Gal 6

Full text search

Gal 6
Gal 6.1
Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!
Gal 6.2
Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.
Gal 6.3
Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja.
Gal 6.4
Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé.
Gal 6.5
Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia.
Gal 6.6
Akit a (keresztény) igazságokra tanítanak, engedjen részt tanítójának minden javából.
Gal 6.7
Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja.
Gal 6.8
Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet.
Gal 6.9
Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk.
Gal 6.10
Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.
Gal 6.11
Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!
Gal 6.12
Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélkedésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést.
Gal 6.13
Hiszen maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt. Csupán azért kívánják a ti körülmetéléseteket, hogy testetekkel dicsekedhessenek.
Gal 6.14
Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.
Gal 6.15
Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.
Gal 6.16
Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének!
Gal 6.17
Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen.
Gal 6.18
A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Amen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages