2 Kor. 5

Full text search

2 Kor. 5
2 Kor. 5.1
Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk * elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké + való házunk a mennyben.
2 Kor. 5.2
Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi * mennyei hajlékunkat;
2 Kor. 5.3
Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk!
2 Kor. 5.4
Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje * azt az élet.
2 Kor. 5.5
A ki pedig minket erre elkészített, az Isten az, a ki a Lélek zálogát * is adta minékünk.
2 Kor. 5.6
Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben * lakván, távol vagyunk az Úrtól.
2 Kor. 5.7
(Mert hitben * járunk, nem látásban +);
2 Kor. 5.8
Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és * elköltözni az Úrhoz.
2 Kor. 5.9
Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, * néki kedvesek legyünk.
2 Kor. 5.10
Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus * ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék + a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
2 Kor. 5.11
Ismervén tehát az Úrnak * félelmét, embereket térítünk, + Isten előtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek előtt is nyilván vagyunk.
2 Kor. 5.12
Mert nem ajánljuk ismét magunkat * néktek, hanem alkalmat adunk ti néktek a velünk való + dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek.
2 Kor. 5.13
Ha azért bolondok vagyunk, * Istenért; ha eszesek vagyunk, érettetek van az.
2 Kor. 5.14
Mert a Krisztusnak szerelme * szorongat minket,
2 Kor. 5.15
Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, * tehát mindazok meghaltak; és azért + halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott.
2 Kor. 5.16
Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.
2 Kor. 5.17
Azért ha valaki * Krisztusban van, új teremtés az; a régiek + elmúltak, ímé, újjá lett minden.
2 Kor. 5.18
Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus * által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;
2 Kor. 5.19
Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, * és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.
2 Kor. 5.20
Krisztusért járván tehát követségben, * mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.
2 Kor. 5.21
Mert azt, a ki bűnt * nem ismert, bűnné tette + értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő ** benne.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages