Iz 9

Full text search

Iz 9
Iz 9.1
A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad.
Iz 9.2
Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják.
Iz 9.3
Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében.
Iz 9.4
Mert minden harcban viselt sarut, minden vérben forgatott ruhát elégetnek, s tűznek lesz martaléka.
Iz 9.5
Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.
Iz 9.6
Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.
Iz 9.7
Az Úr kimondta Jákobra a szót, és az utol is érte Izraelt:
Iz 9.8
Az egész nép megérti, Efraim és Szamaria lakói. Gőgjükben és szívük kevélységében így beszéltek:
Iz 9.9
„A téglaépületek leomlottak, majd kockakövekből építjük fel újra. A vadfügefákat kivágták, majd cédrusfákat ültetünk helyükbe.”
Iz 9.10
Ám az Úr felvonultatja e nép ellen az ellenségeit, ellenfeleit fölkelésre szítja;
Iz 9.11
kelet felől Arámot, nyugat felől a filiszteusokat, és teli szájjal felfalják Izraelt. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.
Iz 9.12
De a nép nem tért meg ahhoz, aki lesújtott rá, és nem kereste a Seregek Urát.
Iz 9.13
Ezért az Úr levágta Izraelről egy nap a fejet és a farkot, a pálmaágat és a nádszálat.
Iz 9.14
[Az előkelők és a tekintélyesek - ezek a fej, a hamis próféták meg a farok.]
Iz 9.15
E nép vezetői tévútra tértek, s akiket vezettek, eltévelyedtek.
Iz 9.16
Ezért nem fogja kímélni az Úr az ifjakat, s nem könyörül meg az árvákon és özvegyeken. Mert valamennyi istentelen és gonosz, és minden száj ostobaságot beszél. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.
Iz 9.17
Mert az istentelenség lángra kapott, mint a tűz, megemészti a bogáncsot és a gazt, felgyújtja a sűrű erdőt, úgyhogy magasra csap fel a füstje.
Iz 9.18
A Seregek Urának haragjától lángba borul a föld, és a nép a tűz martaléka lesz. Senki sem kíméli embertársát,
Iz 9.19b
mindenki a másik ember húsát eszi.
Iz 9.19a
Jobbról szel, de éhen marad, balról harap, mégse lakik jól.
Iz 9.20
Manassze Efraimot falja, Efraim Manasszét, aztán mindketten Júdának esnek. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages