Ám. 2

Full text search

Ám. 2
Ám. 2.1
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Móábnak, mert mésszé égette Edóm királyának csontjait.
Ám. 2.2
Ezért tüzet bocsátok Móábra, és az megemészti Kerijjót palotáit. Csatazajban hal meg Móáb népe, harci lárma és kürtzengés közben.
Ám. 2.3
Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden vezérét megölöm - mondja az ÚR.
Ám. 2.4
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Júdának, mert megvetették az ÚR törvényét, és nem tartották meg rendelkezéseit. Tévelygésbe vitték őket bálványaik, amelyeket elődeik követtek.
Ám. 2.5
Ezért tüzet bocsátok Júdára, és az megemészti Jeruzsálem palotáit.
Ám. 2.6
Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Izráelnek, mert eladják pénzért az igazat, és egy pár saruért a szegényt.
Ám. 2.7
Azt kívánják, hogy a nincstelenek a föld porát szórják fejükre, és elutasítják a nyomorultak ügyét. Apa és fia ugyanahhoz a nőhöz jár, így gyalázzák meg szent nevemet.
Ám. 2.8
Zálogba vett ruhán nyújtózkodnak minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában.
Ám. 2.9
Pedig én kipusztítottam előlük az emóriakat, akik magasak voltak, mint a cédrusok, és erősek, mint a tölgyek, de elpusztítottam gyümölcsüket fent, és gyökerüket lent.
Ám. 2.10
Kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, és vezettelek a pusztában negyven esztendeig, hogy birtokba vegyétek az emóriak földjét.
Ám. 2.11
Fiaitok közül prófétákat támasztottam, ifjaitok közül názírokat. Nem így van-e, Izráel fiai? - így szól az ÚR.
Ám. 2.12
De ti a názírokat borral itattátok, a prófétákra meg ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok!
Ám. 2.13
Ezért én megingatom alattatok a földet, ahogyan meginog a szekér, ha kévékkel van telerakva.
Ám. 2.14
Nem lesz menekvése a gyorslábúnak, a bátor is hiába feszíti meg erejét, a vitéz sem menti meg életét.
Ám. 2.15
Az íjász sem tud helytállni, a gyorslábú sem tud elmenekülni, és a lovas sem menti meg életét.
Ám. 2.16
A legbátrabb szívű vitéz is fegyvertelenül fut el azon a napon - így szól az ÚR.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages