tisztítótűz

Full text search

tisztítótűz: katolikus felfogás szerint közbülső állapot a földi élet és a mennyei boldogság között; itt tisztulnak meg az igazak, akik nem egészen tisztán távoztak a földi életből. A nem keresztény vallások (nevezetesen az indoeurópai vallások) is ismerik a ~ fogalmát. A párszizmus szerint a halottakat 10 szakaszban tűzfolyam tisztítja meg. Platón beszél a tisztulás egy helyéről, ahol a halottak bűnhődnek vétkeikért (Phaidon 69; vö. Vergilius, Aoneis VI,735 kk.). – I. Az ÓSz-ben. 2Mak 12,39–42: Júdás azokért a harcban elesett katonákért, akiknél a MTörv 7,25 tilalma ellenére babonás tárgyakat találtak, imát és engesztelő áldozatot rendelt el, „hogy az elkövetett bűnök teljes bocsánatot nyerjenek” (2Mak 12,42). Egy zsidó glosszátor abban a meggyőződésben, hogy a halottakon már nem lehet segíteni, „értelmetlen és fölösleges dolog”-nak minősítette a halottakért való imát (12,44b), egy másik viszont „szent és jámbor gondolat”-nak tartotta (12,45). Ez volt a szerkesztő nézete is (vö. 12,43b). Hitt abban, hogy akik a törv.-ért feláldozták földi életüket, azok életre támadnak (12,43b.44a; vö. 7,9; Dán 12,2), és úgy gondolta, hogy a halállal nincs vége mindennek. Ezért dicséretes dolognak tartotta Istent imával és áldozattal könyörületre indítani: bocsássa meg azoknak az elesetteknek a bűneit, akik nem olyan szilárd hittel haltak meg, mint Eleazár (2Mak 6,18–31) v. a 7 mártír (7. f.), és vezesse el őket a feltámadásra. Tehát Júdás és a szerkesztő számoltak a halál utáni tisztulási lehetőséggel, ami a lényege a ~zel kapcsolatos tanításnak. Mindamellett ebben a közbülső időben az elesettek állapotáról nem esik szó. Sir 7,33: ® halottakról való gondoskodás. – II. A zsidóságban. Az örök büntetésen kívül, amely a ® Gehennában vár a bűnösökre, valamint a bűnösök megsemmisülésén kívül az a gondolat is él a rabbinista irodalomban, hogy némelyek, „akiknek jó és rossz tetteik kiegyenlítik egymást”, csak egy bizonyos időre kerülnek a Gehennába, hogy ott a tűz megtisztítsa őket; ezt a föltevést Zak 13,19 idézésével igazolják. Sammai a tisztulást az eszkatologikus szenvedés helyére teszi, ahol bizonyos személyek méltóvá válnak, hogy az eljövendő ® eónba belépjenek. A Kr. u. 2. sz. elejétől úgy gondolták, hogy a közbülső időbeli Gehenna is megtisztíthatja a bűnöst, hogy bejuthasson a ® Paradicsomba. – III. Az ÚSz-ben. Az a rabbinista felfogás, hogy bizonyos emberek megtisztulhatnak a halál után (ezt nem tartották minden bűnös számára elérhető lehetőségnek!), hogy az új eónba beléphessenek, Máté evangélistánál is tükröződik: vannak bűnök, amelyekre nincs bocsánat sem ezen, sem a másvilágon (Mt 12,32). 2Tim 1,18: itt Pál Krisztustól várja, hogy Oneziforusz „azon a napon irgalomra találjon az Istennél”; ez azon a meggyőződésen alapszik, hogy a halál után is jobb sors juthat az embernek osztályrészéül a megérdemeltnél. 1Kor 3,10–17: az ® Úr napja „tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja kinek mit ér a munkája”. Az ap. a tűzben próbált épület képében arra figyelmeztet, hogy majd fény derül rá: az ev. hirdetőjének munkája mennyit ér. 3 kategóriával számol: aki jó anyagból épít, az ap. jutalmát kapja (3,14); aki Isten templomát lerontja, az elpusztul (3,17); közben helyezkednek el azok, akik rossz anyagot használtak, ezért nem kapnak jutalmat, de megmenekülnek, azaz eljutnak az üdvösségre (3,15). De „tűz által”, nehezen, szenvedés árán menekülnek meg. Jóllehet itt nincs szó a tűz lobogásáról, a halál utáni tisztulás gondolata fogalmazódik meg, amelyben azoknak lesz részük, akik nem voltak egészen bűntelenek, de nem is vétettek olyan súlyosan, hogy az örök üdvösségből kizárják őket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me