Iz 41

Full text search

Iz 41
Iz 41.1
Hallgassatok rám, ti szigetek; kapjanak új erőre a nemzetek, lépjenek elé és beszéljenek, szálljunk egymással perbe!
Iz 41.2
„Ki támasztotta kelet felől azt, akit minden lépésében győzelem kísér? Ki az, aki a nemzeteket kiszolgáltatja neki, és megalázza előtte a királyokat? Kardja porrá zúzza őket, íja meg szétszórja, mint a pelyvát.
Iz 41.3
Üldözőbe veszi őket, s akadálytalanul halad előre, lába szinte nem is éri az utat.
Iz 41.4
Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.”
Iz 41.5
A szigetek látják ezt és megremegnek, a föld határai megrendülnek: Összesereglenek, egybegyűlnek.
Iz 41.6
Ki-ki segítséget nyújt társának, és így szólnak egymáshoz: Bátorság!
Iz 41.7
az öntőmester bátorítja az ötvöst; a kalapáccsal dolgozó meg azt, aki az üllőt veri. És közben azt mondja arról, amit forraszt: Jó lesz. Aztán szegekkel erősíti meg a bálványt, nehogy meginogjon.
Iz 41.8
És te, Izrael, én szolgám, Jákob, akit kiválasztottam barátomnak, Ábrahám ivadéka.
Iz 41.9
Te, akit a föld határairól hoztalak elő, és a világ végéről hívtalak meg; te, akihez így szóltam: Szolgám vagy, kiválasztottalak, ezért nem vetlek el:
Iz 41.10
Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.
Iz 41.11
Bizony megszégyenülnek és gyalázatra jutnak, mind, akik ellened lázadoztak. Elpusztulnak és elvesznek, akik harcba szálltak ellened.
Iz 41.12
Keresni fogod, de többé nem találod azokat, akik ellened hadakoztak. Elpusztulnak és semmivé lesznek, akik háborgattak.
Iz 41.13
Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek.
Iz 41.14
Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod - az Úr mondja ezt neked -, Izrael Szentje, a te Megváltód.
Iz 41.15
Nézd, cséplőszánná teszlek, új és éles fogú cséplőszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává.
Iz 41.16
Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja őket, a forgószél szerteszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és dicsekszel Izrael Szentjében.
Iz 41.17
Vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket.
Iz 41.18
Folyókat fakasztok a kopasz dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet.
Iz 41.19
A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, platánt és ciprust, egymás mellett.
Iz 41.20
Hogy így mindenki lássa és megtudja, meggondolja és megértse: Az Úr keze vitte ezt végbe mind, Izrael Szentje teremtette.
Iz 41.21
„Hozzátok elő ügyeteket - mondja az Úr, adjátok elő érveiteket - így beszél Jákob királya.
Iz 41.22
Lépjenek elő és adják tudtunkra, ami történni fog. Mit is mondhatnának az elmúlt dolgokról, olyat, amire érdemes volna fölfigyelni? Vagy mondjatok valamit azokról, amik eljövendők, hadd tudjuk meg, mi lesz majd a végük.
Iz 41.23
Adjátok hírül, mi történik majd a jövőben, hogy megtudjuk: istenek vagytok. Tegyetek már valamit: akármit, hogy ámulva láthassuk mindannyian.
Iz 41.24
Bizony semmik vagytok, s minden művetek semmiség. Gyalázatos, aki benneteket választ.”
Iz 41.25
Északról támasztottam a szabadítót, hogy jöjjön. Napkeletről hívtam meg, a nevén szólítottam. Úgy összetiporta a helytartókat, mint a sarat, vagy amint a fazekas tapossa az agyagot.
Iz 41.26
Ki hirdette ezt kezdettől fogva, hogy megtudjuk, és ki jövendölte meg már rég, hogy elmondhassuk: Úgy van!? Senki sem hirdette, senki sem jövendölte meg, senki sem hallotta szavatokat.
Iz 41.27
Én mondtam először Sionnak: „Lám, itt vannak!” Én küldtem Jeruzsálemnek örömhírt hozó hírnököt.
Iz 41.28
Körülnéztem, de közülük nem volt senki, nem akadt egy sem, aki tanácsot adott volna; akit, ha megkérdeznek, megfelelt volna.
Iz 41.29
Bizony, ezek mind semmik, műveik is csak semmiségek. A bálványaik meg: szél és hiábavalóság.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages