezérség július 8-ától erősítésül a FIAT CR–32-es gépekkel ellátott 1/I. vadászosztályt is alárendelte a repülődandárnak. A Caproni Ca–135-ösökkel részben felszerelt 3/II. közepes bombázó osztály (Sasváry százados parancsnoksága alatt) és a 3/III. közepes bombázó osztály (Gersi János százados parancsnoksága alatt) nem volt hadrafogható, mert a repülőgépekhez hiányzott a célzókészülék, a bomba és a lőszer.67 Az Olaszországból érkezett anyag még ládában volt, s a nagy felvonulási zűrzavarban nem a megfelelő repülőtérre irányították. Így az új Ca–135-ös bombázókat nem lehetett bevetni.
67 Németh János vk. őrnagy feljegyzései az 1940-es eseményekről, HLT. 1. rep. ddr. parancskönyve 1940. Rep. alakulatok 35. cs.
Elrendelték a repülőgépek rejtését. A bombákat és lőszereket készenlétbe helyezték, a legénység állandó készültségben volt. Július 11-én elrendelték, hogy a 3/III. közepes bombázó osztály települjön vissza a békehelyőrségbe Debrecenbe, és folytassa a kiképzést, egyúttal a 3/I. közepes bombázó osztály Forróra diszlokált. A kormányzó július 13-án megszemlélte a Hajdúböszörményben állomásozó 2/II. vadászosztályt. A 2/I. vadászosztály közben a nyíregyházi békerepülőtéren állt teljes készenlétben.68
68 Uo.
Időközben a Román Királysággal megkezdődött diplomáciai tárgyalások átmenetileg enyhítették a feszültséget. Nem volt szükség a sok költséget igénylő teljes harckészültség további fenntartására. Július 15–18. között a repülőegységek visszatelepültek békerepülőtereikre, de a földi részlegeik a helyükön maradtak. A vezérkar által kitűzött feladatokról a dandártörzs – értékelve a helyzetet – megállapította, hogy azok a dandár lehetőségeihez viszonyítva túlzottak voltak.
A „H” (hadi) repülőterek berendezését sem lehetett tovább halogatni. A dandár szemrevételezése után ennek megfelelően újabb tábori repülőtereket létesítettek: Sárospatak mellett négyet, Bilkén, Bustyaházán, Balmazújvárosban és Újvilágpusztán pedig egyet-egyet. Ezek augusztusra lettek készen.
Július 31. és augusztus 8-a között Sárospatak körzetében még egy további „H” repülőtér helyét jelölték ki, és úgy döntöttek, hogy Újvilágpuszta helyett Taktaharkány mellett létesüljön tábori repülőtér. Augusztus 6-án Bustyaházán négy árkászszázad és 120 fő polgári munkás dolgozott a ,,H” repülőtér elkészítésén, a munkát MÁV-gőzhengerek segítették. Augusztus 9-én a Légierők Parancsnoksága közölte, hogy az új szolnoki repülőtér hadihasználható. Augusztus 19-én a WM–21 Sólyom gépekkel felszerelt III. közelfelderítő századot – mivel ezek nem voltak rádióval felszerelve – He–46-os gépekkel repülő I. közelfelderítő század váltotta fel.
A Turnu Severin-i tárgyalások megszakadását 39követően a katonai-politikai helyzet augusztus 22-e után ismét kiéleződött. Augusztus 23-án megszüntették a szabadságolásokat, sűrítették az időjárás-jelentések értékelését. Augusztus 24-én elrendelték a repülőegységek kitelepítését, de este újabb utasítás érkezett a Fővezérségtől, hogy az egységek maradjanak a béketámaszpontjaikon.69 Időközben elrendelték a 3/IV. közepes bombázó század átfegyverzését Ju–86 K-ról Ca–135-ös típusra.
69 Uo.
1940. augusztus 27-én egy határsértő román He–112B vadászgép Debrecen felett 3000 m magasságban megtámadott egy, a 3. k. bo. ezred kötelékébe tartozó és gyakorlórepülést végző Ca–135 bis bombázógépet. A 20 mm-es gépágyú szilánkjaitól a lövész súlyosan megsebesült a hátán, a gép szárnyát és a törzset több lövedék átütötte. A pilóta zuhanórepüléssel szakadt el és leszállt. Az esetet megtorlandó, az ungvári Kf. század parancsnoka, Gyenes János százados 28-án egy WM–21 Sólyom Kf. géppel átrepült a határon, és 3 db 10 kg-os bombát dobott le Szatmárnémeti repülőterére, ahol az egyik hangárt megrongálta. Gyenes János gépét, a román légvédelem tüze eltalálta, a visszarepülésnél magyar területen kényszerleszállást hajtott végre, és a pilóta is megsebesült.70
70 Vesztényi János kiegészítései (1975) a Németh János-féle naplóhoz.
Ezen a napon súlyos baleset történt Veszprémben. A 4/3. nehézbombázó századból megsemmisült a B–337-es jelű Ju–86 K–2 típusú bombázógép. Az eset úgy történt, hogy leszállás után a 10 kg-os bombák kiemelését megkezdték, azonban a gépben lévő fegyver- és bombakezelő tiszt – Oberbauer Ferenc tsz repülő hadnagy – tévedésből vagy figyelmetlenségből élesítve engedte ki a repülőgép alatt állók kezébe a bombákat, amelyek felrobbantak. A bombák élesítésére szolgáló alkatrészt élesített állapotban megtalalták. Oberbauer hadnagy fegyvertiszt és 15 fő meghalt.71 (Más adat szerint előbb egy 10 kg-os, majd két 50 kg-os bomba robbant fel.)
71 HLT. 5537/eln. 1. Vkf. 1940. 236. doboz.
A 67-es jegyzet szerinti feljegyzés 47. pcs/1. p. szerint Oberbauer Ferenc t. hadnagy, valamint két őrmester, két szakaszvezető, egy őrvezető, négy repülő halt meg. A hiányzó öt fő valószínűleg műszaki katona.
A román feszültséggel párhuzamosan fokozódtak Szlovákia harci repülőgépeinek határsértései, ezért augusztus 27-én a dandár megkapta a vezérkari főnök 22-én kiadott intézkedését, a határsértő szlovák gépek lelövésére. Adatok híján nem tudtuk megállapítani, hogy a nevezett román–szlovák katonai együttműködésről, vagy csupán a románok támogatását célzó „öntevékeny” akciókról lehetett szó a szlovák légi határsértések alkalmával.
A román légitámadások veszélye miatt kiürítették a hangárokat, és nagyobb gondot fordítottak a rejtésre. Augusztus 29-én a Fővezérség elrendelte, hogy magyar repülőgépek további intézkedésig 10 km-nél jobban nem közelíthetik meg a határt. Augusztus 30-án elrendelték a „H” repülőterek építésének folytatását, Sárospatakon, Bustyaházán és Bilkén. Csaptól északra Ungdaróc mellett új repülőtér építése kezdődött meg.
Augusztus 30-án a II. bécsi döntés alapján Észak-Erdélyt (43 591 km2 és 2 185 546 lakos) visszacsatolták Magyarországhoz. Mivel a magas szintű harckészültséget nem volt szükséges tovább fenntartani – megszűnt a két ország közötti konfrontáció veszélye –, augusztus 31-én kiadták az intézkedést a légierő mozgósított állományának leszerelésére. De minden eshetőségre felkészülve, augusztus 31-én három Reggiane Re–2000-es Héja vadászrepülőgép érkezett Debrecenbe, az esetleges román repülőtámadások elhárítására. Az újonnan rendszeresített magyar vadászgépekből ezek voltak az első bevethető példányok. A Magyar Királyi Légierő fő feladata Észak-Erdély visszacsatolása, a honvédség bevonulásának légi biztosítása és a kijelölt alakulatok áttelepítése volt. A Fővezérség irányelveket adott ki Észak-Erdélyben öt állandó és néhány „H” repülőtér birtokbavételére. Meghatározta, hogy az 1/I. vadászosztály Szamosfalvára, és a 4/II. vadászosztály Marosvásárhelyre, a 3/II. közepes bombázó osztály Nagyváradra, és a 4/II. nehézbombázó osztály pedig Szatmárnémetibe települjön át. Ezt a repülőosztályok a meghatározott ütemben végrehajtották. Eközben szeptember 6-án Szatmárnémeti repülőterére érkezett a II. közelfelderítő század, és Rakamazon három elfekvő ládában megtalálták a Ca–135-ös bombázók hiányzó alkatrészeit. Másnap a 3/III. közepes bombázó osztály már hadrafogható volt. Szeptember 10-én megszüntették a honi légvédelmi készültséget. Szeptember 12–13-án az egész észak-erdélyi bevonulás fénypontját jelentő kolozsvári díszbevonulás légi díszelgését készítették elő, amelyet 13 repülőszázaddal terveztek végrehajtani. Szeptember 15-én a díszszemle napján azonban rossz, esős és alacsony felhőzetű idő volt, és csak egy CR–42-es vadász- és Ju–86K–2 bombázószázad érkezett be a légi díszelgés helyére. A többi vakrepülésre alkalmatlan gépek kötelékei nem tudtak együttmaradni, ezért visszafordultak.72
72 Mint a 67-es jegyzet és Lasztóczi János repülő százados közlései, illetve levele (a szerző birtokában).
Ez jellemző volt a légierő felkészültségére. Itt ütközött ki annak hiánya, hogy a trianoni békét követő közel két évtizedben nem volt lehetőség, hogy a parancsnokok, illetve az ellátószervek nagyobb kötelékek vezetését, ellátását gyakorolják. Az elméleti alkalmazó megbeszéléseken ilyen „csekélységekkel” nem foglalkoztak.
Útban a kolozsvári légi díszelgésre, a távolfelderítő század kilenc He–70K gépe felhőbe és ködbe került. A század szétszóródott, minden repülőgép önállóan haladt a kitérő repülőtér felé. Ennek során az F–405 jelű repülőgép Mezőcsát közelében 1940. szeptember 14-én 14 órakor nehéz, több mint egyórás felhőrepülés után lezuhant, és megsemmisült. A vakrepülésben képzetlen pilóta felhő fölé akart emelkedni, közben a motor üzemanyag-adagolása szabálytalanná vált, a pilóta egyre jobban elvesztette uralmát a gép felett. Gyújtáshibakor Lasztóczi János főhadnagy megfigyelőtiszt, gépparancsnok, parancsot 40adott az ejtőernyővel való kiugrásra. Ez neki és a pilótának sikerült, Filajka László repülő tizedes rádiós azonban fennakadt a zuhanó gépen, és repülőhalált halt.73
73 Lasztóczi János százados közlése és HLT. 4666/eln. 1. Vkf. – 1940. 231. doboz.
A díszszemlére kiválasztott tizenhárom repülőszázad egy-egy kilencgépes Ju–86K–2; CR–42; Ca–135; CR–32; WM–21; He–46; He–70K; Bü–131; Ar–96; Fw–56; Ca–101 típusú gépekből összeállított, és két nem ismert kötelékből állt volna .74
74 Lasztóczi János százados közlése a szerzőnek.
Másnap a légi részlegek megkezdték visszatelepülésüket békeállomáshelyeikre. Az 1. repülődandár-parancsnokság Budapesten működött tovább. Szeptember 21-én a földi részlegek is távoztak, 23-án helyreállt a békeállapot.
Észak-Erdély visszacsatolását követően a megnövekedett terület és lélekszám adta lehetőségeknek és igényeknek megfelelően átszervezték a honvédséget, benne a légierőt is.
Az 1940. végi szervezési rendelet végrehajtása során az 1. és 2. vadászezred-parancsnokság számot cserélt, az 1. mátyásföldi; 2. kolozsvári lett. A 2/II. és 1/I. vadászosztály-parancsnokság szintén számot cserélt, az 1/I. szolnoki a 2/II. kolozsvári lett. Ugyanez vonatkozik az 1/1.; 1/2. és 2/3., illetve 2/4. vadászszázadokra. Kolozsvárra került az új IX. közelfelderítő század. Az 1. önálló bombázóosztály néven felállítandó zuhanóbombázó osztály kiépítése az erre kiszemelt 3/I. bombázóosztály keretében maradt.75
75 HLT. 40.400/eln. 1. a. – 1940. szervezési rendelet.
Az erdélyi bevonulás és áttelepülés nem volt zavartalan. Több repülőesemény történt. 1940. október 12-én három He–46-os gép Marosvásárhelyről 10 óra 05 perckor repülésre indult Marosvásárhely–Gyergyószentmiklós–Csíkszereda–Kézdivásárhely–Székelyudvarhely–Marosvásárhely útvonalon. Egy repülőgép egy óra 45 perc repülés után visszatért a repülőtérre, két gép eltévedt, közülük az egyiket 13 órakor magyar határvadászok Bikfalva felett látták déli irányba román területre berepülni, ahol kényszerleszállást hajtott végre. Később megállapították, hogy Komáromy-Böngér István hadnagy leszállás után a gép okmányait megsemmisítésre átadta Bodnár János őrmester megfigyelőnek, majd belelőtt a motorba, végül főbe lőtte magát. A megfigyelő román fogságba esett.
A másik repülőgép is román terület fölé tévedt, és Temesvártól keletre kényszerleszállást hajtott végre. Pilótája Pokornyi Endre hadnagy, megfigyelője Karlányi Ervin főhadnagy, fogságba esett.76
76 HLT. 4902/eln. 1. Vkf. – 1940. 232. doboz.
A román fél sem volt mentes hasonló eseményektől. November 23-án Fiatfalva mellett (Szépvíz térségében) egy eltévedt román Flight XIII. (Fleet–F–10G) iskolagép kényszerleszállást hajtott végre. A nedves talajon átvágódott, de a pilótája sértetlen maradt. A repülőgépet egy magyar műszaki osztag Kolozsvárra szállította.77 1941. január 16-án egy román IAR–80-as típusú vadászgép eltévedt, berepült Észak-Erdély légterébe, és Kolozskara falu mellett kényszerleszállás közben átvágódott, a légcsavarja és futóműve kiszakadt. Pilótája könnyű sérüléssel a székelykeresztúri kórházba került. A repülőgépet a helyszínen szétszerelték, és 1941. február 18-án Kolozsvárra szállították.78
77 Szabó Márton rep. műsz. százados közlései a szerzőnek, a baleseti fotók másolata a szerző birtokában.
78 Mint a 77. sz. jegyzet.
A fogságba esett magyar és román repülőszemélyzeteket 1941 februárjában a két fél kicserélte. 1941. február 18-án Tunel határállomáson a román hatóságok a két He–46-os közelfelderítő repülőgépet a Kolozsvárról küldött magyar műszaki osztagnak átadták. További tárgyalások után, 1942. június 24-én Nyárádtő határállomáson a román hatóságok átvehették a gépkocsin odaszállított két (Flight XIII. és IAR–80) repülőgépet.79
79 Mint a 77-es jegyzet, az eset költségszámla-másolata a szerző birtokában.
Az 1940. évi magyar–román feszültség időszakában Erdély felett aktív légi tevékenységet – feladatukból adódóan – csak a távolfelderítők folytattak. 1940 februárjában kezdte meg az LFKCS (Légi Fényképező és Kiértékelő Csoport) két Ju–86K–2-es bombázógéppel a határ menti vitatott térségek, a Bánát és Erdély részletes feltérképezését, fényképezését. A viszonylag jó magassági repülőtulajdonságú Ju–86K–2-es repülőgép 6000–9000 m magasságban 4 óra 20 perc időtartamú repülésre volt képes.80
80 Magyar Szárnyak – 1978. Oshawa 60–70. old. „A volt M. kir. I. Honvéd öá. Tf. repülőosztály vázlatos története.”
Így annak ellenére, hogy nyitott volt és nehézbombázóként rendszeresítették, nagyobb magasságba tudott emelkedni, mint a He–70K típus. Az Észak- és Dél-Erdély feletti bevetések során a Ju–86K–2-esek nem jelentettek légi eseményt, a román vadászgépek nem tudtak az általuk elérhető magasságba emelkedni. Egy kis létszámú német távolfelderítő alakulat ebben az időszakban – a magyar–német katonai együttműködés keretében – Kecskemét repülőteréről felszálló Ju–86E, Jumó motoros nagyobb fesztávolságú magassági felderítőgépekkel a Balkán légi fényképezését végezte. A délkeleti szektor felvételi feladatait egy idő múlva átadták a magyar alakulatoknak.81
81 Magyar Szárnyak – 1983. Oshawa 18–20. old. „Visszaemlékezés az LFKCS-nál eltöltött szolgálati időmre (1940–42)”
1940. augusztus 8-án kezdődött meg az intenzív légi fényképezés Erdély és a Román Királyság egy meghatározott sávja felett, mert a felvonuló 2. és 3. hadsereget friss és részletes helyzettérképpel kellett ellátni. Egy héten át naponta átlagosan két He–70K típusú repülőgép végezte feladatát 6–8000 méter magasságban. Az egyik felderítő repülőgépet Kolozsvár és Brassó között He–112B típusú román vadászok megtámadtak, de az maximális sebességgel repülve, siklással lerázta az üldözőket. A repülőgép személyzete: Odry Pál hadnagy pilóta; Hegedűs László hadnagy megfigyelő; és Mészáros Károly tizedes rádiós volt. Az eset pontos időpontját nem sikerült megállapítani. Annyit azonban le kell szögezni, hogy közvetlenül az említett augusztus 27-i, debreceni, román He–112-es incidense előtt történt.
Észak-Erdély visszacsatolását követően is tovább 41folytatódott Dél-Erdély és a Keleti-Kárpátok fölötti légi felderítés és fényképezés. A feladatot az 1940 őszén beérkezett, eredetileg bombázónak szánt, majd távolfelderítésre átadott két új német Heinkel He–111P típusú repülőgépekkel végezték. Mivel ez kevésnek bizonyult, az LFKCS két Ju–86K–2-ese Kolozsvár repülőteréről folytatott repüléseket. 1941. április vége–szeptember vége között 53 felderítőrepülést hajtottak végre. A kijelölt területről átfedő sorozatfelvételek készültek, a történelmi határokon kívüli területek 50 km-es sávjának minden pontját rögzítették.82
82 Magyar Szárnyak – 1983. Oshawa 8–10. old., ill. Air International 1975. 2. sz. 76–80. old. „The Blitz.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages