világosság
világosság, fény: I. Az ÓSz-ben. A) Konkrét értelemben. Az ÓSz ismeri a ~ fogalmát, de – mint az ókori K-i kozmogónia is – a naptól független valóságként (Ter 1,3–5; vö. Jób 38,19, ahol a fény lakóhelye mellett a sötétség lakóhelye is megjelenik). Gyakran van szó az ÓSz-ben reggeli ~ról (1Sám 14,36; 25,22; 2Sám 17,22; 2Kir 7,9; Szof 3,5), és egész általánosságban jelenthet ’reggel’-t v. ’nappal’-t is (Bír 19,26; Jób 24,14). Az ókori K-en dívott a csillagok kultusza (vö. MTörv 4,19); ezzel, valamint a későbbi iráni és hellén felfogással szemben az ÓSz-ben semmi nyoma annak, hogy Izr.-ben isteni tulajdonságokkal ruházták volna fel a ~ot, amelyet Isten teremtett (Ter 1,3–5; Iz 45,7). Ugyanígy az Ő teremtményei a világítók: a nap, a hold és a csillagok is (Ter 1,14–18; Zsolt 8,4; 74,16; 136,7–9; 147,4; Jer 31,35; Ám 5,8); ezek Isten dicsőségére szolgálnak (Zsolt 148,3; Dán 3,62 kk.: LXX), és mutatják az égen az időnek Istentől szabott rendjét (Ter 1,14; Zsolt 104,19; Jer 33,25). – Ehhez a szóhasználathoz kapcsolódik a képes nyelv: Isten bölcsessége és hatalma „napvilágra hozza” a rejtett dolgokat (Jób 12,22; 28,11). A szem ~a a látóképessége (vö. Zsolt 38,11), ezért valakinek az elsőszülötte olyan drága, mint a szeme fénye (Tób 10,5). A héb.-ben ’világosságot, fényt látni’ a. m. ’élni’ (Jób 3,16; 33,28 kk.; Zsolt 36,10; 49,20; Bár 3,20); ’világosságot adni’ a. m. ’életet adni, létbe szólítani’ (vö. Jób 3,20). – B) Átvitt értelemben. Mint ezek a kifejezések tanúsítják, a héb.-ben a ~ fogalma szorosan összekapcsolódott az élet fogalmával (33,30: az élet ~a; Zsolt 56,14: az élők ~a; Jób 3,20: „Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, szomorú szívűnek miért adott életet?”; ui. szinonim a fény, a ~ az élettel: 15,5 kk. 18; Péld 13,9); ezzel szemben a ® sötétség az alvilág képe. Minthogy Izr. fiai számára az élet az utódokban folytatódott, leszármazottukat is nevezhették fényüknek, ~uknak (1Kir 11,36: „Dávidnak mindig maradjon égő mécsese színem előtt”; 15,4; 2Kir 8,19; vö. Zsolt 132,17); akinek nincs jövője, annak kialszik a lámpása, a ~a (Péld 24,20). Ebben az értelemben a ~ a jót, az életet, a boldogságot és az üdvösséget szimbolizálja (Jób 30,26). – Ezt az ember Jahve arcának fényében éli át (Zsolt 4,7; 44,4; 89,16); az ember arcának fénye derűs nyugalomra, megelégedettségre utal (Jób 29,24). Minden más nevezhető ~nak, ami az élet útját megvilágítja, beragyogja, vagyis az üdvösségre vezet; így Jahve szava (Zsolt 119,105), a törv. (Bölcs 18,4; Bár 4,2), Jahve igazsága, ill. ítélete (Iz 51,4; Oz 6,5; vö. Zsolt 37,6; Iz 62,1 kk.), továbbá a szülők tanítása és parancsa (Péld 6,23), a bölcsesség (Préd 2,13; Bölcs 7,10.26), az igazság (5,6), sőt az igazak útja, élete maga is lehet ~ (Péld 4,18; vö. Iz 58,8.10). E gondolat továbbfűzéseként a ~ oltalmat is jelenthet: szorongatott helyzetében a hívő Jahve ~ában bizakodik (2Sám 22,29; Jób 29,3; Zsolt 27,1; 43,3; vö. Mik 7,8); 2Sám 21,17: nehéz katonai helyzetben a király (Dávid) „Izrael fáklyája” (= világossága); vö. Péld 16,15. – C) Jahve világossága. Maga Jahve csak ritkán szerepel ~ként az ÓSz-ben (2Sám 22,29; Zsolt 18,29; Mik 7,8 a föntebb említett értelemben; Iz 10,17: Izr. fényességeként; 60,1.19 kk.: Jeruzsálem örök ~aként); annál gyakrabban találkozunk a ~gal Jahve dicsőségének (® Isten dicsősége) predikátumaként. Jahvét a fény úgy veszi körül, mint köntös (Zsolt 104,2). Nála lakik a ~ (Dán 2,22; vö. 1Tim 6,16). Megjelenésének a ~ és a tűz a kísérő jelensége (Kiv 3,2; 19,18; 24,17; Zsolt 18,9; Hab 3,4; vö. Ez 1,4.13.27 kk.; Dán 7,9 kk.; ® teofánia). A ® felhőben, amely Jahve jelenlétének jeleként vezeti Izr. fiait a pusztában, éjjel tűz világít (Kiv 40,38; Szám 9,15 kk.). Mint az életnek, a ~nak is Jahve a forrása (Zsolt 36,10). Így Izr. az eljövendő örök üdvösséget is ~ként várja. ® Isten szolgáját Jahve a nemzetek ~ává tette (Iz 42,6; 49,6; vö. 42,16); a messiási időben – az ígéret szerint – nagy ~ támad (9,1 kk.). Bár az ® Úr napját a próf.-k nem ~ként, hanem sötétségként mutatják be (Jo 2,2; Ám 5,18.20; 8,9; Szof 1,15; vö. Ez 32,7 kk.; 34,12), az eszkatologikus időt mégis úgy állítják elénk mint ragyogó ~ot (Iz 30,26). Jeruzsálemet egészen betölti Istene dicsőségének fénye (60,1 kk. 19 kk.), és maga is ~ lesz, ragyogni fog (60,3), ahova áramlani fognak a népek, hogy részük legyen a ~ban. – II. Kumránban és a korai zsidó irodalomban folytatódik az ÓSz szimbolikája, helyenként azonban találkozunk további fejlődéssel és élesebb megfogalmazásokkal. A természetes ~hoz és sötétséghez hasonlóan, amelyek kizárják egymást, a jó és a rossz közötti áthidalhatatlan ellentét a kumráni iratokra jellemző etikai dualizmus alapjává válik. Az emberek 2 csoportra oszlanak. A „~ fiai” (1QS 3,13.24 kk.), akik nyilván a kumráni közösség tagjaival azonosak, a ~ (3,3.20), az igazság (4,6), az igazságosság és az erkölcsi tökéletesség (passim) útján járnak, ez egyértelmű az Isten útjain járással (3,9 kk.), s örök boldogságra vezet (4,7 kk.). Ezzel szemben a „sötétség fiai” gonosz fajzatok (1QM 15,9); amit tesznek, az sötétség és gonoszság; az igazságtalanság fiait, akiket „a sötétség angyala” (1QS 3,20 kk.) vezet, útjuk romlásba, örök kárhozatba viszi (3,20 kk.). A 2 csoport kibékíthetetlen ellentétben van egymással, sőt szabályaik szerint a kumráni közösség tagjai gyűlölni kötelesek a „sötétség fiai”-t (1,9 kk.). 1QM, a háborús szabályzat leírja a „~ fiai”-nak harcát a „sötétség fiai” ellen, amely az időben és eszkatologikus szempontból egyaránt zajlik, hogy a „~ fiai” végérvényesen legyőzzék a sötétséget és megsemmisítsék a „sötétség fiai”-t (13,15 kk.). – Hogy ez a tan iráni hatásra vezethető-e vissza, az még nyitott kérdés. De bármilyen éles ellentétben állt is Kumránban a ~ mennyei, eljövendő országa a sötétség világával, metafizikai értelemben vett dualizmusról azért nem volt szó. A ~ és a sötétség, a jó és a rossz nem abszolút elvek. Inkább ellentétes pólusok, amelyekhez az ember igazodik, természetesen a ~, ill. az igazság lelkeitől v. a sötétség, ill. a gonoszság lelkeitől (1QS 3,18 kk. 24) vezérelve, és ezek vezetőitől, ti. a ~ „fejedelmé”-től v. az „angyal”-tól és ellenfelétől vezérelve. Amint azonban a természetben váltakozik a nappal és az éjszaka, úgy a ~ lelkei is, a sötétség lelkei is Isten teremtményei (3,25), ebből következően csak viszonylagos hatalommal bírnak abban a harcban, amely a világ fölötti uralomért folyik. Ebben a harcban az ember nem pusztán tétlenségre ítélt szenvedő alany; ellenkezőleg: állásfoglalásával maga dönti el, hogy a „~ fiai”-hoz v. a „sötétség fiai”-hoz akar-e tartozni (ezzel mintha ellentétben volna a kumráni tanítás egyfajta dualizmusa, amely szerint Isten már az „anyaöltől” kiválasztotta az embert az egyik v. a másik csoport tagjául; vö. 1QH 15,14–17). Ez a döntés akkor válik véglegessé, amikor a „látogatás” napján Isten a gonoszokat végérvényesen megsemmisíti (1QS 4,19.26). – III. Az ÚSz-ben folytatódik az ósz-i szimbolika, de egészen a Jézus Krisztusban elkezdődött üdvösségre irányul (vö. Mt 4,16 és Iz 9,1: Lk 2,32 és Iz 42,6; 49,6), ugyanakkor erősen etikai színezetet kap. – A) Isten a fények (csillagok) Atyja, Teremtője, tőle származik minden jó adomány (Jak 1,17). Megközelíthetetlen fényességben lakik (1Tim 6,16), mint az ÓSz-ben, a fény Isten dicsősége megjelenésének a jele (Mt 17,2; Lk 9,29; ApCsel 9,3; 22,6; 26,13; vö. Lk 17,24). Az égi küldötteket is fény övezi (Mt 28,3; Lk 2,9; ApCsel 12,7) v. ragyogó fehér ruha van rajtuk (Mk 16,5; Lk 24,4; Jn 20,12; ApCsel 1,10). – Az égből ragyog fel a világnak az ev. ~a (vö. 2Kor 4,4.6; 2Pét 2,19), az a ~, amelyet nem szabad véka alá rejteni, hanem a tartóra kell tenni, hogy világítson (Mk 4,21; Lk 8,16). Aki engedi, hogy ez a ~ vezesse, maga is ~gá válik életvitele, példája által (Mt 5,14–16; vö. Ef 5,13; Fil 2,15), benne van a ~ (Mt 6,22 kk.; Lk 11,34–36); 16,8: itt a ~ fiai kifejezés is így értelmezhető; de még mélyebb értelmű az a ~, amely tanúságot tesz a ~ról (Jn 5;35; vö. 1,7 kk.). – B) Pál szerint a hívő keresztényeket Isten már áthelyezte a ~ országába (Ef 5,8; vö. Kol 1,13; 1Pét 2,9), amelynek kapuját Jézus Krisztus nyitotta meg megváltó halálával. A keresztények a ~ fiai, gyermekei lettek (Ef 5,8; 1Tesz 5,4–6), de nem szabad többé elaludniuk és a sötétséggel közösségbe kerülniük, hanem éberen kell virrasztaniuk, felöltve a „~ fegyverei”-t (Róm 13,12), és példamutató élettel „a ~ gyümölcsei”-t kell teremniük (Ef 5,9), hogy a – hamarosan elérkezőnek képzelt – parúzia alkalmával örökre részesedjenek „a szentek örökségé”-ben, a ~ban (Kol 1,12). – C) János a ~ szimbolikáját még jobban elmélyítette. Szerinte az Isten ~ (1Jn 1,5) és ~ban él (1,7). Csak a ~ban lehet vele közösségben lenni (1,6 kk.). Hogy az emberek eljuthassanak erre a ~ra, maga a ~ jött el a világba Jézusban (Jn 1,4 kk. 9; 3,19; 12,35 kk. 46), aki azt mondhatta magáról, hogy „a világ világossága” vagyok (8,12; 9,5). A ~ eljövetelének tanúsítása áll János írásainak középpontjában; és az a kapcsolat, amely az élet és a ~ közt már az ÓSz-ben is megtalálható, a tetőpontját éri el: ez a ~ maga az élet (1,4), és az embereknek valóban osztályrészükül juthat az élet ~a (8,12). Akik hittel Jézushoz kötődnek, általa a ~ fiaivá, gyermekeivé válnak (12,36). De „a világosságban járás”, vagyis Jézus követése (8,12) és a többi ember szeretete (1Jn 2,9; vö. 3,18: a „testvérek tettel és igazsággal” szeretése) a hiteles bizonyítéka a megváltottságnak; ez tanúsítja az Istennel való közösséget és ez a záloga az örök üdvösségben való részesedésnek. – A tört.-i háttérre és arra nézve, milyen hatások érvényesültek Pál és János teol.-jában: ® János evangéliuma, ® kinyilatkoztatás, ® Pál apostol, ® Szent János első levele, ® Szent János második és harmadik levele.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
