Krónikai történetírás

Full text search

Krónikai történetírás 1. Elnevezés, kérdés. Az ÓSZ-ben két nagy történeti mű maradt ránk. Az egyik az ún. deuteronomista történeti mű, a másik a krónikai történeti mű. A deuteronomista történeti mű a Mózes első könyvétől a Királyok könyvéig terjed. A krónikai történeti mű a Krónikák könyvével kezdődik, s Ezsdrás és Nehémiás könyve tartozik még hozzá. A kérdés: hogyan viszonylik egymáshoz a két történeti mű, miben különbözik a krónikai történetírás a deuteronomista történetírástól. A kérdés vizsgálásánál főleg a Királyok könyvét, s részben a Sámuel könyvét veszik tekintetbe, mivel ezekben olvasunk azokról az eseményekről, amelyekről a Krónikák könyvében is olvasunk.
2. A két történeti mű közötti különbség. A történetkritikai kutatás szerint a két történetírás között lényeges szemléleti különbség van. A legtöbbet emlegetett különbségek: Különös előszeretettel foglalkozik a geneológiákkal és a kultusszal. Az eseményeket Jahvéval hozza kapcsolatba, s mindent a bűn és bűnhődés, az isteni megfizetés szemszögéből néz. Isten csodatettekkel avatkozik bele a történésekbe. Különös hangsúly van Dávid háza és Júda kiválasztásán. A politikai, nemzeti megfontolások háttérbe szorulnak, az Istennel való kapcsolat a döntő. Kiemeli a papok és léviták jogainak sérthetetlenségét. Dávid és Salamon alakját idealizálja: nem ír azokról a dolgokról, amik rossz fényt vetnek rájuk. De ha ezeket a különbségeket a deuteronomista történeti mű összefüggésében figyelmesebben megvizsgáljuk, akkor ezek a különbségek úgy összezsugorodnak, hogy alig marad belőlük valami: A geneológiák alkalmazása kisebb-nagyobb korszakok áthidalására nem a krónikai történetírás kizárólagos sajátossága. A maga helyén a deuteronomista történetírás is bőven foglalkozik a kultusszal (2Sám 6,1kk; 7,1kk; 24,18kk; 1Kir 3,5–8). A bűn-büntetés, a megfizetés nem törvényeskedés: Jahve Ura és bírája népének, ezt a deuteronomista is így vallja. Nem csak a krónikai történetírás jellemzője, hogy Isten csodatettekkel avatkozik bele az eseményekbe, a deuteronomista történeti műben is számos csodatettet olvashatunk (1Kir 18,20kk; 20,13kk; 20,23kk; 2Kir 3; 5,1kk; 6,8kk; 7,1kk; 18–19). Dávid – s vele Júda – kiválasztásán a deuteronomista történetírásban is hangsúly van (2Sám 7). A deuteronomista szerint is az Istennel való kapcsolat a döntő. Isten valóban Áron fiait és a lévitákat választotta ki a szent szolgálatra. Dávid és Salamon esetében valóban elhagy dolgokat. Dávid és Salamon alakját nem kellett idealizálni. Dávid, bűnei ellenére, amiket megbánt, Izráel eszményi uralkodója volt, Salamon hasonlóképpen. A hallgatás a felhasznált forrásokkal is összefüggésben lehet, legalábbis részben.
3. Egyezések a két történeti mű között. A két történeti mű között lényeges szemléletbeli különbség nincs: mindkettőre a prófétai szemlélet a jellemző: Isten Ura népének és a történelemnek. Időben küld prófétákat. A kultusz fontos, de önmagában semmit sem ér: nem pótolhatja a hitet és az engedelmességet. A kultusz megszentségtelenítés, az Úrtól rendelt kultusz elhagyása csak része a szövetségszegésnek, s az ebből következő sok-sok bűnnek. Egyik országrész sem a kultusz terén elkövetett bűnök miatt pusztult el, hanem azért, mert nem hallgattak a prófétákra, hanem kinevették, kigúnyolták őket (2Kir 17,13kk; 2Krón 36,15kk). Mindkét történeti műnek van tanító, nevelő, építő szándéka.
4. A krónikai történetírás eredete és célkitűzése. Láttuk, hogy szemlélet tekintetében nincs lényeges különbség a két történeti mű között. A különbséget inkább az eredetben és a célkitűzésben kell keresni. A krónikai történetírás eredete a krónikai feljegyzésekben keresendő. Az írás elterjedésével szokás volt krónikai feljegyzéseket készíteni a királyi udvarokban, kultuszhelyeken (vö. Eszt 6,1). Mózes öt könyvében, Józsué könyvében, Sámuel könyvében több utalást találunk (2Móz 17,14; 1Sám 10,25) az események feljegyzésére. Dávid és Salamon udvarában ott találjuk az írnokot (kancellárt) (2Sám 8,17; 1Kir 4,3). A kancellár feladata volt a királyi irattár kezelése, a fontos események feljegyeztetése is. A Krónikák könyve héber elnevezése, dibré hajjámim (napi események) erre a háttérre utal. Ezek csak krónikai feljegyzések voltak. Nagyon valószínű, hogy az olyan eseményeket, mint Dávid vétke Betsabéval, kihagyták. A krónikai történetírás ismerte és felhasználta ezeket a feljegyzéseket, több sajátossága ebből adódhat. A deuteronomista történeti mű szerzője még csak három fő forrást ismer: Salamon történetének könyve (1Kir 11,41), Júda királyainak története (1Kir 14,29; 15,7) és Izráel királyainak a története (1Kir 14,19; 15,31). A két királyság történetének párhuzamos ábrázolásával tradíciót teremt, a Krónikák könyve már több hasonlóról tud. A krónikai történetírás elsősorban tradíciófolytató, már korábban megírták a Júda királyainak történetét. A deuteronomista a világ teremtésétől a babiloni fogságig írja le a választott nép történetét. A Királyok könyve e történelmi mű nagy záróköve. A krónikai történelmi mű is a világ teremtésével kezdődik, de a Krónikák könyve e történelmi műnek a nyitánya, ami folytatódik Ezsdrás–Nehémiás könyvével, s voltaképpen a Makkabeusok könyve is ehhez a tradícióhoz kapcsolódik.
NA

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages