Kijelentés, kinyilatkoztatás

Full text search

Kijelentés, kinyilatkoztatás 1. Isten beszéde, közlése önmagáról, továbbá a teremtményekről, köztük az emberről minden olyan vonatkozásban, ami az ember érzékelő és megismerő képessége elől el van zárva (a jövő, az élet értelme, az ember bűnössége és megváltatása stb.). Az Isten láthatatlan, pontosabban: az ember számára teljesen felfoghatatlan. Ez érthető, mert Isten a világ teremtője; az ember érzékelő képessége a teremtett világ, a fizikai lét törvényei közé van zárva, azok segítségével történik. A teremtő azonban kívül áll ezen a világon, annak törvényei nem vonatkoznak rá, következésképpen az ember számára fel sem fogható. Ezzel egyszersmind kiismerhetetlenné válik mindaz, ami a teremtett világnak az Istenhez való viszonyából fakad. A jövőt Isten tartja kezében, aki abban is független a teremtett világ törvényeitől, hogy az időnek is teremtője (1Móz 1,1 »kezdetben« – minden, még az idő is azzal kezdődött, hogy Isten megteremtette), számára másképp létezik, mint az embernek. Előtte ezer esztendő, mint egy nap (Zsolt 90,4), a korszakok, vagyis az örökkévalóság Istene (ld. AIÓN). Az ember létének értelmét Istenhez való viszonya adja meg ( ISTENKÉPŰSÉG), bűne az, hogy Isten törvényét nem tartja meg, a halál a bűne miatt van, menekülni tőle az Isten által adott módon tud ( MEGVÁLTÁS, KEGYELEM). Az istenképűségből levezethető lenne az embernek Isten megismerésére vonatkozó képessége, de ezt elvesztette (ld. alább).
Isten kijelentését a B foglalja magában (ld. még ÍRÁS), a szó maga dogmatikai fogalmat takar, nem azonosítható egyetlen B-i szóval. A »mond«, »mutat«, »láttat«, »tudtul ad« és rokon értelmű szavak mind ide tartozhatnak. A h. gálá' (feltár, leleplez), ná'am (szól, hirdet – általában prófétai szólásra vonatkozóan) és derivátuma nö'úm jahveh (Jahve mondása), a g. apokalüpto (leveszi a leplet), deloo (megismertet), epifaneia (megjelenés) tartoznak közelebbről ide. E szavaknak azonban teljesen más jelentésük is van, nincsenek lefoglalva erre az egy fogalomra.
Isten tehát az egész B tanúsága szerint kijelentést ad. Ez azonban nemcsak öröm, hanem kötelezettséggel is jár, mert azt is magában foglalja, amit Isten kíván az embertől: törvénye megtartását, szeretetet, iránta való alázatot (Mik 6,8). Ez pedig veszéllyel jár, mert a törvény megszegése büntetést von maga után. Éli házát is azért sújtja ítélettel, mert Egyiptomban kijelentette magát nekik, mégis másképp viselkednek (1Sám 2,27.29k). Ézsaiás látja az Urat, megbízatást kap az igehirdetésre, ez azonban megkeményíti a népet, ennek vége ítélet (Ézs 6). Többször idézi ezt a fejezetet az ÚSZ.
2. Isten kijelenti magát a teremtésben, a természet rendjében. Ebből az embernek meg kellett volna látnia örök hatalmát és istenségét. Istennek a természet rendjében adott kinyilatkoztatása azonban csak arra elég, hogy az ember menthetetlen legyen, mert nem dicsőítette Istent (Róm 1,18–23), helyette bálványokat imádtak. Vö. ApCsel 14,8kk: Isten küldötte Lisztrában csodát tesz, a tömeg erre Zeusznak akar áldozatot bemutatni. A bűn következménye, hogy az ember »értetlen szíve elsötétedett« (Róm 1,21). A gondviselés is alkalmas lenne arra, hogy Istenre mutasson, de azt sem értik (ApCsel 14,17), csak a hívő képes rá (Zsolt 104). Ezért kell az embernek döntenie, melyik oldalra áll (1Kor 10,20).
Az ember tehát hiába keres, sehol nem találja Istent, Ő viszont megtalálja az embert (Jób 23,8–10a). A kutató ember a természet kincseit a felszínre hozza, de a bölcsességet nem találja meg, azt csak Isten adhatja meg neki, ha féli Őt (Jób 28). Ezért beszél a Zsolt 19 az Isten dicsőségéről, melyet az egek és a nép hirdetnek, majd átmenet nélkül az ÚR törvényéről, mert Isten kinyilatkoztatása kell ahhoz, hogy Őt megértsük. Végül személyes imádságba megy át (12kk v.-ek). Isten jelzéseit, az álmokat sem tudják megfejteni a pogány bölcsek, csak Isten gyermeke (Dán 2,27–30.47; vö. 1Móz 41,16). Isten szabadító erejét a népek szeme láttára nyilvánvalóvá tette (Zsolt 98,1–3), mégis kevesen értették meg.
Mindez így vonatkozik a B-i teremtéstörténetre: Ez nem a világ keletkezését írja le, hanem a teremtést mondja el, közben teológiailag értelmezi is. Ezáltal a kijelentés része, sőt Isten TÖRVÉNYÉnek bevezető szakasza. Ezért hit által érthető (Zsid 11,3). Megjegyzendő, hogy amikor Isten népe a szövetségen kívüli világgal találkozik, érvelése kiindulópontjául a teremtésre hivatkozik: a bölcsességirodalomban PÉLDABESZÉDEK és JÓB KÖNYVE, a fogságban prófétáló DEUTERO-ÉZSAIÁS, Pál a lisztrai tömegben (ApCsel 14,8kk) vagy az athéni areopáguson (ApCsel 17).
3. Amit Isten megkíván az embertől, azt a TÖRVÉNYben nyilatkoztatja ki. Az ember természetes esze szerinti cselekedete, a szívébe beírt törvény itt is csak arra elég, hogy elítéltessék (Róm 2,11–16). Annyi sejtése tehát mindenkinek van a helyes cselekvésről, hogy mit kellene tennie, de ezt a mércét sem éri el. Isten a törvényt azért adta, hogy az ember tudja, mit kell cselekednie, és hogy cselekedje is azt (5Móz 29,28). Konkretizálta, közel hozta az emberhez akaratát, nem kell magára hagyatva, tanácstalanul kutatnia. Megcselekvése élet, megszegése viszont halál (5Móz 30,11–15). Ezért fejeződik be a törvény közlése az áldásról és átokról szóló fejezetekkel (5Móz 28–30). Más dolog, hogy Izráel nem élt ezzel a lehetőséggel, félreismerte Istennek a törvényben lefektetett akaratát (Róm 9,31–10,4).
Isten kezdettől fogva kijelentette akaratát az embernek. Ez már a teremtés hajnalán az Éden kertjében megtörtént. Az ember erre nemet mondott, így kizárta magát az Istennel való zavartalan kapcsolatból: kiűzetett az Édenből. Ettől fogva a bűn eluralkodásáról számolnak be az őstörténetek (Kain, özönvíz, Bábel tornya). A kiválasztott Ábrahámmal is közli akaratát: »Élj nekem tetsző életet és légy feddhetetlen!« (1Móz 17,1). Amikor egy egész népet választ ki, akkor közli a részletes törvényt (2Móz 20kk).
Ez mind Ábrahám, mind a nép esetében szövetség keretében történik. Ábrahámnál 1Móz 15,7kk és 17,2kk, a Sínai-hegynél a 2Móz 19. és 24. fej. közé ágyazódik a követelmények közlése. Mindkét szövetség alapvetően Isten ajándékát, szeretetét foglalja magában, ebből fakad a követelmény (2Móz 20,2!). A szeretet a törvényen belül is jelen van, mint az ENGESZTELÉS lehetősége. (Ld. még ÁLDOZATOK)
Az Isten követelményeinek kinyilatkoztatása tehát összefonódik szeretetének kijelentésével, az egész beleágyazódik Istennek magáról és az emberről szóló egyéb kijelentéseibe. Így Mózes öt könyvének egésze a tóra nevet kapja. Ezen belül kijelenti NEVét is, vagyis lényegét, úgy azonban, hogy mindent nem tudhat meg az ember (2Móz 33,20; 5Móz 29,28). Később is kérni kell Isten tanítását (1Kir 8,36; Zsolt 16,11).
Ennek a törvénynek Jézushoz kellett volna vezetnie Isten népét, de nem értették meg teljes mélységében. Mintha lepel lett volna szemük előtt (2Kor 3,14kk). Jézus elismerte a törvényben foglalt kijelentés érvényét (Mt 5,17; Jn 5,39), de úgy tárta fel annak mélyebb értelmét, hogy azzal gyökeresen meg is változtatta annak gyakorlatát (Mt 5,22.28.32; 19,8k). Ezzel betöltötte az új szövetségről szóló prófétai ígéreteket is, melyek arról szóltak, hogy Isten a nép szívébe írja a törvényét, és ehhez megújítja a szívét is (Jer 31,31; Ez 36,25k).
4. a) A B-i kijelentés jelentős része történeti kijelentés: Nem elvontan beszél Istenről, hanem elmondja tetteit, hogyan vezette, óvta, büntette, szabadította népét, ezáltal ismerjük meg Őt, és részben az embert is. Még a teremtésről is történet formájában tájékoztat. Jézus tettei és ami vele történt, Isten hatalmas és kegyelmes lényéről szólnak.
b) A történeti kijelentést kíséri a próféták által adott kinyilatkoztatás. Egyrészt az eseményeket kellett értelmezni: A h. kánon »korai prófétáknak« nevezi azokat, melyeket mi történeti könyveknek ismerünk. A történelemből azt mondja el, az elmondottakat úgy csoportosítja és értelmezi, ami és ahogyan tanulságul szolgál, amiből kitűnik Isten cselekvésének oka és célja. Másrészt a korábban megkapott normákat kellett a mindig új helyzetre alkalmazni. Ezért a próféták többnyire korukhoz szólnak. A jövőről csak abban az értelemben, hogy a nép valamilyen magatartásának milyen következményei lesznek. Néha azonban – bátorításul, útbaigazításul – a távoli jövőről is.
Ehhez kellett a látó szem. A próféta nem a saját véleményét mondja, hanem amit Isten mutat neki (ld. VIZíÓ). Hallja Isten mondását, látja a Mindenhatótól kapott látomást és szól (4Móz 22,31; 24,4.16). Az Úr akarata támasztotta őket (5Móz 18,18). Akkor volt próféta, ha Isten kijelentette magát valakinek (1Sám 3,1.7.21). Teljesen konkrét dolgokban is adott nekik Isten kijelentést (1Sám 9,15; 2Sám 7,27). Az általuk adott kijelentés gyakran eltért az átlagos gondolkodástól (Ézs 55,8k), ezért volt szükség arra, hogy Isten adja szájukba az igét (Jer 1,9; Ez 2,7–3,11). Ezt az igét tovább kellett adniuk, ha veszélyes is volt, sokszor akaratuk ellenére. Mikájehú próféciája a király erős rosszallását váltja ki, pofont és börtönt kap érte (1Kir 22), Urijját megölik (Jer 26,20kk), Jeremiás állandó életveszélyben van, börtönben ül, Ezékielnek szörnyűségeket kell kimondania (5,10), de a kijelentés szól. Hatalmát mutatja meg az Úr (Jer 16,21), idejében szól (Ám 3,7), ezért imádkoznia kell a népnek a kijelentésért (Zsolt 119,18).
Ennyi gondoskodás mellett szigorúan tilos máshova fordulni (5Móz 18,9kk; Ézs 8,19).
5. Isten egyéb eszközei akaratának kijelentésére: a PAPOK ÉS LÉVITÁK tanító szolgálata, az ÚRIM ÉS TUMMIM, mint szent eszköz, a TEOFÁNIA, Isten DICSŐSÉGének megjelenése, mint akaratának közlése.
6. Jézus Krisztus megjelenésével folytatódik Isten kijelentése, az az Isten szól hozzánk, aki az atyákhoz a próféták által, mégis másképp, mert a kijelentés eléri csúcspontját: a Fiú által történik, aki által a világot is teremtette (Zsid 1,1k). Ő a láthatatlan Isten képe (Kol 1,15), annál többet, mint őáltala, nem tudhatunk meg Istenről ezen a földön. A látásunk ma még homályos, amikor eljön a tökéletesség, akkor fogunk színről színre látni (1Kor 13,12).
Benne beteljesedik az ÓSZ-i váradalom: nemcsak Izráel helyreállítója; dicsősége, hanem a pogányok világossága is (Ézs 42,6; 49,6; Lk 2,32). A kijelentés lényege valósul meg benne: a láthatatlan, az ember számára felfoghatatlan láthatóvá válik. Mint Fiú az Isten képviselője, tehát az ember számára (egyelőre) legtöbb válik láthatóvá, amikor megmutatja dicsőségét. Ennek ujjongása érezhető a János prológusában (Jn 1,14). Keresztelő János a legnagyobb prófétai kijelentés elmondója, amikor Őt teheti ismertté Izráel előtt (Jn 1,31). Csodája is dicsőségének megmutatására szolgál (Jn 2,11). Benne megjelent az élet (1Jn 1,2), az ördög munkáinak lerontója (3,8), a szeretet, aki az életet is hozza (4,9). Az örök élet jelent meg benne, vagyis Isten azt nyilatkoztatja ki, azt teszi hozzáférhetővé az ember számára, amit a bűnesettel elveszített: az Istenhez való odatartozást (2Tim 1,10; Tit 2,11; 3,4).
A kijelentés egész történetén végigvonul, hogy Isten kinyilatkoztatását lehet figyelmen kívül hagyni és lehet elfogadni. Jézus személyével kapcsolatban ez minden eddiginél élesebben vetődik föl. Benne ugyanis szolgai formában (Fil 2,7) jelentetett ki Isten dicsősége, ami sokak számára érthetetlen és elfogadhatatlan volt. Innen ered Keresztelő János kérdése is (Mt 11,1–19). Ez arra vonatkozik, Ő-e a Messiás, más fogalmazásban: Ő-e az Isten dicsőségének régen várt kinyilatkoztatása. Ezért mondja Jézus, hogy Isten dicsőségét meglátni hit által lehet (Jn 11,40). Tudjuk, ekkoriban sokan próbálták siettetni Isten dicsőségének megjelenését. Bevetették ehhez (a bölcsek? értelmesek?) vakbuzgóságuk mellé a reális eszközöket is, fegyvert és néha a politikai cselszövést. Jézus tudja és ki is mondja magáról, hogy Ő az Isten igazi kijelentése, de azt is, hogy ezt a »gyermekek« értik meg, mások előtt rejtve marad. Az Atya munkája kell a fölismeréshez (Mt 11,25–27; 5,3). Ez történik meg Péterrel (Mt 16,17). Olyan rejtély ez, amit a szellemvilág – még ha tisztátalan is – hamarabb felfog (Mt 8,29; Mk 1,24); a sokaságot pedig Jézusnak ezek feletti hatalma győzi meg (Mk 1,27).
Az igénybejelentés Jézus részéről elhangzott arra, hogy új kijelentést hoz, tanítási módjából ezt föl is fogták (Mt 7,28k.; Mk 1,22), más kérdés, hogy elfogadták-e (Jn 3,32kk; 8,26k; 14,21kk; 15,15k). Jézus fény, világosság, amit látni (Lk 1,79; 2,32), és szó, amit hallani lehet (Jn 10,3.27).
7. Amit Isten tudtul adott Jézus által, az a dicsőség, annak további hordozói a Jézus követői (Kol 1,27). Így rendelkezett Jézus (Lk 10,16). A Lélek teszi őket képessé a hallottak megértésére és a teljes igazsághoz való eljutásra (Jn 14,26; 15,26; 16,13). Kinyilatkoztatás ez, mert a Lélek azt mondja, amit hall, vagyis Istentől ered a közlése (vö. 1Kor 2,10).
Ez a megbízatás teszi az apostolt apostollá (Róm 1,5; 15,18; vö. 1Kor 15,11; 2Kor 13,3) Isten kijelentésének hordozójává (Gal 1,11; Ef 3,5; 1Thessz 2,13).
A fogalom használatának néhány határesete Pál leveleiben:
a) A sokszínű őskeresztyén istentisztelet részeként említi a kinyilatkoztatást (1Kor 14,6.26). Igen, de éppen tőle tudjuk, hogy ebben előfordulhatott tévedés is. Megállapítottuk, hogy a kijelentés fogalma nem kötődik egyetlen szóhoz. Fordítva: az apokalüpszis nem mindig Isten közlését jelenti. Jelen esetben »Istenről« vagy »Jézus Krisztusról szóló beszédet« jelenthet, amely már ki van téve az emberi tévedés lehetőségének.
b) A filippi gyülekezet némely dologban másképp gondolkozik, mint az apostol. Pál reménye: ezt is kijelenti majd nekik Isten (Fil 3,15). De hogyan, ha tőle, a kijelentéshordozó apostoltól nem fogadták el? Az apkalüpto itt is az iménti értelemben áll, és ki van téve az emberi meggyőző erő vagy a hallgatói felfogóképesség gyengeségének.
c) Kinyilatkoztatástól indítva ment Jeruzsálembe (Gal 2,2). Ahogy a próféták is adtak eligazítást néha egyes konkrét esetekben, úgy kaphattak ilyeneket az apostolok is. Isten ilyen közvetlen megnyilatkozása indítja Pétert Kornéliuszhoz (ApCsel 10,19k), Fülöpöt az etióp kincstartóhoz (ApCsel 8,26kk).
8. A kijelentés írott igévé válik. A tanítványok boldogító dolgokat láttak és hallottak (Mt 13,16), ezeknek továbbadására kötelezte őket Jézus, belső kényszer is hajtotta őket erre (Mt 10,26k; ApCsel4,20; 1Pt 1,12; 1Jn 1,1). Az idő teltével szükségessé vált az írásos rögzítés, akárcsak az ÓSZ esetében. (Ld. ÍRÁS 6.8–10)
9. A kijelentésnek története van, Isten mindig többet közölt velünk, amíg Jézusban megadta a legtöbbet, amit a földön megtudhatunk. Az ESZKHATOLÓGIÁban kaptunk jelzéseket a jövendőről is. Isten kijelentése akkor fejeződik be, amikor majd »színről színre látunk« (1Kor 13,12), akkor tudunk meg sok mindent pontosan. Addig várjuk Jézus megjelenését (Tit 2,13), de semmiféle kijelentés nem zavarhat meg (2Thessz 2,1–12). A Jel g. címe apokalüpszis, nem azért, mert mindent elmond Jézus végső megjelenéséről, hanem mert előkészít rá.
CP

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages