Ám. 8

Full text search

Ám. 8
Ám. 8.1
Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az ÚR: Íme, egy kosár érett gyümölcs!
Ám. 8.2
Ezt kérdezte tőlem: Mit látsz, Ámósz? Így feleltem: Egy kosár érett gyümölcsöt. Ekkor azt mondta nekem az ÚR: Elérte a vég népemet, Izráelt, többé nem bocsátok meg neki.
Ám. 8.3
Azon a napon jajgatássá válnak a templomi énekek - így szól az én Uram, az ÚR. Tömérdek hulla lesz mindenütt, csendben rakják le őket.
Ám. 8.4
Halljátok meg ezt ti, akik a szegények vesztét kívánjátok, és ki akarjátok pusztítani az ország nyomorultjait!
Ám. 8.5
Mert így beszéltek: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk, és a szombat, hogy gabonával kereskedjünk, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal, és hamis mérleggel csalva,
Ám. 8.6
hogy megvehessük a nincsteleneket pénzen, a szegényeket egy pár saruért, és eladhassuk a hulladék gabonát?
Ám. 8.7
Megesküdött az ÚR Jákób büszkeségére: Sohasem felejtem el tetteiket!
Ám. 8.8
Ne rendüljön meg emiatt a föld, és ne gyászoljon minden lakója? Úgy megemelkedik, akár a Nílus, árad és apad, mint Egyiptom folyója.
Ám. 8.9
Azon a napon - így szól az én URam, az ÚR - naplementét idézek elő délben, és sötétségbe borítom a földet fényes nappal.
Ám. 8.10
Ünnepeiteket gyászra változtatom, és dalaitokat siratóénekre. Minden derékra gyászruhát huzatok, minden fejet kopasszá teszek, olyan gyászba borítom őket, amilyent az egyszülöttért tartanak. Ilyen keserves nap lesz a végük.
Ám. 8.11
Jön majd olyan idő - így szól az én URam, az ÚR -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására.
Ám. 8.12
Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.
Ám. 8.13
Azon a napon elepednek a szomjúságtól a szép szüzek és az ifjak,
Ám. 8.14
akik Samária bálványára esküsznek, és így beszélnek: Dán Istenére mondom! - vagy: A beérsebai útra mondom! Elesnek, és nem kelnek fel többé!

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages