Főpap
Főpap A hierarchikus tagoltságú ÓSZ-i papság vezetőjének címe (hakkóhén haggádól, vö. 4Móz 35,25.28.32). A papság történetének különböző korszakaiban különféle nevekkel illették: »a pap« (hakkóhén, 3Móz 1,7; 1Kir 1,8); »a felkent pap« (hakkóhén hammásiah, 3Móz 4,3), »az Isten házának felügyelője« (nágid, pl. Neh 11,11).
1. A főpap felszentelése, öltözete
Az első főpapnak, Áronnak a felszentelése három részből állott: megmosakodás, felöltöztetés és felkenetés (2Móz 29,4-7; 3Móz 8,6-12).
A főpap ruháját 2Móz 28. és 39. r. részletesen leírja: az alsó- és a felsőruha (éfód és hósen) aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin- és lenfonálból készített szőttes volt. Az éfódot a köntös és az éfód palástja fölött viselték (2Móz 29,5; 3Móz 8,7). A hósen egy négyszög formájú táska volt, amelyben a jövendöléshez szükséges ÚRÍM és TUMMÍM volt. A fején turbánt (misznefet) viselt, a turbánon elöl aranyból készült virágdísz volt. Az öltözéket az öv (abnét) egészítette ki.
A királyság megszűntével a királyi ékszerek a főpapra hagyományozódtak, aki nem csupán a király kultikus előjogait örökölte, hanem a nemzet feje és Isten előtti képviselője is lett.
A főpapot Heródes idején és a római korszakban már nem kenték fel, a felszentelési rítus csupán a beöltöztetésből állott.
2. A főpap méltósága, jogai és kötelességei
A főpap, különösen a fogság utáni időben, amikor a királyság megszűnt, Izráel népének lelki-szellemi vezetője volt. Ő volt a nép feje, aki erre a feladatra Istentől kapta a meghatalmazást, és ő képviselte a népet Isten előtt. A későbbi korban ő volt a vezetője a NAGYTANÁCSnak is.
Tisztéből fakadóan ő mutatta be a népért a nagy engesztelő áldozatot (3Móz 16,23), amelynek során évente egyszer bemehetett a kárpit mögé, a SZENTEK SZENTJÉbe. Vitás ügyekben ő kérdezte meg Istent az éfód, valamint az úrím és tummím segítségével (2Móz 28,30; Péld 16,33; 4Móz 27,21; 1Sám 14,31), s így őt illette a legfelsőbb döntés joga minden vallási kérdésben. Ő a közbenjáró Isten és ember között, amint a Zsid 5,1 összefoglalja szerepét.
Méltóságával, s azzal összefüggésben, hogy tőle származott az új főpap, rendkívüli szigorúságú tisztasági törvények vonatkoztak rá (3Móz 21,10-15). Nem vehetett el özvegyet, csak izráeli szüzet.
3. A főpapi méltóság története Izráelben
Izráel első főpapja Áron volt, ő a mindenkori főpap mintaképe. A tisztséget a legidősebb fia, Eleázár örökli (4Móz 20,26), majd utána Fineás, Eleázár fia (Bír 20,28). Éli előtt, vagy Élivel a tisztség, előttünk ismeretlen módon, Ítámár nemzetségére ment át, aki Áron legkisebb fia volt (1Sám 1,9; 1Krón 24,1-6).
Dávid korában Abjátár (Ítámár nemzetsége) és Cádók (Eleázár nemzetsége) együtt voltak főpapok. De Abjátár Anátótba űzésével (Salamon király) Cádók maradt egyedül, és az ő családjából került ki a főpap egészen a fogságba menetelig (1Kir 2,26-35; 1Krón 5,30-41; 6,35-38; Ezsd 7,1-5).
A főpapság intézménye a fogság idején szünetelt (Kr. e. 586-538). A fogság után azonban, mivel nem volt király, egyre nagyobb lett a tekintélye és a hatalma. A zsidóság önmagát vallásként és gyülekezetként kezdi értelmezni, és a főpap ennek a vallásnak és gyülekezetnek a lelki vezetője lesz. A fogság utáni gyülekezet első főpapja Jésua (Ezsd 3,2; 5,2; Hag 1,1; 2,2; Zak 6,11), aki a fogság előtti utolsó cádókita főpapnak volt az unokája (2Kir 25,18kk). Az utolsó, Cádók nemzetségéből származó főpap II. Óniász volt. Őt azonban IV. Antiokhosz Epifanész leváltotta, és helyébe, törvénytelen módon, Jászont nevezte ki, aki maga ugyan cádókita volt, utána azonban (172-től) valamennyi főpap illegitim, azaz nem cádókita családból nyerte kinevezését. Óniász utódai Egyiptomba menekültek, és ott a jeruzsálemi templom mintájára egy templomot építettek. Ez a Leontopoliszban megépült templom egészen Kr. e. 73-ig megvolt, és áldozatot is mutattak be benne. A Nagy Sándor korától hivatalban lévő főpapokról Josephus Flavius zsidó történetíró ír A zsidók története c. művében (13,62-73).
A szeleukida kor zűrzavarában a főpapi tiszt a HASMONEUSok családjához került. Jónátán a Kr. e. 152-i lombsátrak ünnepén már főpapként szolgált. Bár a Hasmoneusok sem tartoztak Cádók nemzetségéhez, 141-ben egy népgyűlés mégis rájuk ruházta a tisztet. Amikor Alexander Jannajosz a »király« címet is felvette, ténylegesen is egyesítette személyében a papi és királyi funkciókat. Ez a helyzet megmaradt mindaddig, amíg Júdea függetlenségét és királyságukat meg tudták őrizni (Kr. e. 46).
Heródes és a rómaiak idején a főpapi tiszt a politikai hatalom játékszerévé vált: nem volt örökölhető, nem tartott élethossziglan. Heródes megszüntette a Hasmoneus főpapságot, de nem vette figyelembe a cádókita hagyományt sem, hanem a mindenkori helyzetnek megfelelően nevezett ki, vagy váltott le főpapot. De különösen a jogi ügyekben mégis a főpap volt a legfelsőbb illetékességi fórum, ő állt a NAGYTANÁCS (Mt 5,22) élén és politikai felelőssége is volt. Hasonlóképpen fontos feladatokat kaptak a leváltott főpapok is. Meghatározott papi családok kapták legtöbbször a főpapi megbízást. Ezek: Boethosz, Ananosz (= Annás), Phiabi, Kamit családja. Az ő kezükben volt egyúttal minden fontos templomi szolgálat is. Ismertek Annás csarnokai a templomhegyen, ahol a zarándokok pénzt válthattak és áldozati állatot vásárolhattak.
A törvényhez hű farizeusi ellenzék azonban mindvégig kitartott a törvényes Cádók nemzetség mellett. Az ÚSZ-ből ismert az az Anániás főpap (ApCsel 23,2kk; Pál »meszelt falnak« nevezte 23,3), akit a zsidó háború kitörésekor (Kr. u. 66-ban) a zélóták megöltek (Josephus Flavius: A zsidó háború c. művében ír erről 2,441). Helyette ősi módon, sorsvetéssel, a cádókita Pinehast választották főpappá. Így Izráel utolsó főpapja, ha rövid ideig is (66-70), cádókita volt.
4. A főpap a qumráni szövegekben
A QUMRÁNI szekta, mely a hagyományokhoz hűségesen ragaszkodó HASZIDOK és a viszonyokkal megalkuvók (ld. HELLÉNIZMUS) harcaiból keletkezett, az eszkhatológikus Izráel élére két felkentet várt: a Dávid házából való politikai Messiás-Felkentet és az Árón-Cádók házából származó Főpap-Felkentet. A mozgalom papi jellegének megfelelően, a papi Felkent fölötte állt a politikai messiásnak. Ugyanez a tradíció található a Tizenkét Pátriárcha Testamentuma című pszeudepigráfus iratban (TestLev 8,4; 17,2; 18,2). A szekta tehát, szemben a hasmoneusi egyszemélyes papkirálysággal, megőrizte azt az ősi izráeli hagyományt, amely a papságot és a királyságot alapvetően szétválasztotta egymástól.
5. A főpap az ÚSZ-ben
Az ÚSZ három főpapot említ Jézus és az apostolok korából név szerint is: Annást, aki Jézus korában már nem volt főpap (ld. ANNÁS ÉS CSALÁDJA), Kajafást, a Jézus kivégzésekor hivatalban lévő főpapot, és Anániást, aki Pál apostol perében tűnik fel (ld. ANÁNIÁS). Mellettük összefoglalóan szó van még a »főpapokról«, akiknek feladata a templomi kultusz vezetése, a templomőrség és a templomba befolyó pénzek felügyelete, ill. kezelése, de ugyanúgy benn ülnek a Nagytanácsban is.
6. Jézus Krisztus mint Főpap
Jézus földi származása szerint nem volt papi nemzetség tagja. A Zsid azonban részletesen kifejti, hogy a Zsolt 110,4 ígérete a jelenben valósult meg (5,1-10); Jézus Krisztus a MELKISÉDEK rendje szerinti főpap, amely főpapság fölötte áll az Áron rendje szerinti főpapságnak (7,1-10). Áron rendje alatt kapta a nép a törvényt, tehát az új főpap megváltozott törvényt hozott (7,11-12). Áron rendjének sok papja volt, ő viszont megmaradt örök főpapnak (23-24). Az ároni főpapoknak magukért és a nép bűneiért kellett áldozniuk, ő azonban önmagát áldozta egyszer s mindenkorra (27-28). Az ároni főpapok nem érték el a tökéletességet, a Fiú azonban örökre tökéletes. Az ő főpapsága nem földi (8,4), hanem Melkisédek rendje szerinti mennyei főpapság (8,1). Egyszeri áldozata megnyitotta a mennyet a mi számunkra is (9,24; 10,19k). Áldozata alapján örökre az Isten jobbjára ült (10,12), azaz elérte célját: Főpap és Király lett. Ezáltal Jézus Krisztus az ősi izráeli papi rendet a maga kultuszi cselekményeivel együtt megszüntette. A hit igazi alapja egyedül Krisztus golgotai, egyszer s mindenkorra bemutatott, áldozata, és életünk legmaradandóbb áldása érettünk való könyörgése a mennyei szentélyben.
Ellentétben Qumránnal, a papi és királyi felkentről szóló tradíciók Jézus Krisztusban egyesülnek. Hangsúlyosabb ugyan a papi hagyomány, mégis új főpapságról van szó, amelyhez a Melkisédek rendje szerinti főpapság hasonlítható csupán.
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
