1Sám 19

Full text search

1Sám 19
1Sám 19.1
Saul elmondta a fiának, Jonatánnak és a tisztjeinek, hogy meg szándékozik ölni Dávidot. Saul fia, Jonatán azonban nagyon szerette Dávidot.
1Sám 19.2
Ezért tudtára adta Dávidnak a dolgot: „Atyámnak, Saulnak az a szándéka, hogy megöl. Ezért holnap kora reggel vonulj vissza és rejtőzz el.
1Sám 19.3
Majd kimegyek, atyám mellé szegődöm a táborban, ahol leszel, és beszélek atyámmal érdekedben. Aztán, ha megtudom, hogy áll a dolog, elmondom neked.”
1Sám 19.4
Jonatán csakugyan szót emelt Dávid érdekében atyjánál. Így beszélt: „Ne kövessen el a király bűnt szolgája, Dávid ellen, hiszen ő sem vétett ellened semmit, inkább javadra szolgáltak tettei.
1Sám 19.5
Kockáztatta életét és legyőzte a filiszteust. Így nagy győzelmet szerzett az Úr egész Izraelnek. Magad is láttad és örültél neki. Miért szennyezed hát be magad ártatlan vérrel, és ölöd meg Dávidot minden ok nélkül?”
1Sám 19.6
Saul meghallgatta Jonatánt és megesküdött: „Amint igaz, hogy az Úr él, nem ölöm meg!”
1Sám 19.7
Erre Jonatán hívta Dávidot és elmondta neki a dolgot. Aztán odavezette Saulhoz és Dávid továbbra is szolgálta, mint azelőtt.
1Sám 19.8
Amikor a háborúskodás folytatódott, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen, s olyan nagy vereséget mért rájuk, hogy megfutamodtak előle.
1Sám 19.9
De Sault hatalmába kerítette az Úrnak egy rossz szelleme; amikor a házában ült, lándzsát tartva a kezében, Dávid meg pengette a hárfát,
1Sám 19.10
Saul megkísérelte, hogy Dávidot lándzsájával a falhoz szegezze, de Dávid kitért Saul támadása elől, úgyhogy a lándzsa a falba fúródott. Erre Dávid elmenekült és mentette az életét.
Még akkor éjszaka
1Sám 19.11
Saul elküldte embereit Dávid házába, hogy őrizzék, mert reggel meg akarta ölni. De Michal, a felesége figyelmeztette Dávidot: „Ha nem kerülsz még az éjjel biztonságba, reggel megölnek.”
1Sám 19.12
Aztán Michal leengedte Dávidot az ablakon, s ő fogta magát és mentette az életét.
1Sám 19.13
Michal most fogta a terafimot és az ágyra tette. A fejéhez kecskeszőrből készült hálót tett, aztán betakarta egy takaróval.
1Sám 19.14
Amikor Saul elküldte embereit, hogy fogják el Dávidot, azt mondta nekik: „Beteg”.
1Sám 19.15
Saul azonban újra elküldte embereit, hogy keressék meg Dávidot. Megparancsolta nekik: „Hozzátok ide nekem ágyastul, hadd öljem meg!”
1Sám 19.16
Amint az emberek beléptek, lám, a terafim volt az ágyban, s feje körül a kecskeszőrből készült háló.
1Sám 19.17
Saul ezért így szólt Michalhoz: „Miért csaptál be, s miért hagytad, hogy ellenségem elszökjön és megmeneküljön?” „Azt mondta nekem - felelte Michal -, engedj, különben megöllek!”
1Sám 19.18
Dávid tehát elszökött és megmenekült. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondott neki mindent, amit Saul tett vele. Aztán ő is, Sámuel is ott éltek a próféták házában Rámában.
1Sám 19.19
Saulnak jelentették: „Dávid a próféták házában van, Rámában.”
1Sám 19.20
Erre Saul elküldte embereit, hogy fogják el Dávidot. De amikor ezek meglátták prófétai révületükben a próféták seregét, Sámuellel az élükön, az Isten lelke Saul embereire is rászállt, úgyhogy prófétai révületbe estek.
1Sám 19.21
Saulnak jelentették a dolgot, erre más embereket küldött, de ezek is prófétai révületbe estek. Erre Saul harmadszor is követeket küldött, de azok is révületbe estek.
1Sám 19.22
Ekkor maga ment el Rámába. Amikor a Szekuban levő kiszáradt ciszternához ért, megkérdezte: „Hol van Sámuel és Dávid?” Ezt válaszolták neki: „A próféták házában, Rámában.”
1Sám 19.23
S míg innen eljutott Rámába a próféták házáig, leszállt rá az Isten lelke, úgyhogy prófétai révületben volt, míg oda nem ért Rámába a próféták házához.
1Sám 19.24
Még a ruháját is levette, és Sámuel előtt is prófétai révületbe esett -, egész nap és egész éjjel ott fetrengett levetkőzve. Azért mondják: „Saul is a próféták közé tartozik?”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages