Zsinagóga
Zsinagóga A szó eredete a g. szünagoge, azaz összejövetel (helye). Így nevezték azokat a helyiségeket, épületeket, melyeket a zsidók istentiszteleti célra használtak (a legitim templom mellett).
Megjelenése valószínűleg a babiloni fogság idejére nyúlik vissza - hiszen ott már rendszeresen tartották ünnepeiket -, de ennek bizonyítékai nincsenek. Tárgyi bizonyítékok csak a Kr. e. 3. szd.-tól vannak, elsősorban az egyiptomi diaszpórából. Ettől kezdve azonban ezek felállítása viharos gyorsasággal terjedt el minden olyan helyen, ahol zsidók éltek. Palesztinában Jézus korában minden lakott helyen volt. Jeruzsálemben a templom ellenére is több volt, ugyancsak a nagyobb városokban is (ApCsel 15,21).
Az erre a célra épült épületek egyszerűek voltak, téglalap alakúak, hossztengelyük K-re vagy Jeruzsálem irányába tájolva. Bejáratánál a rituális tisztálkodáshoz víz állt rendelkezésre. A Tóra tekercsei számára egy függönnyel takart fülke szolgált, rendszerint a Jeruzsálem felé eső falban. A Tóra felolvasásához állvány szolgált. A nép állt, a véneknek volt csak ülőhelyük, ill. néhol az írástudóknak volt kiemelt helye, ezt nevezték Mózes székének (katedrájának) (Mt 23,2). Az asszonyok számára elkülönített hely volt, esetleg emeleten, karzaton.
Azt azonban nem mondhatjuk, hogy dísztelenek voltak az épületek, sőt nemcsak építészeti és mértani díszítést alkalmaztak, hanem - főleg a Kr. u. szd.-okban - megjelentek a padlón a mozaikok és a falakon a freskók, legtöbbször B-i képek vagy egész sorozatok. A mózesi képtilalmat ekkor már nem mindenféle ábrázolás tilalmaként értelmezték, hanem az Isten dicsőségét szolgáló képeknek helyet adtak ilyen helyen is. Az épületben egy lámpa állandóan égett, nagyobb ünnepekre díszesen kivilágították.
A zsinagógának laikus vezetése volt, a gyülekezet három elöljárót választott. A zsinagógafő rendszerint egy társadalmilag tekintélyes ember volt, akinek feladata az istentisztelet szabályos és méltó voltára felügyelni. A másik tisztségviselő az alamizsnaszedő. A harmadik a szolga, akinek szerepe a szolgálat segítése, pl. a tekercsek kézbe adása (Lk 4,20) és visszahelyezése, ill. a fegyelmezés végrehajtása. A zsinagógafő kért fel férfiakat imádkozásra, prédikálásra, néha kifejezetten az oda betérő idegenek közül (ApCsel 13,15). Minden felnőtt férfinak joga volt a zsinagógában szólni, az Írást magyarázni. Természetesen, ha volt jelen írástudó, tudását és tekintélyét elismerték, de külön tisztséget nem kapott. Ugyanígy történt papok esetében is: szívesen felkérték pl. áldásmondásra, de a zsinagóga vezetésében nem jutott szerephez.
A zsinagógai kultusz, istentisztelet áldozat nélkül folyt. Teológiai alapja az Ez 11,16 kifejezése szerint »kis időre«, átmeneti időre, a templom felépítéséig szólóan rendelt istentiszteleti hely. A kultusznak két fő része volt. Az első része liturgikusnak nevezhető. Ez hitvallással (Halld, Izráel...) kezdődött, állandó alkotóeleme volt az 5Móz 11,13-21, áldás ígéretével, majd a 4Móz 15,37-41. A templomi liturgia sok elemét is átvették, az istentisztelet időpontja is lehetőleg egyezett a temploméval, a gyertyatartó (itt nyolc ággal) szintén megjelent. A liturgikus rész lezárása az ún. Tizennyolcas ima. A 18 kérést rendszerint az előimádkozó mondta el, a nép pedig áment mondott egy-egy kérés végén. A Kr. u.-i 1. szd.-ban, az egyház és zsinagóga végleges szétválásakor a 12. kérdésbe belefoglalták az eretnekek és keresztyének elleni imádságot is. Az istentiszteletnek ezt az első részét az ároni áldás zárta le (4Móz 6,24-26), melyre a gyülekezet »ámen« felelete és még egy rövid áldás következett.
Az istentisztelet második, tanító része központjában az Írás felolvasása és magyarázása állt, az imádság is arra irányult, hogy az Írással való foglalkozás Isten akarata megismerésére vezessen. Az Írás szakaszait úgy állapították meg, hogy három év alatt végigérjenek az egész Íráson. Általában mind a Pentateukhoszból, mind a prófétákból olvastak. Jézus a názáreti zsinagógában Ézs 61 néhány versét olvasta, és ott fűzte hozzá magyarázatul: »Ma teljesedett be ez az Írás fületek hallatára« (Lk 4,16-30). Ezt - a Törvény utáni prófétai szakaszt - sokszor a felolvasó maga választotta meg. A magyarázatnak hagyományai, sőt Jézus korában már kialakult, rögzített darabjai is voltak. A prófétai felolvasás neve a HAFTÁRÁ (bezárás), később így nevezték a hozzá fűzött magyarázatokat is.
Az ÚSZ-i korban már nem mindenki értette a h. nyelvű felolvasásokat, ezért ha szükség volt rá, valaki fordította a szöveget arámra. Ennek neve TARGUM, később ezt is írásban rögzítették, s már nemcsak a szöveget, hanem a hozzá fűzött megjegyzéseket is tartalmazta.
A zsinagóga sokszor szolgált tanítás helyéül is, ha nem volt külön iskolaépületük. Itt tanulták a gyerekek az alapvető ismereteket a törvényről, sokszor itt folytatták az írástudók is beszélgetéseiket. Összejöveteleik nemcsak szombaton, hanem hét közben is voltak a zsinagógákban.
A zsinagóga igen nagy jelentősége abban van, hogy ez tartotta meg a zsidó népet a Törvényhez való hűségében - és a maga áldozati kultusz nélküli istentiszteletével a kegyességnek olyan személyes és bensőséges voltát alakította ki, melynek hatása egészen máig hat.
HP
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
