Hag. 1

Full text search

Hag. 1
Hag. 1.1
Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap első napján így szólt az ÚR igéje Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtiél fiához, Júda helytartójához, és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához:
Hag. 1.2
Így szól a Seregek URa: Ez a nép azt mondja, hogy nem jött még el az ÚR háza újjáépítésének ideje.
Hag. 1.3
Az ÚR igéje azonban így szólt Haggeus próféta által:
Hag. 1.4
Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever?
Hag. 1.5
Azért így szól a Seregek URa: Gondoljátok meg, mi történik veletek!
Hag. 1.6
Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; ruházkodtok, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét.
Hag. 1.7
Így szól a Seregek URa: Gondoljátok meg, mi történik veletek!
Hag. 1.8
Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! - mondja az ÚR.
Hag. 1.9
Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? - így szól a Seregek URa. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok.
Hag. 1.10
Ezért nem adott nektek az ég harmatot, a föld pedig nem hozta meg termését.
Hag. 1.11
Parancsomra szárazság sújtotta a földet, a hegyeket, a búzát, a bort, az olajat és mindent, amit a föld terem, sőt az embert és az állatot is, meg mindent, amiért csak dolgoznak.
Hag. 1.12
Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az ÚR; és az ÚRtól való félelem fogta el a népet.
Hag. 1.13
Haggeus, az ÚR követe pedig ezt mondta a népnek az ÚR megbízásából: Én veletek vagyok! - így szól az ÚR.
Hag. 1.14
És felindította az ÚR Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának a lelkét, meg Jósua főpapnak, Jócádák fiának a lelkét, és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek URának a házán,
Hag. 1.15
a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodása második esztendejében.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages