1 Kir. 6

Full text search

1 Kir. 6
1 Kir. 6.1
És megépítteték az Úrnak háza az Izráel fiainak Égyiptom földéből való kijövetele után a négyszáznyolczvanadik esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a Zif hónapban, * mely a második hónap.
1 Kir. 6.2
És a ház, * a melyet Salamon király az Úrnak építe, hatvan sing hosszú, húsz sing széles és harmincz sing magas volt.
1 Kir. 6.3
És egy tornácz vala a ház temploma előtt, a melynek a hossza húsz sing volt, a háznak szélessége szerint; a szélessége pedig tíz sing volt a ház hosszában.
1 Kir. 6.4
És építe a házon ablakokat is lezárt rostélyzattal.
1 Kir. 6.5
És építe a ház falaira emeleteket köröskörül, a ház falai körül a szent helyen és a szentek szentjén, és készíte mellék helyiségeket körül.
1 Kir. 6.6
Az alsó emelet belső szélessége öt sing, a középső szélessége hat sing és a harmadik szélessége hét sing volt, és bemélyedéseket építe a ház körül kivülről, hogy az emeletek gerendái ne nyúljanak be a ház falaiba.
1 Kir. 6.7
Mikor pedig a ház építteték, a kőbányának egészen kifaragott köveiből építtetett, úgy hogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak pengése nem hallattatott a háznak felépítésénél.
1 Kir. 6.8
Az alsó emelet középső mellékhelyiségéhez egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csiga-grádics vitt fel a középső emeletbe, és a középsőből a harmadikba.
1 Kir. 6.9
Megépíté ekként azt a házat és elvégezé, és befedé a házat gerendákkal és czédrusfadeszkákkal.
1 Kir. 6.10
És megépíté az emeleteket az egész ház körül, a melyeknek magasságok öt-öt sing volt, és a házhoz czédrusfagerendákkal ragasztattak.
1 Kir. 6.11
És lőn az Úrnak beszéde Salamonhoz, ezt mondván:
1 Kir. 6.12
Ez ama * ház, a melyet te építesz: Ha az én rendelésimben + jársz, és az én ítéletim szerint cselekszel, és megtartod minden én parancsolatimat, azokban járván: Én is bizonyára megerősítem veled az én ** beszédemet, a melyet szólottam Dávidnak, a te atyádnak;
1 Kir. 6.13
És az Izráel fiai között * lakozom, és nem hagyom el az én népemet, az Izráelt.
1 Kir. 6.14
Megépíté azért Salamon azt a házat, és elvégezé azt.
1 Kir. 6.15
És megbéllelé a ház falait belől czédrusfával, a ház padlózatától egészen a padlásig beborítá belől fával; a ház padlózatát pedig beborítá fenyődeszkákkal.
1 Kir. 6.16
És építe a ház hátulján egy húsz sing hosszú czédrusfa falat a padlózattól egész a padlásig, és építé azt a ház hátulsó részének: szentek-szentjének.
1 Kir. 6.17
Az előtte való szenthely hossza negyven sing volt.
1 Kir. 6.18
Belülről az egész ház merő czédrus volt, kivésett sártökökkel és kinyilt virágbimbókkal, úgy hogy semmi kő ki nem látszott.
1 Kir. 6.19
És a szentek-szentjét építé a ház belső részében, * hogy abba helyheztesse az Úr szövetségének ládáját.
1 Kir. 6.20
A szentek-szentje belső részének a hossza vala húsz sing, a szélessége is húsz sing, a magassága is húsz sing, és beborítá azt finom aranynyal; az oltárt is beborítá czédrusdeszkákkal.
1 Kir. 6.21
És Salamon beborította a házat belől finom aranynyal, és arany lánczot vont a belső rész előtt, a melyet szintén bevont aranynyal.
1 Kir. 6.22
Úgy, hogy az egész ház be volt vonva merő aranynyal, sőt az oltárt is, a mely a szentek-szentje előtt volt, egészen beborítá aranynyal.
1 Kir. 6.23
És csinált a szentek-szentjébe két tíz sing magas Kérubot * olajfából.
1 Kir. 6.24
És öt sing volt az egyik Kérub szárnya, és öt sing a másik Kérub szárnya is, úgy, hogy az egyik szárnya végétől, a másik szárnya végéig tíz sing vala.
1 Kir. 6.25
A másik Kérub is tíz sing volt; és mind a két Kérubnak mind a mértéke, mind a faragása egy vala;
1 Kir. 6.26
Úgy, hogy az egyik Kérub magassága tíz sing, és ugyanannyi a másik Kérubé is.
1 Kir. 6.27
És helyezteté a Kérubokat a ház belsejébe, és a mint a Kérubok kiterjeszték szárnyukat, az egyiknek szárnya a ház egyik falát, a másik Kérub szárnya pedig a másik falát érte; de a ház közepén összeért egyik szárny a másikkal.
1 Kir. 6.28
És beborítá a Kérubokat * aranynyal.
1 Kir. 6.29
És a ház összes falain köröskörül kivül és belől Kérubokat, * pálmafákat és kinyilt virágokat metszetett ki.
1 Kir. 6.30
És beborítá még a ház padlóját is aranynyal kivül és belől.
1 Kir. 6.31
És a szentek-szentjének bemenetelén csinála ajtót olajfából, az ajtófélfák kiszögellése egy ötödrész volt;
1 Kir. 6.32
És két ajtószárnyat olajfából, és metszete reájok Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá azokat aranynyal; a Kérubokat is és a pálmafákat is megaranyoztatá.
1 Kir. 6.33
E képen csinált a templom szenthelyénél is négyszegletű ajtófélfákat olajfából.
1 Kir. 6.34
És csinált két ajtót cziprusfából, és az egyik ajtón is két forgó ajtószárny volt, a másik ajtón is két forgó ajtószárny.
1 Kir. 6.35
És metszete azokra Kérubokat és pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá aranynyal, rá alkalmaztatva azt a metszésre.
1 Kir. 6.36
Azután felépíté a belső pitvart három rend faragott kőből és egy rend czédrusgerendából.
1 Kir. 6.37
Az ő uralkodásának negyedik esztendejében * fundáltaték az Úrnak háza Zif hónapban.
1 Kir. 6.38
És a tizenegyedik esztendőben, Búl havában, (mely a nyolczadik hónap) végezteték el a ház, minden dolga és rendje szerint. És így építé azt hét esztendeig.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages