Ámosz könyve (Ám)

Full text search

Ámosz könyve (Ám)
II. Jerobeám Kr. e. 783-743-ig uralkodott Izraelben.
Az Úr kiált, szó szerint „ordít (mint az oroszlán)”. Ez a kifejezés tulajdonképpen a mennydörgést helyettesíti, ami a bibliai költészetben az Isten szavának költői képe. Ez a mennydörgés - miként a természetben is - pusztító vihar közeledtét jelzi: Isten ítéletének napját (vö.: Iz 30,30).
Ez a rész különböző alkalmakkor elhangzott hét prófétai szózatot tartalmaz. A jövendölések hét különböző néphez szólnak, akiket az isteni igazságosság büntetéssel fog sújtani bűneikért.
Vasvessző, pontosabban cséphadaró a gabonafélék kézi cséplésére szolgált (vö.: Iz 21,10; 28,27 stb.).
Hazaél és Ben-Hadad Damaszkuszban uralkodtak. Izraelnek esküdt ellenségei voltak.
Bikat-Áven (=a gonoszság völgye) és Bét-Éden (=a gyönyörűség háza) földrajzi helye ismeretlen. Lehetséges, hogy csak jelképes nevek.
A holttest (csontok) elégetése a legnagyobb bűnök közé számított. Az elégetés által az elhunyt lelkét boldogtalanná akarták tenni a túlvilágon.
A vers második fele az egyes pogány szentélyeknél szokásos szertartásszerű paráznaságra vonatkozik.
A vers befejező része valószínűleg közmondásszerű szólás; kifejezi a teljes megsemmisülést.
Az „ismerni” szó itt magában foglalja a kiválasztás és a szeretet fogalmait is. Hasonló szövegek: Ter 18,19; Jer 1,5; Oz 13,4.
A próféta igazolja közbejöttének jogosságát. Okozat nincsen ok nélkül (3-5b vv.), ok sincsen okozat nélkül (5c-6. 8a vv.). A próféta azért beszél, mert az Úr szólt, a próféta nem állhat ellen szavának.
A két nagy ellenfél, Asszíria és Egyiptom is tanúja lesz Izrael bűnhődésének.
Az ellenség Asszíria, melyről gyakran beszél a próféta, de nem nevezi azt nevén.
Első ízben találkozunk a „maradék” gondolatával: a nagy pusztulás ellenére egy kis csoport megmarad a választott népből. Vö.: 5,15; 9,8 és Iz 4,3.
Básán egy termékeny legelőkkel borított magaslat a Jordántól keletre. „Básán bikái” az erő jelképei (Zsolt 22,13); „Básán tehenei”(=Szamaria asszonyai) kifejezés a szamariai asszonyok gondtalan életét akarja érzékeltetni.
A horog és a halászszigony tulajdonképpen annak a horognak, kampónak a költői megnevezése, mely a juhász botjának végén van, és amellyel bármelyik állatot ki tudja fogni a nyájból; a kampót az állat hátsó lábára akasztva.
Hermon felé=északi irányban, Asszíria felé.
Bétel és Gilgal tilalmazott, szakadár istentiszteleti helyek voltak.
Ebben a részben egy költeményt olvashatunk, amely bemutatja, hogy az Isten egyre súlyosabb csapásokkal igyekszik bűnbánatra bírni a népet, és rávenni, hogy térjen vissza őhozzá, de hiába. Hasonló részleteket találunk pl. a Lev 26,14-39-ben és a MTörv 28,15-68-ban is.
A fogak tisztán maradtak, mert nem volt mit rágniuk.
Valószínűleg az 1,1-ben említett földrengésre utal.
Ez a találkozás a végső büntetés lesz.
A föld magaslatai fölött jár, mint a vihar. Az isteni hatalom gyakori képe a Szentírásban (Mik 1,3-6; Zsolt 18,34; MTörv 32,13 stb.).
Izrael hasonló a menyasszonyhoz, aki meghalt, mielőtt megismerte volna a házasság örömeit.
Nagy pusztulás jön, de néhányan megmaradnak (a „maradék”, vö.: 3,12; 5,15; 9,8 és Iz 4,3).
Az Isten keresésének itt igen mély teológiai értelme van: ez a keresés abban áll, hogy az ember elmegy az ő templomába (Ám 5,5; MTörv 12,5), meg akarja tudni akaratát (Ter 25,22; Kiv 18,15; 1Sám 9,9; stb.), és kutatja a szavát (=tanítását, 1Kir 22,5; Iz 34,16; 1Kir 22,7).
Beérseba ősi szentély volt a pátriárkák korából, vö.: Ter 21,31-33; 26,23-25.
A nép azt hiszi, hogy az isteni gondviselés feltétel nélkül, magatartásuktól függetlenül velük van (vö.: 5,18; 4,10).
József az északi országrész költői neve. Ez az ország már nagyon sokat szenvedett, sok területet, lakót vesztett. De ez a maradék csak akkor éli túl a szenvedéseket, ha megtér.
Izrael tévesen azt hiszi, hogy az Úr napja számára csak kedvező lehet. Ezzel szemben a próféta bemutatja, hogy ez a nap büntetéssel fogja sújtani Izraelt, mert megátalkodott bűneiben (vö.: Szof 1,15; Ez 22,24; Ám 5,18-20; 2,16; 8,9-10; Iz 2,6-21; Jer 30,5-7; stb.). Ez a büntetés az idegen elnyomás formájában fog megvalósulni. - A fogság idején az Úr napjának jelentősége megváltozik: ettől kezdve azt remélik, hogy ez a nap a választott népet sanyargató idegeneket fogja sújtani (Iz 13,6-9; Jer 46,10. 21; Ez 30,2 stb.). A fogság utáni elképzelések szerint az Úr napja az ítélet napja lesz, mely biztosítani fogja az igazak diadalát a gonoszok felett (Mal 3,19-23; Péld 11,4; Iz 26,20-27,1; 33,10-16 és Mt 24,1 kk).
A próféták gyakorta felemelik szavukat a külsőleges, lélektelen istentiszteletek, szertartások ellen, amelyekkel teljesen ellentétben áll az ember belső gondolkodásmódja és szociális magatartása, mert elhanyagolja a legalapvetőbb felebaráti kötelességeket (vö.: 1Sám 15,22; Iz 1,10-16; 29,13-14). Ugyanezt a gondolatot látjuk Jézusnál is: Lk 11,41-42; Mt 7,21; Jn 4,21-24.
Miként Ozeás (2,16-17) és Jeremiás (2,2-3), Ámosz is úgy tekinti a pusztai vándorlás idejét, mint az Istennel való kapcsolat ideális formáját.
Az izraeliták még a fogságba is magukkal viszik bálványaikat. Szakkut és Keván valószínűleg babiloni pogány istenek voltak.
Izrael saját erejében bízik az idegen elnyomókkal szemben. A próféta intő figyelmeztetésül említ néhány szomszédos pogány városnevet, melyek valamikor virágzóak voltak, de elpusztultak.
Isten nevét talán vallási tiszteletből nem szabad kiejteni (oly nagy a gyász és a szégyen), vagy pedig az isteni büntetés érezhető jelenléte miatt.
Lo-Debár és Karnajim városokat röviddel ezelőtt foglalta el II. Jerobeám a Jordánon túli pogány népektől.
A legjobb kaszálókról először a király gyűjtötte be saját lovai számára a szénát.
A tűz itt a szárazságot jelenti (vö.: 1,2; 4,6-8).
A vers pontos jelentése eléggé bizonytalan. Isten lerombolja a várfalat (a népet), mert a mérőónnal lemérve ferdének (bűnösnek) találja.
Az idegen ország földje tisztátalan a bálványok jelenléte miatt.
Újhold (és szombat) napján tilos volt az adás-vevés.
Jákob dicsősége jelölheti magát az Istent (vö.: 1Sám 15,29), az ő országát, Palesztinát (Zsolt 47,5), de jelölheti Izrael gőgös önbizalmát is (6,8).
A próféta a föld mozgásait a Nílus áradásához és apadásához hasonlítja.
Az Úr napjának közeledtét égi jelek jelzik: földrengés (Ám 8,8; Iz 2,10), a nap elsötétedése (Jer 4,23).
Az izraeliták egyedül Istennek köszönhetik különleges helyzetüket, kiválasztottságukat (2,9-11; 3,2; MTörv 7,6). - A kusiták az etiópok. Mint távoli és jelentéktelen népet említi őket a próféta.
Ez a kijelentés minden bizonnyal az első alkalommal fogságba hurcolt izraelitákra vonatkozik (734-ben); vö.: 2Kir 15,29. A hasonlat értelme nem egészen világos. Valószínűleg azt akarja érzékeltetni, hogy a nép egy része már fogságba került.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages