Jn. 9

Full text search

Jn. 9
Jn. 9.1
Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert.
Jn. 9.2
Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?”
Jn. 9.3
Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.
Jn. 9.4
Nekünk - amíg nappal van - annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.
Jn. 9.5
Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”
Jn. 9.6
Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire,
Jn. 9.7
majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában” - ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.
Jn. 9.8
A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: „Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?”
Jn. 9.9
Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: „Én vagyok az.”
Jn. 9.10
Erre ezt kérdezték tőle: „Akkor hogyan nyílt meg a szemed?”
Jn. 9.11
Ő így válaszolt: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg. Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.”
Jn. 9.12
Megkérdezték tőle: „Hol van ő?” „Nem tudom” - felelte.
Jn. 9.13
Ezt a nemrég még vak embert a farizeusok elé vezették.
Jn. 9.14
Az a nap pedig, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta a szemét, szombat volt.
Jn. 9.15
Ekkor a farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: „Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok.”
Jn. 9.16
Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük.
Jn. 9.17
Ezért ismét a vakhoz fordultak: „Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?” Ő azt mondta, hogy próféta.
Jn. 9.18
A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit,
Jn. 9.19
és meg nem kérdezték tőlük: „A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?”
Jn. 9.20
Szülei pedig így válaszoltak: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született,
Jn. 9.21
de hogy most mimódon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról.”
Jn. 9.22
Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából.
Jn. 9.23
Ezért mondták a szülei: „Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg.”
Jn. 9.24
Odahívták tehát másodszor is a nemrég még vak embert, és ezt mondták neki: „Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.”
Jn. 9.25
Erre ő így válaszolt: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”
Jn. 9.26
Ekkor megkérdezték tőle: „Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?”
Jn. 9.27
Ő így válaszolt: „Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?”
Jn. 9.28
Megszidták, és ezt mondták: „Te vagy az ő tanítványa, mi a Mózes tanítványai vagyunk.
Jn. 9.29
Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, hogy honnan való.”
Jn. 9.30
Az ember így válaszolt nekik: „Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet.
Jn. 9.31
Tudjuk, hogy az Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja.
Jn. 9.32
Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét.
Jn. 9.33
Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.”
Jn. 9.34
Erre így feleltek neki: „Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket?” És kiközösítették.
Jn. 9.35
Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel te az Emberfiában?”
Jn. 9.36
Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?”
Jn. 9.37
Jézus így felelt neki: „Látod őt, és aki veled beszél, ő az.”
Jn. 9.38
Erre az ember így szólt: „Hiszek, Uram.” És leborulva imádta őt.
Jn. 9.39
Jézus pedig ezt mondta: „Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.”
Jn. 9.40
Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: „Talán mi is vakok vagyunk?”
Jn. 9.41
Jézus ezt mondta nekik: „Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages