temetkezés

Full text search

temetkezés: I. Módja. A) A holttesttel kapcsolatos teendők. A halott szeme lezárásának szokását nagyon korai forrásból ki lehet mutatni (Ter 46,4); a Misna szerint (Szabbat 23,5) ezt a szolgálatot szombaton nem volt szabad elvégezni, és aki túl korán zárta le valakinek a szemét, az „vért ontott”. Más teendőről nem tud a sírba helyezés előtt az ÓSz, nem tekintve Jákob és József egyiptomi szokás szerinti bebalzsamozását (Ter 50,2 kk. 26.). Sem a kánaániak, sem Izr. fiai nem balzsamozták be a holttestet. Szinuhe tört.-e szembeállítja az Egyiptomban szokásos bebalzsamozást (® mumifikálás) és az elhantolás „ázsiai” módját, amikor is egyszerűen állatbőrbe göngyölték a halottat; ennek az állatbőrnek lehetőleg annak kellett lennie, amelyet a halott életében öltözékül viselt. 1Sám 28,14 ilyen szokásra utalhat (Sámuelt köntösbe burkolták; vö. 2,19; 15,27); a hősök „fegyvereikkel szálltak le az alvilágba, és fejük alá tették kardjukat és csontjaik alá pajzsukat” (vö. Ez 32,27). Az úsz-i időből több részletet ismerünk. Az ApCsel 9,37 és a Misna (1c) szerint a holttestet az asszonyok mosták meg, zsidó szokás szerint (vö. Jn 19,40) fűszerekkel gyolcsba göngyölték. Mt 27,59; Mk 15,46; Lk 23,53 szerint Jézus testét ’lepel’-be göngyölték, de Jn 19,40 szerint ’pólyá’-ba (vö. 11,44) tekerték, a fejét pedig kendővel takarták be (20,7; vö. 11,44). Amikor János a pólya szóval élt, amely nagyobb gyolcsdarabokra is vonatkozhat, vsz. szintén ’gyolcslepel’ értelmet akart kifejezni. Az előkészületek után a halottat a ház legszebb szobájában terítették ki (ApCsel 9,37), majd a rokonok és a barátok ® siratóasszonyokkal és fuvolásokkal (Mt 9,23) elsiratták. – B) Sírba tétel. A halottat rendszerint még halála napján eltemették (27,57 kk.; Jn 11,39; ApCsel 5,6; vö. MTörv 21,22 kk.), kb. 8 órával a halála után, ahogy az K-en még napjainkban is szokás. De Ter 50,3: Jákobot a bebalzsamozás miatt csak 40 nap múlva temették el. A halottat gyermekei (25,9; 35,29; Mt 8,21), rokonai (Bír 16,31), barátai (1Kir 13,29 kk.; Mt 14,12; Mk 6,29), szolgái (2Kir 23,30) és sokan mások kísérték (1Mak 2,70; Lk 7,12) a sírhoz, a 2Kir 13,21 alapján föltehetően koporsó nélkül. Josephus Flavius (Contra Apionem 2,26) szerint Mózesig visszanyúló szokás volt a gyászmenethez, amellyel valaki találkozott, egy darabon csatlakozni. A ® sírt v. egy részét beszórták illatos füvekkel (vö. 2Krón 16,14); királyok v. előkelő személyek temetésekor tetemes mennyiségű illatszert el is égettek (2Krón 16,14; 21,19; Jer 34,5). A halottat hátára fektetve helyezték sírba; feje alá olykor kőpárnát tettek; a bronzkorban néha oldalt fektették és egy kissé meghajlították a holttestet. A kőrézkorban (kalkolitikum) v. korábban a holttestet gyakran guggoló helyzetben tették sírba; a térde az állához ért és a sarkok olyan közel voltak a medencéhez, amennyire csak lehetett. Minthogy ez a testtartás megfelelt a magzaténak az anyaméhben, némelyek azt a gondolatot olvasták ki belőle, hogy a halál visszatérés a föld méhébe. Vsz. közös étkezés is szokásban volt a temetés alkalmával a sírnál, de a gyász elteltével mindenképpen (16,7; Tób 4,1f). A gyász 7 napig tartott (Ter 50,10; 1Sám 31,13; Jud 16,24; Sir 22,12). – C) A sír felszerelése (® halottakról való gondoskodás). A palesztinai ásatások során felszínre került leletek arról tanúskodnak, hogy a sírokban különféle tárgyakat is elhelyeztek. A bronzkorban merítőedénnyel ellátott nagy, teletöltött vizesedényeket tettek a halottak mellé; ezek hegyes alját a földbe süllyesztették. Ezenkívül tettek még a sírba étkezéshez való edényeket, fegyvereket, ékszereket. Némely esetben mintha az edényeket szándékosan összetörték volna. A Negeben feltárt sírokban emberi csontvázakon kívül ló- és szamárcsontvázakat is találtak. Ezeket a hikszoszokkal hozzák kapcsolatba. Azokban a sírkamrákban, amelyek a vaskorból valók, tehát abból az időből, amikor Izr. fiai elkezdtek Palesztinában megtelepedni, nem voltak vizeskorsók és gabonatartályok, helyettük számos kis, sőt sokszor miniatűr edény és ® amulett került felszínre. A legszembeötlőbbek ezekben a sírkamrákban a változatos formájú olajmécsesek (® mécses). A hellén korban különösen sok olajmécsest tettek a sírokba, parfümös üvegcsékkel és illatszerekkel; élelmiszert viszont egyáltalán nem lehet kimutatni. A gör.-róm. korban szívesen tettek aranydiadémot a halott fejére v. egy aranypántot a homlokára, v. esetleg a szájába. Ezen felirat is lehetett (rendszerint: „ne félj!”). – D) A halottégetés mint elhamvasztás nem szemita szokás volt. 1Sám 31,12 kk.; Ám 6,10: itt arról a szokásról van szó, hogy a lágy részeket elégették, a csontokat olajba v. zsírba mártották, gyolcsba göngyölték, és urnába helyezték, hogy a csontok jobban megőrződjenek. Az effajta halottégetéstől meg kell különböztetni az elhamvasztást, amely – a földbe temetésen kívül – a róm.-aknál volt szokásban; főleg az alacsonyabb néprétegek kényszerültek rá. A hamut columbariumban v. szegények esetében olla communisban helyezték el. A régi Kánaánból is kimutatható ez a szokás. Izr.-ben az elhamvasztás soha nem volt szokásban, legföljebb csak büntetésként (Ter 38,24; Lev 20,14; 21,9; Józs 7,25); kivétel: 2Kir 23,16 (vö. 1Kir 13,31: hogy „az ő csontjai mellett nyugodjanak csontjaim”). Ám 2,1: Moábnak bűnül rója fel, hogy elégette Edom királyának csontjait, ezért a büntetés nem maradhat el. Abból, hogy a krónikás (1Krón 10,12) már nem említi Saul esetében a holttest elégetését, arra lehet következtetni, hogy közben szigorúbbá váltak Izr. fiainak nézetei. – II. Jelentősége. Izr. fiai fontosnak tartották, hogy ha meghalnak, eltemessék őket; nagy szerencsétlenségnek számított temetetlenül maradni (Préd 6,3); a háborúnak ez volt az egyik legszörnyűbb következménye (Iz 34,2 kk.; Zsolt 79,2); Isten büntetésének tekintették (MTörv 28,26; 2Kir 9,10; Jer 7,33; 14,16; 16,4.6; 19,7; 22,19; 25,33; 34,20; 36,30; Ez 29,5); még az ellenségnek is rendeztek temetést (1Kir 2,31; 2Kir 9,34). A temetésnek ez az értékelése – legalábbis ami az eredetét illeti –, annak a felfogásnak volt a következménye, hogy a halál utáni élet attól függ, hogy az ember holtteste miként őrződik meg. Ahogy az élelem is mutatja, amellyel a bronzkorban a halottat ellátták, s amely semmiképpen nem tekinthető áldozati ajándéknak, ezt a továbbélést meglehetősen anyagias módon képzelték el. Mindenesetre eltemetetlenül nem lehetett az elköltözöttnek része a nyugalomban, amely a halál utáni élet lényegét jelentette (vö. Iz 14,19 kk.). Hogy a temetés számított a ® seolba belépés föltételének, a 14,9 kk. alapján (vö. 14,19 kk.) nem állítható; ezenkívül a sír és a seol fogalma eléggé közel állt egymáshoz (vö. pl. Ez 32,17 kk.). A halál utáni életnek ez az anyagias módon való értelmezése nyilvánul meg Izr. fiainak abban a kívánalmában is, hogy atyáik mellé temessék őket (Ter 47,30; 2Sám 19,38). Gedeon (Bír 8,32), Sámson (16,31), Azahel (2Sám 2,32), Achitófel (17,23) és Júdának csaknem minden királya és Izr. királyai közül is sok esetében szerepel kifejezetten családi sírbolt az ÓSz-ben. Isten büntetésének tekintették, ha valakit nem atyái mellé temettek el (1Kir 13,22); és viszont: jutalomnak számított, ha valaki ősei mellett nyugodhatott (pl. 2Kir 12,22). Ilyen kívánság csak akkor merülhet fel, ha hitték, hogy az ® élet a halál után valamiképpen a földi maradványokhoz kapcsolódik. Így kap értelmet a héb. kifejezés: ’az atyák mellett nyugodni’ v. ’az atyákhoz megtérni’. Az ÓSz idején azonban ez még csak puszta fordulat (vö. 1Kir 2,10; 2Kir 8,24; 15,6; 16,20; 20,21 stb.), de azért a halál utáni élet fogalma már az ÓSz-ben is sokat veszített eredeti anyagias, konkrét mivoltából. A fogalomnak ezt a módosulását, finomodását az a változás is tanúsítja, amely a sírkamrákban a bronzkor végétől kimutatható. Az élelem helyébe szimbólumok kerültek, amelyeknek olykor mágikus erőt is tulajdonítottak. Végül már csak a világosság (mécses!) volt az egyetlen olyan dolog, amelyre a halottnak szüksége lehetett; de nem sokkal később már ez is csak annak a meggyőződésnek a jele, hogy a továbbélésnek nem földi feltételei vannak. ® osszuárium.

191. Temetkezési formák. I. Bronzkori barlangsír Lachis mellett. A barlang oldalába vájták a sírhelyet (loculus), a holttestet az ún. padon helyezték el. – II. Sziklasír Jeruzsálemben a Kr. e. 1. sz.-ból. A központi kamrából 4 nagy üreg nyílik a holttestek számára. A kisebb mélyedések osszuáriumként szolgáltak

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages