Bír 7

Full text search

Bír 7
Bír 7.1
Jerubbaal tehát, vagyis Gedeon, kora reggel fölkelt, és az egész néppel, amely vele volt, elindult, és Ain-Hárodnál ütött tábort. Midián tőle északra táborozott a Móre domb lábánál, a völgyben.
Bír 7.2
Ekkor az Úr így szólt Gedeonhoz: „Néped túl sok ahhoz, hogy kezébe adjam Midiánt. Így Izrael kérkedhetne a rovásomra és azt mondhatná: a saját kezem szabadított meg.
Bír 7.3
Hirdesd ki hát a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza.” Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle.
Bír 7.4
Az Úr így szólt Gedeonhoz: „Még mindig sok ez a nép. Vezesd őket a víz mellé és ott próbára teszem őket. Akiről azt mondom, hogy menjen veled, az veled megy s akiről azt mondom, hogy ne menjen veled, az nem megy.”
Bír 7.5
Gedeon tehát a víz partjára vezette a népet, és az Úr így szólt hozzá: „Akik nyelvükkel nyalják a vizet, ahogy a kutya lefetyeli, állítsd az egyik oldalra, azokat meg, akik térdükre esve isznak, a másik oldalra.”
Bír 7.6
Azoknak a száma, akik nyelvükkel nyalták a vizet, háromszázat tett ki. A nép többi része térdre esve ivott.
Bír 7.7
Akkor így szólt az Úr Gedeonhoz: „Ezzel a háromszáz emberrel szabadítalak meg benneteket és adom kezedbe Midiánt, akik úgy nyalták a vizet. A többiek menjenek mind haza.”
Bír 7.8
Gedeon kivette a nép kezéből a korsókat és a harsonákat, majd hazaküldte Izrael fiait, mindegyiküket a saját sátrába, és csak a háromszázat tartotta ott. Midián tábora az övé alatt volt a völgyben.
Bír 7.9
Ezen az éjszakán az Úr azt mondta neki: „Kelj föl, menj le a táborba, mert a kezedbe adom.
Bír 7.10
Ha azonban félsz harcba bocsátkozni, menj le előbb szolgáddal, Purával a táborba.
Bír 7.11
Figyeld meg, mit beszélnek; erőt merítesz belőle, és levonulsz a tábor ellen.” Lement hát szolgájával, Purával a tábor őrségéig.
Bír 7.12
Midián, Amalek és kelet fiai a völgyben helyezkedtek el. Annyian voltak, mint a sáskák, tevéik száma meg olyan mérhetetlen, mint a tenger partján a föveny.
Bír 7.13
Amikor Gedeon odaért, az egyik ember éppen álmát beszélte el barátjának: „Ezt álmodtam: egy árpakenyér gurult Midián táborába, a sátorhoz ért, fölborította és teljesen fölforgatta.”
Bír 7.14
Barátja így válaszolt neki: „Ez csak Gedeonnak, az Izrael fiai közül való Joás fiának kardja lehet. Isten kezébe adta Midiánt és az egész tábort.”
Bír 7.15
Amikor Gedeon hallotta az álmot és magyarázatát, leborult, majd visszatért Izrael táborába és így szólt: „Keljetek föl, mert az Úr kezetekbe adta Midián táborát!”
Bír 7.16
Ezután háromszáz emberét három csoportba osztotta. Kezükbe harsonát és üres korsót, s a korsóba fáklyát adott.
Bír 7.17
„Figyeljetek rám - mondta nekik -, s azt tegyétek, amit én. Behatolok a tábor szélére, s amit teszek, ti is azt tegyétek.
Bír 7.18
Amikor megfújom a harsonát, s azok is mind, akik velem lesznek, akkor fújjátok meg ti is a tábor körül és kiáltsátok: Az Úrért és Gedeonért!”
Bír 7.19
Gedeon, és az a száz ember, aki követte, odaért a tábor széléhez az éjféli őrváltás kezdetén, amikor az őröket váltották. Megfújták a harsonát és összetörték a korsót, amely a kezükben volt.
Bír 7.20
A három csoport is megfújta a harsonákat és összetörte a korsókat. Bal kezükben a fáklyát tartották, jobb kezükben pedig a harsonát, amelyet fújtak. Közben ezt kiáltották: „Az Úrért és Gedeonért.”
Bír 7.21
S mindegyikük megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor felriadt, kiáltozni kezdett, és a midianiták futásnak eredtek.
Bír 7.22
Míg a háromszáz ember fújta a harsonát, az Úr az egyik ember kardját a másik ellen fordította az egész táborban. Egészen Bet-Hassittáig menekültek. Cartan felé, a Tabattal szemközt levő Abel-Mechola patak partjáig.
Bír 7.23
Izrael fiai erre összegyűltek - Naftali, Áser és egész Manassze -, és üldözték Midiánt.
Bír 7.24
Gedeon hírvivőket küldött Efraim egész hegyvidékére ezzel az üzenettel: „Gyertek le Midián elé, és szálljátok meg a gázlókat előttük egészen Bet-Baráig, és a Jordánt is.” Efraim egész népe összesereglett, megszállták a gázlókat Bet-Baráig és a Jordánt is.
Bír 7.25
Elfogták Midián két fejedelmét, Orebet és Zebet. Orebet az Oreb-sziklán, Zebet pedig a Zeb-sajtónál ölték meg. Üldözték Midiánt és elvitték Oreb és Zeb fejét Gedeonnak a Jordánon túlra.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages