Zsid. 8

Full text search

Zsid. 8
Zsid. 8.1
Fődolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, a ki a mennyei Felség királyi székének * jobbjára üle,
Zsid. 8.2
Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, a melyet az Úr és nem ember épített.
Zsid. 8.3
Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok vitelére rendeltetik, a miért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, a mit áldozatul vigyen. *
Zsid. 8.4
Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, a kik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal,
Zsid. 8.5
A kik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának * szolgálnak, a mint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a + sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, a mely a hegyen mutattatott néked.
Zsid. 8.6
Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, a mennyivel jobb szövetségnek * közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett.
Zsid. 8.7
Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.
Zsid. 8.8
Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új * szövetséget kötök.
Zsid. 8.9
Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az ő atyáikkal * ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők + nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.
Zsid. 8.10
Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom * azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.
Zsid. 8.11
És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: * Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.
Zsid. 8.12
Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. *
Zsid. 8.13
Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages