1Krón 5

Full text search

1Krón 5
1Krón 5.1
Rubennek, Izrael elsőszülöttének a fiai. Ő volt igazában az elsőszülött, de mivel beszennyezte apja ágyát, elsőszülöttségi jogát Józsefnek, Izrael fiának fiai kapták. Ruben nemzetsége tehát elvesztette elsőszülöttségi jogát,
1Krón 5.2
s Júda lett a legerősebb testvérei között. Az uralkodó belőle került ki, míg az elsőszülöttségi jog Józsefé maradt.
1Krón 5.3
Rubennek, Izrael elsőszülöttének fiai: Hénoch, Pallu, Hecron és Karmi.
1Krón 5.4
Joel fiai: az ő fia Semaja, ennek a fia Gog, ennek a fia Simi,
1Krón 5.5
ennek a fia Micha, ennek a fia Reaja, ennek a fia Baal,
1Krón 5.6
ennek a fia Beera, akit Asszíria királya, Tiglatpilezer fogságba hurcolt. Ez főember volt, Ruben fiai között.
1Krón 5.7
Testvérei nemzetségeik szerint, ahogy származásuknak megfelelően a nemzetségek jegyzékében szerepelnek: Az első Jejel, azután Zekarjahu,
1Krón 5.8
Bela, Azának a fiai, aki Joel fiának, Semának volt a fia.
Ő maga Aroerben lakott a Nébóig és Baal-Meonig.
1Krón 5.9
Lakóhelye kelet felé az Eufrátesz folyóig terjedő pusztaság széléig nyúlt. Gileádban számos csordája volt.
1Krón 5.10
Saul idejében megverték a hagritákat, akik el is pusztultak a kezük alatt. Ekkor beköltöztek sátraikba Gileád egész keleti felén.
1Krón 5.11
Gád fiai, akik velük szemben, Básán földjén laktak, egészen Szalkháig:
1Krón 5.12
az első Joel, a második Safam, továbbá Janaj és Safat Básánban.
1Krón 5.13
Testvéreik családjuk szerint: Michael, Mesullam, Seba, Joráj, Jachán, Szia és Éber, heten.
1Krón 5.14
Ezek voltak Abichail fiai: Ben-Huri, Ben-Jaroach, Ben-Gileád, Ben-Michael, Ben-Jesisáj, Ben-Jachdo, Ben-Busz.
1Krón 5.15
Achi, Guni fiának, Abdielnek a fia volt a család feje.
1Krón 5.16
Gileádban laktak, Básánban és leányvárosaiban, valamint a Szirjon összes legelőjén, a szélső határokig.
1Krón 5.17
Jotánnak, Júda királyának idejében mind összetömörültek.
1Krón 5.18
Ruben és Gád fiai, továbbá Manassze fél törzse bátor katonák voltak, pajzsot és kardot viseltek, íjat feszítettek és jártasak voltak a hadakozásban; 44 760 hadviselésre alkalmas emberük
1Krón 5.19
háborút folytatott a hagritákkal, Jeturral, Nafissal és Nodaddal.
1Krón 5.20
Segítséget is találtak velük szemben, s így a hagritákat szövetségeseikkel együtt leigázták. Harc közben Istenhez fohászkodtak, s ő meghallgatta őket, mivel bíztak benne.
1Krón 5.21
Elvitték minden nyájukat: 50000 tevét, 250000 juhot, 2000 szamarat és 100000 embert.
1Krón 5.22
Azonkívül sokan elestek, mivel Isten irányította a harcot. Ezután a helyükre telepedtek, egészen a fogságig.
1Krón 5.23
Manassze fél törzsének fiai Básán és Baal-Hermon, a Szanir- és a Hermon-hegy között fekvő területen laktak. Sokan voltak.
1Krón 5.24
A családfőik: Efer, Jisi, Eliel, Aszriel, Jirmeja, Hodavja és Jaachdiel, bátor férfiak, tekintélyes emberek, a családok fejei.
1Krón 5.25
De hűtlenül elhagyták atyáik Istenét, s a föld népének isteneihez szegődtek, amelyeket Isten a szemük láttára megsemmisített.
1Krón 5.26
Ezért Izrael Istene feltüzelte Asszíria királyának, Pulnak és Asszíria királyának, Tiglatpilezernek a lelkét. Ez elhurcolta Rubent, Gádot és Manassze törzsének felét, s elvitte őket Halachba, Hábor mellé a Gozán folyóhoz. Még ma is ott vannak.
1Krón 5.27
Lévi fiai: Gersom, Kehát és Merári.
1Krón 5.28
Kehát fiai: Amram, Jichár, Hebron és Uziel.
1Krón 5.29
Amram fiai: Áron, Mózes és Mirjam. Áron fiai: Nadab, Abihu, Eleazár és Itamár.
1Krón 5.30
Eleazár nemzette Pinchászt, Pinchász nemzette Abisuhát,
1Krón 5.31
Abisuha nemzette Bukkit, Bukki nemzette Uzit,
1Krón 5.32
Uzi nemzette Zerachját, Zerachja nemzette Merajotot,
1Krón 5.33
Merajot nemzette Amarját, Amarja nemzette Ahitubot,
1Krón 5.34
Ahitub nemzette Cádokot, Cádok nemzette Ahimaact,
1Krón 5.35
Ahimaac nemzette Azarját, Azarja nemzette Jochanánt,
1Krón 5.36
Jochanán nemzette Azariát, ez volt a papja a háznak, amelyet Salamon Jeruzsálemben épített.
1Krón 5.37
Azarja nemzette Amarját, Amarja nemzette Ahitubot,
1Krón 5.38
Ahitub nemzette Cádokot, Cádok nemzette Sallumot,
1Krón 5.39
Sallum nemzette Hilkiját, Hilkija nemzette Azarját,
1Krón 5.40
Azarja nemzette Szeraját, Szeraja nemzette Jehocadakot.
1Krón 5.41
Jehocadaknak el kellett mennie, amikor az Úr Nebukadnezárral fogságba hurcoltatta Júdát és Jeruzsálemet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages