Ám. 1

Full text search

Ám. 1
Ám. 1.1
Ámósz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának, és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.
Ám. 1.2
Ezt mondta: Felharsan az ÚR hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből; gyászba borulnak a pásztorok legelői, és elszárad a Karmel teteje.
Ám. 1.3
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Damaszkusznak, mert vas cséplőszánokkal csépelték Gileádot.
Ám. 1.4
Ezért tüzet bocsátok Hazáél házára, és az megemészti Ben-Hadad palotáit.
Ám. 1.5
Letöröm Damaszkusz zárait, kiirtom az Áven-völgyből az uralkodót, és Bét-Édenből a fejedelmet. Fogságba megy az arám nép Kírbe - mondja az ÚR.
Ám. 1.6
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Gázának, mert a foglyokat mind elhurcolták, és kiszolgáltatták Edómnak.
Ám. 1.7
Ezért tüzet bocsátok Gáza várfalára, és az megemészti palotáit.
Ám. 1.8
Kiirtom Asdódból az uralkodót, és Asekelónból a fejedelmet. Azután Ekrón ellen fordulok, elpusztul a filiszteusok maradéka is, - mondja az én Uram, az ÚR.
Ám. 1.9
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Tírusznak, mert a foglyokat mind kiszolgáltatták Edómnak, nem törődtek a testvéri szövetséggel.
Ám. 1.10
Ezért tüzet bocsátok Tírusz várfalára, és az megemészti palotáit.
Ám. 1.11
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Edómnak, mert fegyverrel üldözte testvérét, nem ismert irgalmat, szüntelen tombolt haragja, megőrizte dühét mindvégig.
Ám. 1.12
Ezért tüzet bocsátok Témánra, és az megemészti Bocra palotáit.
Ám. 1.13
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg az ammóni népnek, mert felhasogatták Gileád terhes asszonyait, hogy megnöveljék területüket.
Ám. 1.14
Ezért tüzet gyújtok Rabba várfalán, és az megemészti palotáit harci zajban a csata napján, szélvészben a vihar napján.
Ám. 1.15
Királyuk fogságba kerül vezéreivel együtt - mondja az ÚR.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages