Léviták
Léviták Jákób fiának, Lévinek a leszármazottai, akiket Isten a pusztai vándorlás idején a papi szolgálatra kiválasztott (4Móz 1,50; 3,6–12; 8,16). Elnevezésük: h. hallévi, vagy lövijjim, g. leüitész (2Móz 6,19; Lk 10,32), jelentése ismeretlen. Talán: »az, aki ragaszkodik Istenhez« (vö. 1Móz 29,34; 4Móz 18,2.4).
Izráel törzsein belül Lévi papi törzsének különleges helyzete van: váltságdíj minden elsőszülött izráeli helyett (4Móz 3,12; 8,16); nem számolják a többi törzzsel együtt (4Móz 1,47kk; 4); nem kap osztályrészt és örökséget Izráel földjéből, mert az Úr az öröksége (4Móz 18,20; 5Móz 18,1; Józs 13,14.33; 14,3k; 18,7). Őket illeti viszont minden tized (4Móz 18,21kk), és egyenletesen szétosztott lakóhelyeket kapnak, összesen 48 lévita-várost, a tizenkét törzs területén (4Móz 35,1–8; 3Móz 25,33k; Józs 21,1–42; 1Krón 6,39–66). Összekötő kapocs köztük nem a közös haza, hanem a közös tiszt: a papság.
Lévi törzséből származott Mózes (2Móz 2,1; 6,20; 4Móz 26,59; 1Krón 5,29; 23,13), aki Egyiptomban nevelkedett. Ezért nem meglepő, hogy Lévi leszármazottai közül nagyon sokan egyiptomi nevet viseltek (maga a MÓZES név is egyiptomi eredetű; ld. továbbá Éli főpap két fiának neve: Hofni és Fineás, 1Sám 1,3). A törzsön belül Mózes testvérének, Áronnak a családja kapta az örökös papság ígéretét (4Móz 16,4; 2Móz 28,1kk), míg a többi lévita a szentély körüli alsóbbrendű szolgálatokra nyert beosztást (4Móz l,50kk). A papság Áron két kisebbik fiának, Eleázárnak és Itámárnak a vonalán öröklődik tovább (4Móz 3,4), mivel Áron két idősebbik fia, Nádáb és Abihú egy kultuszi vétség miatt elpusztult, gyermekeik pedig nem voltak (uo.).
Szolgálatba állításukat Mózes és Áron az Úr parancsa szerint végezte el: a léviták megmosták magukat a vétektől, kimosták ruhájukat, Áron felajánlotta őket ajándékul az Úrnak, és engesztelést végzett értük (4Móz 8,5kk). Ez a szertartás örök érvényű volt, nem ismételték meg többé. Szolgálatuk a törvény szerint 30 éves kortól 50-ig terjedt (4Móz 4,3), de a könnyebb szolgálatokat a 4Móz 8,24 szerint 25 éves kortól is végezhették, Dávid pedig már 20 éves koruktól alkalmazta őket (1Krón 23,24). Ezek az évek egyúttal a hadkötelezettség évei is voltak, amely alól azonban a léviták, papi szolgálatuk miatt, mentesültek.
A 4Móz 26,58 egy olyan nemzetséglistát tartalmaz, amely nem teljesen egyezik meg Lévi törzse három nagy családjának nemzetségeivel (vö. 4Móz 3,17). Az itt felsorolt nemzetségek lakóhelyei Júda törzsi területére korlátozódnak (Hebrón, Libna). A bírák korától kezdődően azonban megindul egy folyamat, melynek során Lévi törzse a letelepedés után szétszóródik az egész országban. A szétszóródás folytán Lévi törzse nem csupán megerősödik idegen elemek magába olvasztásával, hanem a papságra vonatkozó kizárólagossági igénye is vitathatatlanná válik. Ez megmutatkozik abban is, hogy míg a bírák és a királyság kezdeti korszakában nem lévita eredetű papok is tevékenykedhettek (az Efraim törzséből származó Miká saját fiát teszi meg papnak: Bír 17,5; Sámuel szintén Efraim törzséből való: 1Sám 1,1; Abinádáb kirjat-jeárimi: 1Sám 7,1; a Júda törzséből származó Dávid fiai: 2Sám 8,18; a Manassé törzséből származó jairi Irá: 2Sám 20,26; a bételi papság I. Jeroboám idején: 1Kir 12,31) Izráelben, egyre inkább szokás lett a szentélyekben a lévita papok alkalmazása. Ebből a szempontból rendkívül tanulságos a Bír 17–18: Miká alkalmasint saját fiát tette meg papnak, amint azonban egy lévita papot talált, azt tette meg szentélye papjának (»Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az ÚR, mert egy lévita lett a papom«, Bír 17,13).
Az 1Krón 24,3 szerint a szövetség ládáját Silóban, Nóbban, sőt Jeruzsálemben is, Itámár leszármazottai őrizték, egészen addig, amíg Ebjátárt Salamon nem száműzte Anátótba (1Kir 2,26k). Anátót szintén lévita-város volt. Utána Cádók, Eleázárnak, Áron másik fiának a leszármazottja lett a jeruzsálemi szentély papja (1Kir 2,35). Az ő családjából kerültek ki a jeruzsálemi papság tagjai egészen a templom lerombolásáig (1Krón 5,30–41; 6,35–38; Ezsd 7,1–5).
A Kir csak a cádókita jeruzsálemi papság iránt mutat érdeklődést. A királyság korabeli lévita papságról a Deut ad felvilágosítást. Jóllehet a Deut annak a jóslási reformnak a könyve, amely reform következtében valamennyi vidéki szentélyt megszüntettek az országban, mégis a könyv még úgy beszél a lévita papságról, amelynek minden egyes tagja egyenlő jogokat élvez (5Móz 18,1.6). Bizonyos azonban, hogy Jósiás király reformja következtében (Kr. e. 622; vö. 2Kir 23) a jeruzsálemi papság rendkívül megerősödött, míg a magaslati szentélyek papjai, bevételi forrásaikat elveszítvén, a legalacsonyabb társadalmi osztályokba kerültek (5Móz 12,12.18; 14,27kk; 16,11.14; 26 11kk) és papi tevékenységüket sem gyakorolhatták tovább (2Kir 23,9).
A (jeruzsálemi) papság és a többi lévita papság közötti különbségtétel a Deut-ban nincs meg még ugyan, de a későbbiek során megjelenik ez a különbségtétel is. Ez 44,6kk előírása szerint »Cádók fiai« végzik a szent szolgálatot, míg a léviták alsóbbrendű szolgálatokat végeznek: a templom őrzése, tisztán tartása, áldozati állatok levágása stb. Ezek mind olyan szolgálatok, amelyeket korábban idegen származású templomi rabszolgák végeztek el (Ezsd 2,55kk). A papok és léviták közötti különbségtétel Ez más helyein is előfordul (40,45k; 46,20kk). Ez az alacsonyabb szolgálat is magyarázza talán azt a tényt, hogy a fogságból csak nagyon kevés lévita tért haza (Ezsd 2,40; 8,18).
A »papok és léviták« külön osztályra szakadása a fogság utáni időben teljességgel végbement, és ez az állapot megmaradt egészen a templom Kr. u. 70-ben történt lerombolásáig. Jóllehet a léviták hosszú harcokat folytattak az egyenjogúsításuk érdekében, a legfőbb cél, az áldozatok bemutatásának a joga végig megmaradt a papi osztály kezében. Tevékenységük kimerült a liturgikus szolgálattal, és egyéb, alacsonyabb rendű tevékenység ellátásával. Feladataik a következők voltak a fogság utáni korban: 1. templomi énekesekként 24 osztályba voltak sorolva, mint a papok (1Krón 16,4; Josephus Flavius, Antiquitates c. műve 7,305; 8,176); 2. templomőrség, ahol szintén 24 őrhely volt, melyből 21-et léviták, 3 belső őrhelyet papok láttak el; a templomőrség parancsnoka a sztratégosz tou hierou, vö. ApCsel 4,1; 5,24.26 szintén pap volt; 3. kapuőrök (vö. 1Krón 26,1kk); 4. kisegítő feladatok elvégzése az áldozatok bemutatásakor.
A kultuszban betöltött szerepükön túl részt vettek a léviták a gyülekezetek igazgatásában is (Josephus Flavius: Contra Apionem c. műve 2,1–19). A zsinagógában elsősorban a pap olvashatta fel a Tórát, utána a lévita következett és végül bármelyik zsidó férfi.
Az ÚSZ-ben Lk 10,32 említi a lévitát, ahol a pappal együtt Izráel kiemelkedő osztályait képviseli. Velük szemben áll, hatásos ellenpontot képviselve, az önzetlen samáriai. Jn 1,19-ben a zsidók papokat és lévitákat küldenek követekül Keresztelő Jánoshoz, hogy megtudják János kilétét. Végül Barnabásról jegyzi meg ApCsel 4,36, hogy ciprusi származású lévita. (Ld. még PAP)
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
