Zak. 2

Full text search

Zak. 2
Zak. 2.1
Azután föltekintettem, és négy szarvat láttam.
Zak. 2.2
Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét: Judát, Izráelt és Jeruzsálemet.
Zak. 2.3
Azután az ÚR négy kovácsot mutatott nekem.
Zak. 2.4
Ezt kérdeztem: Mit akarnak ezek csinálni? Így felelt: Ezek a szarvak úgy szétszórták Júdát, hogy még a fejét sem merte fölemelni senki. De eljöttek ezek, hogy megrémítsék a népeket, és letörjék a szarvukat, mert szarvukkal támadtak Júda országára, és szétszórták.
Zak. 2.5
Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében.
Zak. 2.6
Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú.
Zak. 2.7
Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda eléje,
Zak. 2.8
akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne!
Zak. 2.9
Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az ÚR -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.
Zak. 2.10
Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból - így szól az ÚR -, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! - így szól az ÚR.
Zak. 2.11
Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz!
Zak. 2.12
Mert a Seregek URa, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!
Zak. 2.13
Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem.
Zak. 2.14
Ujjong, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és itt fogok lakni - így szól az ÚR.
Zak. 2.15
A többi nép is csatlakozik majd az ÚRhoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem hozzátok.
Zak. 2.16
Az ÚR birtokba veszi Judát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.
Zak. 2.17
Csendben legyen mindenki az ÚR előtt, mert elindult szent lakhelyéről!

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages