2 Pét. 3

Full text search

2 Pét. 3
2 Pét. 3.1
Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által * serkentgetem;
2 Pét. 3.2
Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott * beszédekről, és az Úrnak és + Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:
2 Pét. 3.3
Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, * a kik saját kívánságaik szerint járnak,
2 Pét. 3.4
És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének * ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva.
2 Pét. 3.5
Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; *
2 Pét. 3.6
A melyek által az akkori világ vízzel * elboríttatván elveszett:
2 Pét. 3.7
A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó * által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának + napjára.
2 Pét. 3.8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, * hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
2 Pét. 3.9
Nem késik el az ígérettel az * Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki + megtérésre jusson.
2 Pét. 3.10
Az Úr napja pedig úgy jő * majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és + a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.
2 Pét. 3.11
Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben * és kegyességben, +
2 Pét. 3.12
A kik várjátok * és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
2 Pét. 3.13
De új eget * és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
2 Pét. 3.14
Annakokáért szeretteim, ezeket várván *, igyekezzetek, hogy + szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
2 Pét. 3.15
És a mi * Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
2 Pét. 3.16
Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
2 Pét. 3.17
Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől * elragadtatva, a saját erősségetekből + ki ne essetek;
2 Pét. 3.18
Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak * ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages