Zak 2

Full text search

Zak 2
Zak 2.1
Azután fölemeltem tekintetem és látomást láttam. Volt ott négy szarv.
Zak 2.2
Megkérdeztem az angyalt, aki beszélt hozzám: „Mik ezek a szarvak, Uram?” Azt felelte: „Ezek azok a szarvak, amelyek szétszórták Júdát [Izraelt] és Jeruzsálemet.”
Zak 2.3
Azután az Úr négy kovácsot mutatott nekem.
Zak 2.4
Megkérdeztem: „Mit fognak ezek itt csinálni?” Azt mondta: „[Ezek azok a szarvak ott, amelyek szétszórták Júdát, úgyhogy senki sem merte fölemelni a fejét.] S ezek most idejöttek, hogy legyőzzék őket, [hogy letörjék azoknak a nemzeteknek a szarvát, amelyek fölemelték a szarvukat Júda országa ellen és szétszórták]”.
Zak 2.5
Azután fölemeltem tekintetem és látomást láttam. Egy embert, akinek mérőzsinór volt a kezében.
Zak 2.6
Megkérdeztem tőle: „Hová mész?” Azt felelte: „Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, mennyi a szélessége és mennyi a hosszúsága.”
Zak 2.7
Az angyal, aki hozzám beszélt, mozdulatlan maradt, és egy másik angyal jött eléje.
Zak 2.8
Az előző így szólt: „Szaladj, mondd el ezt annak az ifjúnak: Nem övezi majd fal Jeruzsálemet a benne lakó emberek és állatok sokasága miatt.
Zak 2.9
Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.”
Zak 2.10
Jaj, jaj! Meneküljetek Észak földjéről! [- mondja az Úr -], [mert a négy szél irányába szórtalak szét benneteket - mondja az Úr.]
Zak 2.11
Jaj, Sion, mentsd meg magadat, aki Babilonban laksz!
Zak 2.12
Mert ezt mondja a Seregek Ura [az ő dicsősége küldött engem] a népekhez, amelyek kifosztottak titeket, [mert ha valaki hozzátok ér, olyan, mintha a szempillámhoz érne]:
Zak 2.13
Nézzétek, kinyújtom kezem ellenük, és ők saját szolgáik prédájává lesznek. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem.]
Zak 2.14
Örülj és ujjongj Sion leánya, mert nézd, máris jövök, hogy nálad lakjam - mondja az Úr.
Zak 2.15
Sok nép az Úrhoz tér majd azon a napon és az ő népévé válik. [Ő azonban nálad marad, és te tudni fogod, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzád.]
Zak 2.16
Júda az Úré lesz, mint az ő öröksége a szent földön, és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet.
Zak 2.17
Némuljon el minden test az Úr színe előtt, mert ébred már és elindul szent hajlékából.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages