kiengesztelődés

Full text search

kiengesztelődés: I. Az ÓSz-ben. A ~ révén helyreáll Isten és ember között az Isten akaratával való szembeszegüléssel megbontott közösség. Ez Isten kegyelmének műve, és legtöbbször Isten kezdeményezésére megy végbe. A ~ ósz-i tanát tehát az Isten szentségéről és a ® bűnről szóló tanítás hátteréből kell néznünk. Mivel azonban az ÓSz a bűnt nem mindig egyformán értelmezi (néha csak szennyfoltnak tekinti, de általában személyes és tudatos lázadásnak, ami a bűn állapotát vonja maga után), és Isten szentségét sem mindig ugyanúgy írja le (olykor inkább fölségét kiemelve, máskor erkölcsi vonásait hangsúlyozva), ezenkívül mivel a ~t illető elgondolás fejlődött is az ÓSz folyamán, a ~sel kapcsolatos ósz-i felfogást nehéz egységes rendszerbe foglalni. – A) A szóhasználat. Az általános héb. kifejezés (kipper; LXX: legtöbbször hilaszkesztai) az etimológiai összefüggésből következően azt jelenti, hogy ’törölni, letörölni’ v. ’bekenni’ (vö. a szír, arám, akkád megfelelőkkel, valamint a ’kioltani’ [Iz 6,7; 27,9; a héb. eredetiben], ’megtisztítani’ v. ’a bűnt elvenni’ [vö. Kiv 29,36; Lev 8,15; 12,7; 14,20.53] és más hasonló értelmű igék használatával), de az arab alapján felfogható ’betakarni’ értelműnek is. Jogos a kófer főnévre hivatkozás is (Kiv 21,30; 30,12 stb.); ez a. m. ’váltságdíj’, amelyet az ember felajánl Istennek (az elfogadása egyedül Istentől függ!), hogy kárpótlást nyújtson, kiengesztelje, bocsánatát elnyerje. A kipper lehet: 1. A nem papi nyelvhasználatban ’ajándékkal megszelídíteni, kiengesztelni’ (Ter 32,21; Péld 16,14; vö. Iz 47,11), legtöbbször azonban a. m. ’a kiengesztelődést kieszközölni’ (ember v. állat élete árán; vö. Kiv 32,30; 1Sám 3,14; 2Sám 21,3), de jelentheti azt is, hogy ’megbocsátani’ (ilyenkor az alany Isten: Zsolt 65,4; 78,38; 79,9; vö. Jer 18,23). – 2. A papi szóhasználatban (P és Ez 40–48) a. m. ’szertartással elérni, kieszközölni’ a ~t (pl. Lev 4,31.35; 5,6; 16,17). A gör. szó profán használatától eltérően nem Isten v. a bűn a tárgy, hanem mindig a személy v. a dolog, amiért a cselekmény végbemegy, rendszerint papok közreműködésével. Az ÓSz-ben tehát a ~ gondolatát nem a placatióval kapcsolatos elképzelések határozzák meg, hanem az expiatio és a reconciliatio fogalmi tartalma tölti ki. – B) A tanítás (J. Herrmann és főleg Th. C. Vriezen nyomán): 1. Néhány régi és erősen antropomorf szövegben a ~ egyértelmű Isten haragjának lecsillapításával bűnhődés árán v. Istennek tetsző kultikus cselekmény révén (1Sám 26,19; 2Sám 21,1–3.14: placatio egy quasi kultikus vezekléssel és satisfactio a sértett, a megkárosított kártalanításával; vö. 2Kir 3,27 és a papi szövegekben: Kiv 30,11–16 és Szám 31,48–51: az élet váltságdíja). Még azután is, hogy az antropomorf elképzeléseket háttérbe szorította a teol.-i megfontolás, tovább éltek bizonyos antropomorf kifejezések (vö. Kiv 30,11–16; Lev 17,11; Szám 31,48–51 stb.); a reah nihoah eredetileg ’illat, amely megnyugtat’ (Ter 8,21), ha a kultikus törvényszabásban ’jó, kellemes illat’ értelmet kapott is; a hillah panim pedig a. m. ’az arcot kisimítani’ = ’Jahvét áldozattal (1Sám 13,12) v. imádsággal (Kiv 32,11; 1Kir 13,6; 2Kir 13,4; Jer 26,19 stb.) jóindulatra, irgalomra hangolni’. – 2. Az ősi Izr. talán ismerte a tisztán expiatórikus (= engesztelő) v. lusztratív (= megtisztító) kultikus ~t is. Egy áldozati állat vérével, amelynek megsemmisítő erőt tulajdonítottak, eltávolították a szennyfoltként értelmezett bűnt (Lev 8,14 kk.; 16,14–16.18 kk.; Ez 43,19 kk.; ugyanígy Lev 4,25; Ez 45,19 stb., ahol a bűnért való áldozat vére olyan, mint a bűntől való megszabadulásra, tisztulásra szolgáló víz: Szám 8,7; 19,9, vagyis azt jelenti, hogy ’a vér, amely elveszi a bűnt’). Tehát nem Isten haragjának lecsillapításáról van szó, hanem a bűn eltörléséről. Hogy a bűnt szennyfoltként kell az idézett helyeken értelmezni, amelyet az engesztelés szertartása eltávolít, az pl. a Lev 5,1 kk. rendelkezéseiből is kitetszik (azok a bűnök, amelyek jóvátételére engesztelő áldozatot kellett bemutatni!), továbbá az ® engesztelés napja szertartásaiból, valamint a leprásnak és házának megtisztítására előírt rítusból (14,19.53). Ez a lusztratív felfogás tiszta formájában az ósz-i kultikus szabályokban többé nem fordul elő, de különféle engesztelő szertartásokban még tovább él. – 3. A Lev áldozatbemutatásra vonatkozó szabályaiban (különösen 1–7; 16) és a Szám némely helyein még föllelhetők az említett két felfogás nyomai, de már a próf.-k hatására megújított változatokban. A Lev 17,11 szerint Isten azért adta a vért, hogy az emberek kieszközöljék vele a ~t; tehát Isten akarata és műve a ~. Az ember, aki meg akarta, ill. akinek meg kellett vallania a bűneit (5,5; Szám 5,7), a pappal elvégeztetett egy kiengesztelő szertartást, de ezt Isten tette hathatóssá (kipper-rítus, különféle vérrel kapcsolatos ceremóniák), így akart szabadulni bűneitől (quasi szakramentális expiatio; Isten tehát nem „áthangolódott”), hogy Istennel való kapcsolata helyreálljon, ill. megszilárduljon. Tehát nem a vér ereje kölcsönzött a rítusnak hathatóságot. Az áldozati állat vérét nem a bűnös vére helyett ajánlották fel Istennek; a Lev-nek a bűnért való (engesztelő) áldozattal kapcsolatos részeiből kiviláglik, hogy az áldozati állatot a bűnös bűneivel megterheltként képzelték el. Az áldozati állat sokkal inkább szt. dolog volt, amely arra szolgált, hogy szt. helyen feláldozzák, és elfogyasszák, de ez csak pap közreműködésével játszódhatott le (6,17–23), még akkor is, ha azok a bűnök, amelyekért az áldozattal engesztelni akartak, nem voltak súlyos vétségek. A rítus alapgondolata minden bizonnyal ebben foglalható össze: a ® vér mint az élet székhelye szt. dolog, ezért alkalmas rá, sőt Isten is arra választotta ki (17,11), hogy a szt. helyeket, amelyeket a bűn beszennyezett, ismét tisztává és szt.-té tegye (17,10–12; vö. 8,15; 16,16–19; Kiv 29,12.16.26 kk.; Ez 43,18–26; vö. a vér szerepével, a szövetség áldozatakor: szt. és megszentelő kötelék a két fél között; Kiv 24,3–8); a ~ rítusa után Isten újra megjelenhet és életadó jelenlétét éreztetheti. Amikor a bűnös az áldozati állatra ráteszi a kezét (Lev 1,4; 4,4.15.29.33; 8,14.18) vsz. azt akarja kifejezni, hogy a rítus tőle indul ki, és megvallja, ill. bánja a bűneit (a helyettesítés gondolatát a ® kézföltétel szertartása is magában foglalja). – Bizonyos értelemben az egész ósz-i áldozatbemutatás a ~t (a közösség helyreállítását; vö. 1,4) szolgálta, de főleg az ® engesztelő áldozat, a bűnért való jóvátételi áldozat. A kipper szó az áldozatnak erre a két változatára vonatkozott, amelyekről sehol sem olvasható az ÓSz-ben, hogy jó illatú áldozatok, mint az ®égőáldozatról és a ® hálaáldozatról; szertartásaik is eltérnek a többi áldozat szertartásaitól. Égő- és közösségi áldozat bemutatásakor (1; 3) a vért csak kiöntötték, ez tehát nem jelentett lusztrációt. Ez történik, amikor a) a vért Isten színe elé hintik (4,6), hogy ezzel Istennek szenteljék, és a ~ rítusához felhasználhassák; b) a vérrel megkenik az oltár szarvait (a voltaképpeni kipper-rítus; vö. az ’Isten arcát kisimítani’ kifejezéssel); c) a maradék vért az oltár lábához öntik. Ezeket a vérrel kapcsolatos ceremóniákat, amelyek csak a bűnért való áldozathoz tartoztak hozzá (a jóvátételi áldozat esetében a b) pont hiányzott), olyan vétségek esetében kellett elvégezni, amelyek az embert kirekesztették az isteni szférákból. Egyébként a különbségekre nem ügyeltek mindig (vö. pl. 5,17–19; 4,2 kk.; Szám 15,22). – Az engesztelő áldozatokra vonatkozó rendelkezések a bűnvallomást csak ritkán említik (Lev 5,5; 16,21; Szám 5,7; közvetett módon, a kéznek az áldozati állatra tétele formájában), a böjt is az engesztelés napja szertartási szabályzatának csak a legkésőbbi részeiben szerepel (Lev 16,29.31; 23,27.32; Szám 29,7). Néhány régi szokás (pl. Lev 16,5–10: a bűnbak elűzése; 14,6 kk. 49–53: a madár elengedése) hozzátartozott ugyan az engesztelő áldozathoz, de csak a tisztátalanság megszűntét jelezte, és önmagában nem számított engesztelő áldozatnak. – 4. Az ÓSz ismeri a közvetítő révén való ~t is. Ebben az esetben a hangsúly a személyre esik. Vannak férfiak, akiket Jahve kiválasztott magának v. akikben különösen kedvét leli; ezek kieszközölhetik a ~t (reconciliatióként), de imájuk nem kötelezheti Jahvét (vö. Ter 18; 19,20–22; 20,17; Kiv 9,27–29; 32,32–34; 1Kir 13,6; Ám 7,1–6.8; 8,2 kk.; Jób 33,23 kk.). A ~nek ezt a módját a próf.-k hangsúlyozzák. – 5. Elsősorban mégis a vallási-erkölcsi ~re mutatnak rá a próf.-k, amely ® megtérés, ® bűnbánat és Isten parancsai iránti ® engedelmesség révén érhető el (pl. Iz 1,10–20). Néha jogi szempontokkal is összefonódik a ~nek ez a módja: az adósságot akkor fizeti meg az ember, ha a büntető ítéletet magára vállalja – olyan gondolat ez, amely közel áll az eleget tevés gondolatához (® szenvedés mint elégtétel, engesztelés a deuteronomikus szerzők tört.-szemléletében, ill. -értelmezésében; vö. Iz 40,2). Ugyanakkor pedagógiai megfontolások is járulhatnak hozzá (a szenvedés a nevelés mozzanataként; vö. Péld és Jób: Elihu-beszédek). – 6. Az ÓSz-ben a ~sel kapcsolatos gondolatok legjobb összefoglalását Izajásnak köszönhetjük (Iz 52,13–53,12). Úgy látszik, feladta a placatio gondolatát, és egész felfogását az expiatio gondolata hatja át (a bűntől szabadulni kell; le kell vezekelni az élettel; az ® Isten szolgájának életáldozata engesztelő áldozat, 53,10). Ez az expiatio nem kultikus cselekmény (a vérnek mint olyannak nincs szerepe benne), hanem egy bűntelen közvetítő személyes tette, aki a bűnösök helyett magára vállalja a büntetést, és így a személyes és irgalmas Istennél kieszközli a ~t (tehát inkább mediatio, reconciliatio és satisfactio vicaria). – 7. Végül – nagyon korán – ismeri az ÓSz azt a ® bűnbocsánatot is, amely merőben Isten irgalmából fakad, minden engesztelő szertartás és közvetítő nélkül (Kiv 33,19; 34,6; Szám 14,18; 2Sám 16,11 kk.; Iz 43,25; 48,9.11; Ez 6,8–10; 20; 36,22 kk.; Oz 11,3 stb.). – 8. Az ÓSz későbbi kv.-eiben kevésbé domborodik ki az engesztelő, mások helyett vállalt szenvedés gondolata. Ezzel szemben a rabbiknál ismét előtérbe kerül az a gondolat, hogy az igaz szenvedése – különösen az ősöké és a vértanúké – mások számára is gyümölcsöző engesztelő erővel bír (vö. E. Lohse). Hogy a voltaképpeni igaz áldozat hálaadás Istennek (pl. vö. Zsolt 50), azt a Krón tanúsítja. Ha a rabbinista judaizmus hangsúlyozta is a törv. betűje iránti engedelmességet, mégis újra meg újra előtérbe került az a gondolat, hogy a rítus mint olyan viszonylagos, és ennek folyományaképpen a hangsúly áttevődött a bűnbánatra, az engesztelésre, az alamizsnára és a példamutató életre (vö. Sir 3,3.30; 5,5.7; 28,2; 29,8–13; 35,1–3; Tób 4,10 kk.). – II. Az ÚSz-ben a ~ gondolata expiatióként (hilaszmosz; vö. CD 5,6; 8,6; 9,4) is, reconciliatióként (katallagé) is föllelhető, bár nem olyan fejlett formában, mint az ÓSz-ben (a mások helyett vállalt szenvedésre nézve ® szenvedés, ® közvetítő). – A) Az ósz-i expiatióra a Zsid 2,17 utal ósz-i összefüggésben (hilaszkesztai itt nem a. m. ’kegyesnek lenni, irgalmazni’, mint a LXX-ban annyi más helyen, hanem – Isten tetteként – a bűn hatályon kívül helyezésére, levezeklésére, a ~re utal), valamint 1Jn 2,2; 4,10 (hilaszmosz a. m. engesztelő áldozat, amely eltörli a bűnt; vö. Lev 25,9; Ez 44,27; 45,19). Róm 3,25: lehetséges, hogy itt a hilasztérion (a LXX-ban a zsidó-hellén szóhasználat szerint ’engesztelő’ értelmű is lehet, de a ~ helyére v. eszközére is utalhat) szintén az ÓSz-re utal, konkrétan az ® engesztelés helyére, ahol Isten megbocsátja népe bűnét és irgalmat gyakorol. Maga a kifejezés (vö. Kiv 25,17–22; Zsid 9,5), a vérnek és Krisztus áldozata egyetemes jellegének említése legalábbis ebbe az irányba mutat. Krisztus az ósz-i előkép tökéletes beteljesedése, mert ő a kereszten saját vérén szerzett ~t (nem áldozati állat vérével hintett meg minket; vö. 1Pét 1,18 kk.), és „nyilvánosan” (nem csupán elrejtve, ahogy Jahve Mózesnek nyilatkoztatta ki magát a szentélyben v. a főpapnak az engesztelés napján) adta oda Isten a ~ eszközéül (Róm 3,25; vö. 2Kor 5,19). Krisztus áldozatul kiontott vére és a ~ ósz-i gondolata közti összefüggésre nézve ® vér. – B) Az ÚSz szerzői közül Pál az egyetlen, aki Krisztus megváltó művét mind a judaistákkal való vitájában (Róm 5,10 kk.; 2Kor 5,18–20), mind pedig a pogányok igazzá válásával kapcsolatban (Róm 11,25; Ef 2,16; Kol 1,20–22) úgy állítja elénk, mint Isten ~ét az emberek iránt. Pál a katallagé, katallasszó és apokatallasszó kifejezésekkel él. Ezek egyébként csak 12 helyen szerepelnek, ami arra enged következtetni, hogy a megváltás páli értelmezésében a ~ gondolata nem játszott kiemelkedő szerepet. Ez jellemző Pál teol.-jára. A cselekvő értelmű kiengesztel igével (2Kor 5,18; Ef 2,16; vö. Kol 1,20) azt emeli ki, hogy Isten szabad elhatározásából megszüntette azt az ellenségeskedést, amely az ember és közte a bűn következtében fennállt (s nem az emberrel fennálló kapcsolatán változtatott; vö. 2Kor 5,19, ahol szintén nincs szó az ember előzetes megváltozásáról). Ahol Pál (a gör.-ben) szenvedő igét használ, ott a ~t Isten szeretetének műveként állítja elénk (Róm 5,8; Kol 1,19 kk.), tehát nem az Isten v. az ember lényében végbemenő változáson van a hangsúly (pszichológiai magyarázat), hanem a békességen, amelyet Isten szerzett. De az Istentől ebbe az új állapotba helyezett embernek, az „újjászületett” embernek (vö. ® megigazulás, ® újjászületés) ezt az új állapotot önként el kell fogadnia és a ~t a magáévá kell tennie; vö. 2Kor 5,19–20: „Isten kiengesztelődött a világgal” és „engesztelődjetek ki az Istennel”; ugyanígy 2Mak 8,29; vö. 1,5 és 7,33; továbbá ZsidTört 6,143; 7,153; ZsidHáb 5,415: Isten nem az ember imájára engesztelődik ki az emberrel, hanem merő irgalomból). Ha Pál szóhasználata rokon is a hellén szóhasználattal, maga a gondolat jellegzetesen zsidó vallási és liturgikus keretekben jelenik meg: Isten ® haragja (Róm 5,9; Ef 2,3) és a keresztáldozattal, Krisztus vére árán szerzett ~ (5,3; Ef 2,13 kk.; Kol 1,20); más szóval: Krisztus halála tökéletes formában meghozta, amit Izr. fiai a törv. előírta engesztelő áldozattól vártak. A ~ Pálnál szorosan összekapcsolódik a megigazulás és az üdvösség gondolatával; ez is, ez is közel viszi az embert Istenhez; lehetővé teszi, hogy békében éljen Istennel és „szabad ut”-at nyit számára Istenhez (Róm 5,2; Ef 2,18; 3,12 – épp ez jelenti Pál szerint a ~t.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages