Ezd 5

Full text search

Ezd 5
Ezd 5.1
Akkor a próféták, Aggeus és Iddo fia, Zakariás prófétálni kezdtek a júdeai és jeruzsálemi zsidóknak, Izrael Istenének a nevében, aki fölöttük volt.
Ezd 5.2
Erre Sealtiel fia, Zerubbábel és Joszadak fia, Jesua munkához láttak, és újra elkezdték építeni az Isten házát Jeruzsálemben. Az Isten prófétái mellettük álltak és biztatták őket.
Ezd 5.3
Ebben az időben a folyamon túli terület kormányzója Tattenai, valamint Setar-Boznai és társaik fölkeresték őket, és így szóltak hozzájuk: „Ki adott nektek engedélyt, hogy fölépítsétek ezt a házat, és ezeket a falakat újra felhúzzátok?
Ezd 5.4
Mi a nevük azoknak az embereknek, akik ezt az építkezést vezetik?”
Ezd 5.5
Istenük szeme azonban a zsidók vénein volt, és nem akadályozták meg őket, amíg tudtul nem adták (a dolgot) Dáriusnak, és írás nem érkezett az ügyben.
Ezd 5.6
Annak a levélnek a másolata, amelyet a folyamon túli kormányzó, Tattenai, Setar-Boznai és társaik, a folyamon túli tanácsosok Dárius királynak küldtek;
Ezd 5.7
jelentést küldtek neki, s ez volt a szövege: „Dárius királynak minden jót!
Ezd 5.8
Tudtára adjuk a királynak, hogy ellátogattunk Júdea tartományába a nagy Isten templomához. Faragott kövekből épült, s fával borították a falait. A munka gondosan folyt és előrehaladt a kezük alatt.
Ezd 5.9
Megkérdeztük véneiket, így szóltunk hozzájuk: Ki adott nektek engedélyt, hogy fölépítsétek ezt a házat, és hogy a falakat újra felhúzzátok?
Ezd 5.10
Érdeklődtünk tőlük nevük felől is, hogy tájékoztathassunk, s feljegyeztük azoknak az embereknek a nevét, akik az élükön álltak.
Ezd 5.11
Ezt válaszolták nekünk: Mi az ég és föld Istenének szolgái vagyunk. Azt a házat építjük föl újra, amely sok évvel ezelőtt már állott, s amelyet Izrael nagy királya épített és fejezett be.
Ezd 5.12
Mivel azonban atyáink haragra ingerelték az ég Istenét, Babilon királyának, a káld Nebukadnezárnak kezére adta őket. Ő lerombolta ezt a templomot, a népet pedig fogságba hurcolta Babilonba.
Ezd 5.13
Ám Cirusznak, Babilon királyának első évében Cirusz király parancsot adott Isten e házának fölépítésére.
Ezd 5.14
Az Isten házának arany- és ezüstedényeit, amelyeket Nebukadnezár kihordatott a jeruzsálemi templomból és Babilon templomába vitetett, Cirusz király kihozatta Babilon templomából és átadta egy Sesbaccár nevű embernek, akit kormányzónak nevezett ki.
Ezd 5.15
Így szólt hozzá: Vedd ezeket az edényeket, menj, és vidd el őket a jeruzsálemi templomba! Az Isten házát meg újra föl kell építeni régi helyén.
Ezd 5.16
Erre ez a Sesbaccár eljött, és lerakta az Isten házának alapját Jeruzsálemben. Az attól kezdve épül, csak még nem fejezték be.
Ezd 5.17
Éppen ezért, ha a király jónak látja, kutassanak Bábelben a király kincseskamrájában, vajon valóban adott-e engedélyt Cirusz király, hogy Isten háza Jeruzsálemben fölépüljön. Azután a király tudassa velünk döntését ebben az ügyben.”

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages