Elvettetés
Elvettetés Isten ítéletét fejezi ki azok felett, akiket valamilyen feladatra, szolgálatra elhívott és kiválasztott, és azok ezt nem teljesítik.
1. Az elvettetés hátterében tehát az húzódik meg, hogy az ember megveti, elveti Isten akaratát. Az ÓSZ-ben állandóan visszatérő mozzanat ez, mindenekelőtt Izráellel kapcsolatban. Izráel megveti az Urat, aki kiszabadította Egyiptomból (4Móz 11,20). Megveti Isten igéjét (1Sám 15,43; Ézs 30,12; Jer 8,9), Isten törvényét és tanítását (Jer 6,19; Ez 5,6), ez pedig a szövetség megszegését jelenti (3Móz 26,15k). Az embernek Istennel szembeni elutasító magatartása abban éri el tetőfokát, hogy magát Jézust is elveti (Mt 8,31kk; Lk 9,22; 17,25). Ő az a szegeletkő, amelyet az építők megvetettek (Mt 21,42 par). A gonosz szőlőművesek példázatában Jézus az ÓSZ-i ítélet vonalát továbbvezeti önmagáig: Isten küldötteinek hosszú sora után magát a fiút is elveti Izráel (Mk 12,1kk; vö. 2Krón 36,15k).
2. Isten az ember őt elvető magatartására maga is az ember elvetésével válaszol. Ez érvényesül egyes személyek vonatkozásában is. Isten elveti Ézsaut (Róm 9,13; Zsid 12,17), Sault (1Sám 15,23). Ez vonatkozik azonban Izráel egészére is, mindenekelőtt azokra, akiknek a szövetségi hűséget őrizniük kellett volna: a prófétákra és papokra (Hós 4,4kk). Különösen erőteljesen hangzik Izráel elvettetésének ítélete Jeremiás próféciáiban (Jer 6,19.30; 7,29; 14,19; 52,3; JSir 2,7; 5,22).
Az elvettetés ellen nincsenek egyszer s mindenkorra érvényes külsőleges, formális biztosítékok. Nem garancia a szent város, sőt maga a szentély sem (2Kir 23,27; 1Kir 9,7), és nem jelentheti azt az oltár sem (JSir 2,7). Minél magasabbra jutott valaki kiválasztása és elhívása során, annál mélyebbre vettetik (Mt 8,12; 11,20kk), ha engedetlenné válik Isten akaratával szemben.
Pál apostol számára központi kérdést jelent Izráel elvettetésének kérdésköre. Válasza a problémára kettős: abból indul ki, hogy a test szerinti Izráel Isten üdvtervének kiválasztott eszköze, hiszen övék a fiúság, a dicsőség, a törvény, az istentisztelet, az ígéretek, az ősatyák, és test szerint Izráel leszármazottja maga Krisztus is (Róm 9,1kk). Ennek ellenére Izráelnek, mint népnek az elvettetését tényként látja, amely megállapítást azzal old fel, hogy nem a test szerinti Izráel Isten népe, hanem az »ígéretek gyermekei« (Róm 9,8). Másfelől azonban Izráel elvetése is Isten tervébe illeszkedik, mivel a pogányokhoz ezáltal jutott el az üdvösség (Róm 11,11). Mindez azonban nem úgy értendő, hogy Izráel véglegesen elvettetett, és helyüket a pogányok vették volna át, hanem hogy közös gyökérbe oltattak (Róm 11,17). A végső megoldás abban van, hogy az elvettetés nem végleges, mert Isten könyörületet gyakorol (Róm 11,32). Ennek feltétele az ember részéről a megtérés (Róm 11,12).
Mindezekből következik, hogy az elvettetés nem egyszer s mindenkorra lezárt aktus, nem azonos a kárhozattal. Lesz egy végleges ítélet (Mt 25,31kk; Jel 20,14k; 22,15). Ha ez nem így volna, akkor Isten szeretetének helyén egy végzetszerűen, mintegy kényszerpályán mozgó fátum működne. Isten azonban kegyelmének gyakorlásában teljesen szabad (Róm 9,15). Joga és szabadsága van elvetni, de meg is könyörülni. Mindez mindenhatóságából következik. Mindezekkel szemben az ember lehetősége: kérni Isten könyörületét, és készséges lélekkel engedelmeskedni neki (Zsolt 51,13k). (Ld. még ELEVE ELRENDELÉS).
SzCs
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
