Jézus Sirák könyve

Full text search

Jézus Sirák könyve A LXX-ban g.-re fordított, eredetileg h. nyelvű könyv, mely a zsidó bölcsességirodalom legterjedelmesebb darabja. Latin neve: Ecclesiasticus. A h. kánonba nem került be, a diaszpórazsidóság azonban használta, s később a NY-i egyház is.
Az előszóból kiderül, hogy a szerző unokája fordította a könyvet h.-ből g.-re, Kr. e. 130-ban, Egyiptomban. Nagyapja: Ben Sirák kb. 60 évvel előbb élt, az erőszakosan hellénizált Palesztinában, a MAKKABEUS-felkelést közvetlenül megelőző időben. A h. eredeti szöveg kétharmadát megtalálták a múlt szd. végén Kairóban. A qumráni barlangokból kisebb töredékek kerültek elő, legújabban pedig QMASZADÁban ráleltek a teljes h. kéziratra. A könyv keletkezési idejére utal az is, hogy az 50. fejezetben dicsért Simon főpap kb. Kr. e. 200-ban élt.
Tartalmilag a könyv bölcs mondások, tanköltemények, himnuszok, hála- és panaszénekek gyűjteménye. A szerző a jeruzsálemi művelt arisztokrácia tagja lehetett, ugyanakkor elsajátította a g. műveltséget is. Nem lehetetlen, hogy a maga idejében kapcsolatban állt a politikával, legalább vallási tanácsadóként. A HASZIDOK irányzatához tartozott, akik később a felkeléshez elvi alapon csatlakoztak. Hagyományőrző, de kiáll az elnyomott szegények mellett. Hidat ver a bölcsességirodalom és a Törvény között. Nem osztozik a Préd borúlátásában, a világot értelmesnek és célszerűnek tartja. Sokat foglalkozik Izráel története (44–49. fejezet) pozitív és negatív alakjaival ( ÉNÓK, NÓÉ, ÁBRAHÁM, IZSÁK, JÁKOB, MÓZES, ÁRON, FINEÁS, JÓZSUÉ egyfelől, másfelől: SALAMON, JEROBOÁM stb.). Megfigyeli Isten dicsőségét a természetben (42–43.). Olyan gyakorlati-erkölcsi témákról tanít, mint pl. a barátság, beszéd, hallgatás, bosszúság, nevelés, gazdálkodás, viselkedés a vendégségben. AZ ÚSZ szerzői gyakran idézik, Mt három esetben, Pál ötször, egyéb ÚSZ-i iratok hat ízben. (Ld. még APOKRIFUS IRATOK)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me