Eféz. 3

Full text search

Eféz. 3
Eféz. 3.1
Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért; *
Eféz. 3.2
Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; *
Eféz. 3.3
Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, a mint az elébb megírám röviden, *
Eféz. 3.4
Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől;
Eféz. 3.5
A mely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, a hogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: *
Eféz. 3.6
Hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által. *
Eféz. 3.7
A melynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája szerint. *
Eféz. 3.8
Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát; *
Eféz. 3.9
És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; *
Eféz. 3.10
Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége, *
Eféz. 3.11
Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: *
Eféz. 3.12
A kiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az Ő benne való hit által. *
Eféz. 3.13
Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak. *
Eféz. 3.14
Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,
Eféz. 3.15
A kiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön, *
Eféz. 3.16
Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; *
Eféz. 3.17
Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; *
Eféz. 3.18
A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, *
Eféz. 3.19
És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig. *
Eféz. 3.20
Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, *
Eféz. 3.21
Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages