kívánság

Full text search

kívánság, vágy: Az ÓSz-ben nincs rá külön kifejezés. Míg a Kiv 20,17-ben szereplő hamad ige nem csupán a szándékra, az akarat mozdulására utal, hanem arra a tényleges mesterkedésre, fondorlatra is, amellyel az ember megszerzi azt, amire vágyik, addig az avah ige inkább csak a belső magatartásra, a vágyakozásra vonatkozik. Hogy a Tízparancsolat későbbi változatában (MTörv 5,21) együtt szerepel a két szó, az a parancs bensőségesebb értelmezésére enged következtetni. De sem az egyik, sem a másik kifejezés nem jelöli önmagában a rossz ~ot, a gonosz vágyat. Ezt csak a ~ konkrét tárgya érzékelteti (pl. más háza v. felesége: Kiv 20,17; Péld 6,25; bírvágy) v. a cselekvő, ill. az a mód, ahogyan cselekszik. Magát a ~ot azonban ismerték, és a rossz ~ot, a gonosz vágyat elítélték. Sőt, ezen túlmenően még a természetes és megengedett ~okról lemondani nem tudást, az ezek elnyomására, háttérbe szorítására való képtelenséget is ~nak (Szám 11,4.34; Zsolt 106,14) tartották, s ha az ÓSz-ben nem is, de az ósz-i ® apokrif iratokban érvényre jutott az a nézet, hogy minden bűnnek a ~ az oka, és a lemondás jelenti Isten akaratának tökéletes teljesítését. A lemondás szükségességét főleg a fogság utáni időben egyre inkább kiemelték, ez aszketikus „teljesítményeket” vont maga után (a szombat rigorózus megtartása v. a szexuális tartózkodás formájában). Az ÓSz tényként kezeli a ~ot anélkül, hogy eredetét keresné. – Az ÚSz-ben a gör. epithümein felel meg a héb. igének (Mt 5,28; Lk 22,15; Róm 7,7; Gal 5,17). Mind az ige, mind a főnév semleges értelmű, egyszerűen a természetes vágyat jelöli, de azért tárgyától függően a gonosz vágyra is utalhat. Pál a zsidó fölfogáshoz csatlakozott, hogy ti. a ~ a fő bűn, az emberben lakó bűn megjelenési formája (Róm 1,24–32; Gal 5,16–26), ® test. Jakabnál is (1,14 kk.) a ~ az oka minden bűnös megnyilvánulásnak, tettnek. János (1Jn 2,15–17) háromféle ~ot ismer: a test ~át, a szemek ~át és az élet kevélységét; összefoglalóan ® világnak nevezi őket, a szeretettel szembeállítva. Az akarat megmozdulásaként, ösztönként értelmezett ~ eredetét az ÚSz sem taglalja.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me