Utolsó vacsora
Utolsó vacsora Jézus utolsó, földi asztalközössége tanítványaival a halála előtti éjszakán; g. deipnon (estebéd, vacsora), ill. deipneó (lakomát rendezni).
Áldozati lakomák minden ókori nép vallásában ismeretesek. A lakoma résztvevői úgy hitték, hogy az étkezéssel az istenség erőiből részesednek. Ez a mágikus gondolkodás Izráel hitében teljességgel ismeretlen. Az ÓSZ-i ünnepekhez gyakran kapcsolódtak kultikus étkezések, ezeknél azonban az Úrral való személyes találkozás gondolata volt lényeges (2Móz 18,12; 24,11; 5Móz 12,7). De szerződéseket is megpecsételtek közös lakomával, amelyben Isten láthatatlanul jelen volt (1Móz 26,30; 31,46.54; 2Móz 18,12; Józs 9,14; Bír 9,26; 1Sám 11,15; 1Kir 1,25.41kk). Az asztalközösség a bizalomnak, a megbocsátásnak, a békeszándéknak a jele volt (pl. 2Sám 9,7; 2Kir 25,27-29; vö. Jer 52,31kk). Ezeket a gondolatokat később minden étkezésre átvitték, és a Jézus korabeli zsidóságban már imával kezdték és fejezték be az étkezéseket.
Jézus utolsó vacsorája a syn-ok szerint páskavacsora volt (Mt 26,20-29; Mk 14,17-25; Lk 22,14-20), amelyet a zsidók az Egyiptomból való szabadulás emlékére ültek Niszán hó 14-ének estéjén (ld. PÁSKA, 2Móz 12). Ettől kissé eltér Jn 13,1-30, amely szerint Jézus az utolsó vacsorát a páskaünnep előtti, ún. »előkészületi« napon tartotta. Néhány exegéta megkísérelte a különbözőségeket kiegyenlíteni, mások viszont a syn adatát tartják helyesnek. Sok jel utal ui. arra, hogy ez az étkezés egy páskavacsora keretén belül történt (ünnepi lakoma volt a nehéz körülmények ellenére is; hallél-zsoltárokat énekeltek, vö. Mk 14,26; a páska éjszakáján az előírt területen belül maradt Jézus a tanítványokkal stb.). A kérdés inkább történetileg érdekes, de teológiailag nem fontos, mivel az utolsó vacsora mindenképpen a páskaünnep idejére esett, és így természetszerűleg áthatotta az ünnep hangulata.
Jézusnak az utolsó vacsorán mondott szavait ötszörösen hagyományozták. Ez arra utal, hogy nagyon fontosak voltak az ősgyülekezet számára. a) A legkorábbi leírás az 1Kor 11,23-25. Pál a bevezetőben hangsúlyozza, hogy az ezután következő szöveget az Úrra visszamenő hagyományként kapta. A szöveg utal az étkezés előtti és az étkezés utáni hálaadó imára. b) Mk-ban a kenyeret értelmező szavak bevezetése megegyezik a Páléval, csak ő még megemlíti a kenyér »átadását«. A »hálát adott« kifejezés helyett az »áldást mondott« kifejezés áll, ami a zsidóságban az asztali imádság szokásos elnevezése. A legerősebb eltérések a pohár fölött mondott szavakban vannak, de a lényeges pontokon azonosság van. c) Mt-nál szinte szóról szóra ugyanazt a szöveget találjuk, az eltérések száma csekély. A legfigyelemreméltóbb a »bűnök bocsánata« kifejezés. E szavak azt a bizonyosságot közvetítik, hogy Isten megbocsátási készségünkre a maga megbocsátásával válaszol. d) Lk nagyon közel áll a páli formulázáshoz, ez a hasonlóság azonban nem irodalmi függőséget jelent (Lk soha nem idéz páli levelekből). Legfeltűnőbb az, hogy a pohár fölött mondott szavakból hiányzik az esztin (van) kopula. Ez sémita beszédmódra utal. Az egyezések legvalószínűbb magyarázata az, hogy mindketten az Antiókhiában használatos úrvacsorai formulát idézik. e) A Jn 6,51c-ben a kenyérről mondott jézusi szavak szerkezetileg és tartalmilag is megegyeznek Pálnak és Lk-nak a kenyérről mondott szavaival.
A szövegezésbeli eltéréseket leszámítva, ez az öt leírás lényegében azonos. Egybehangzóan bizonyítják, hogy Jézus a megtört kenyeret a maga halálra adandó testével, a bort pedig a maga kiomló vérével hasonlította össze, hozzáfűzve, hogy az új szövetség az ő vére által valósul meg. Mind az öt szöveg elmondja, hogy kikért adja oda Jézus testét és vérét (»értetek«).
A Jézus földi élete során megtartott asztalközösségeitől annyiban különbözik az utolsó vacsora, hogy az étkezés előtti és utáni imádságokhoz magyarázatot fűzött. Ezek a magyarázatok hozzátartoztak a páskavacsora rituáléjához (2Móz 12,26k; 13,8). Belőlük alakult ki a páska-haggada szokása, amely szerint a családfő elmagyarázta a páskabárány, a kovásztalan kenyér és a keserű füvek értelmét. Jézus, az izráeli családfőkhöz hasonlóan, magyarázta tanítványainak az év legünnepélyesebb étkezésének a sajátosságait. A kenyér és a bor értelmezésével családfői kötelességét teljesítette (Jn 6 és 15).
Jézus a maga halálát helyettes halálként, elégtételként értelmezte, hozzáfűzve, hogy kinek a javára történik a helyettesítés (Mt-Mk: »sokakért«; Pál-Lk: »értetek«; Jn: »a világ életéért«). Jézus gyakran utalt arra, hogy az ő szenvedése azonos az Úr Szolgájának (Ézs 53) helyettes szenvedésével. Ezzel értésünkre adta, hogy ő önmagát Isten szenvedő szolgájának tekinti, aki a maga életét sokak helyett a halálba adja és az ő bűntörlő halála az új szövetséget hozza. Az utolsó vacsora további fontos mozzanata az eszkhatológiai kitekintés. Amikor a tanítványok ettek a megtört kenyérből, és ittak a megáldott közös pohárból, akkor hitték, hogy az evés és ivás által Jézus bűntörlő halálának részeseivé lesznek. Személy szerint megbizonyosodtak afelől, hogy azok seregéhez tartoznak, akikért »Isten szolgája« halálba indul. Az utolsó vacsora asztalközössége Isten királyi uralmának a megelőlegezése.
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
