Redakciótörténet
Redakciótörténet A II. világháború után megerősödött exegetikai módszer, mely.a formatörténeti kutatás (ld. FORMATÖRTÉNET) eredményeihez kapcsolódik, de egyúttal annak kritikáját is adja. A redakciótörténet az evangéliumok keletkezésének körülményeit kutatják, azt, hogy milyen szerepet játszottak az evangélisták az evangélium formájának megalkotásakor.
A formatörténeti kutatásban az evangélisták elsősorban gyűjtők, hagyományozók, redaktorok voltak, akik alig játszottak szerepet az ev formájának kialakításában. Ezzel a szemlélettel azonban nem tudták megmagyarázni, hogy a különböző Sitz im Leben-ű tradíciógyűjtemények (az Úr szavai, csodatörténetek stb.) miképpen álltak az ev műfajává egybe. A figyelem ezáltal a kis hagyományegységektől azon keretek felé fordult, amelyekbe ezek az egységek beágyazódtak. Ezért a kutatók programszerűen vizsgálni kezdték az eddig teljességgel elhanyagolt keretet, hogy ezáltal az evangélisták teljesítményét méltatni tudják. Ezt a módszert akkor is érvényesítették, amikor a szerző valójában nem személy, hanem egy »iskola«, tanítványi kör volt (pl. Mt és Jn esetében).
Az új módszert ezért az evangéliumok formatörténetének is lehetne nevezni, hiszen itt most az evangéliumszerző és az evangélium Sitz im Leben-e a kutatás tárgya. A zavar elkerülése végett azonban redakciótörténeti kutatásnak nevezték el a módszert.
A kutatást a következő kérdések foglalkoztatják: Hogyan használták az evangélisták forrásaikat? Milyen elképzelések és gyakorlati szükségletek irányították őket munkájuk közben? Milyen volt az a gyülekezet, amely számára az ev-ot összeállították?
A kutatók először Mk koncepcióját igyekeztek felkutatni, hiszen ő alkotta a névtelen tradícióból először meg az ev műfaját. Mt és Lk már használhatta Mk-ot saját művének megalkotásakor. A kutatómunkát kettős szempont vezette: 1. Megvizsgálták, milyen hagyományanyagot válogatott ki Mk, hogyan rendezte el ezeket és miképpen építette fel az ev-ot. 2. Emellett megvizsgálták azt is, hogyan végezte a szerkesztői munkát; vagyis mit adott hozzá a tradícióhoz (rövid megjegyzések, összekötések, szerkesztői szemináriumok, fogalmak megváltoztatása stb.).
Az így kialakított, sajátosan Mk-ra jellemző teológiai koncepciót egybevetették Mt és Lk hasonló módon kidolgozott teológiai szemléletével, hogy ily módon vonjanak le következtetéseket arra a gyülekezetre nézve, amelyben az evangélista él.
A redakciótörténeti kutatás kritikai méltatása
Míg a formatörténészek az anonim hellénista gyülekezetek alkotóerejét hangsúlyozták túl a Jézus-hagyomány továbbadásakor, addig a redakciótörténeti módszerrel dolgozó kutatókat az a veszély fenyegeti, hogy eltúlozzák az evangélisták szerepének fontosságát. Tudatos teológiai elképzeléseket megvalósító személyekként mutatják őket. Nem valószínű azonban, hogy birtokában lettek volna olyan differenciált teológiai szándékoknak és módszereknek, amilyeneket a tudósok nekik tulajdonítanak. Kétségtelen, hogy feltárt indirekt módszereikkel módosításokat, hangsúlyeltolódásokat végeznek az általuk összeállított anyagban.
A Sitz im Leben hajszolt keresése ahhoz a feltételezéshez vezethet, hogy az evangéliumokban (és az ÚSZ-ben) mindent egy bizonyos hallgatóságra, gyülekezetre nézve fogalmaztak meg. Ez az ÚSZ egy bizonyos részére nyilvánvalóan érvényes, de nem az egészére.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a kutatók a legkülönbözőbb indoklások alapján választják szét munkájuk során a tradíciót és a redakciót. A stilisztikai megokolásokat nagyon gyakran statisztikai megfigyelésekkel támasztják alá, amely nem minden esetben helyes. (Példa: a g. tote = akkor kifejezés Mt-nál 91-szer, Mk-nál 6-szor, Lk-nál 15-ször fordul elő, itt tehát mondható, hogy a tote kifejezés Mt-ra jellemző szerkesztői hozzáadás. Nem mondhatjuk viszont egy-egy olyan mondatra, amely néhányszor fordul elő egy szerzőnél, és esetleg másnál nem, hogy az szerkesztői eredetű, mert ott előfordul.)
A kutatók nagyon sokszor eltúlozzák a szerkesztői megjegyzések jelentőségét, a hagyományanyaggal szemben. Nyilvánvalóan a hagyományanyag ugyanolyan fontos, sőt sokkal jellemzőbb az evangélista teológiai szemléletére nézve.
A formatörténettől átvett hibája a módszernek, hogy nem érdekli a hagyományanyag történetiségének kérdése, s csupán az evangélista helyzetének és szándékainak vizsgálatára szorítkozik. Meg sem próbálkozik azzal, hogy valamilyen képet adjon a történeti Jézusról, sőt, ez elől a feladat elől programszerűen kitér.
A redakciótörténeti kutatás viszonylag új módszer az ev kutatásában, ezért eredményeit, megállapításait még nem lehet véglegesnek tekinteni. Bírálata, értékelése még folyamatban van. Bizonyos azonban, hogy már eddigi eredményei is nagymértékben hasznosak lehetnek. Legfontosabb érdeme az, hogy általa láthatóvá lett az evangéliumok helyzethez kötöttségének mértéke, és bemutatta az ev szerzőinek szándékait. Ezáltal elősegítette az evangéliumok megértési folyamatát.
Feltárta továbbá az ÚSZ-i iratok sokszínű képét, a keresztyén hit egy-egy területét, illetőleg típusát, az évtizedről évtizedre történő változásokat. Így értjük a különböző evangéliumok célját és fontosságát.
Az így kialakított kép, az információink elégtelensége miatt, természetesen nagyon hiányos, mégis, a különbözőségek ellenére is látszanak a nagy, egységesítő témák.
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
